Pesti Srácok

A pozsonyi Slovan testén keresztül vezethet a BL-be a Fradi útja – Konferencia Ligás csapataink ellenfeleit is kisorsolták

A pozsonyi Slovan testén keresztül vezethet a BL-be a Fradi útja – Konferencia Ligás csapataink ellenfeleit is kisorsolták

Amint arról múlt héten beszámoltunk, valamennyi magyar klubcsapat továbbjutott a nemzetközi kupaküzdelmek második selejtezőköréből, így ott lesznek a harmadik körben és továbbra is versenyben vannak a főtáblára jutásért. A ma megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy kik lesznek/lehetnek az ellenfeleik a magyar csapatoknak.

A Bajnokok Ligájának lebonyolítása az idei esztendőtől alaposan átalakul a korábbiakhoz képest, de abban nincs változás, hogy továbbra is a főtáblára jutás minden csapat célja. Igaz ez a magyar bajnok Ferencvárosra is, amely – köszönhetően az elmúlt években mutatott folyamatos, jó nemzetközi teljesítményének - idén csak a második selejtezőkörben kapcsolódott be a BL-küzdelmekbe. Itt könnyed, 7-1-es összesítéssel verte ki a walesi The New Saints FC csapatát. Ezzel nem csupán az dőlt el, hogy idén is biztosan csoportkörbe jut valamelyik kupában, de az is, hogy a BL-selejtező harmadik fordulójában a dán Midtjyllanddal mérkőzik majd meg.

Ma azt is megtudtuk, hogy a dánok kiejtése esetén a magyar bajnok az APOEL Nicosia-Slovan párharc győztesével mérkőzik majd meg. Ismét létrejöhet tehát a roppant nagy jelentőségű Ferencváros-Slovan ütközet. Abban az esetben, ha a Fradi nem jut tovább a Midtjylland ellen, akkor az Európa Liga Playoff-körébe esik ki, és az EL csoportköréért fog majd egy párharcot vívni, mégpedig a bosnyák Borac Banja Luka és a feröeri KÍ Klaksvík párharc győztese ellen.

A Fehérvár FC játékosai, középen Csongvai Áron csapatkapitány köszönik meg a szurkolást a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörében játszott Fehérvár FC-Szumgajit FK visszavágja után a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2024. július 31-én. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget, a Fehérvár FC 2-1-es összesítéssel jutott a következőõ fordulóba.<br />Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Fehérvár FC játékosai, középen Csongvai Áron csapatkapitány köszönik meg a szurkolást a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörében játszott Fehérvár FC-Szumgajit FK visszavágja után a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2024. július 31-én. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget, a Fehérvár FC 2-1-es összesítéssel jutott a következőõ fordulóba.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
PestiSracok facebook image

Három csapatunk is érdekelt a Konferencia Ligában, ahol szintén ma sorsolták ki a főtáblára jutásért sorra kerülő párharcokat. Amennyiben a Fehérvár FC kiejti ciprusi ellenfelét, akkor a horvát NK Rijeka és az azeri Zira párharcának győztesével játszik a főtábláért. Ha sikerrel veszi a bosnyák Mornar Bar elleni ütközetét a Paksi FC, akkor vagy a cseh Mlade Boleslav, vagy pedig az izraeli Hapoel Beer-Seva vár majd rá. Az örmény Ararát Jereván és a Puskás Akadémia párharcának győztese pedig kiemelt ellenfelet kapott. A felcsúti csapat továbbjutása esetén az olasz Fiorentinával mérkőzik majd meg.

Fontos kiemelni, hogy nem csupán a BL, de a két másik európai kupasorozat lebonyolítása is átalakult. A jelenleg három magyar csapatot is a mezőnyében tudó Konferencia Liga főtáblájára idén harminchat csapat szerepel és – ugyanúgy, mint a BL-ben és az EL-ben – ligarendszerben küzdenek majd meg egymással az oda feljutó csapatok.

Vezető kép: A Ferencváros játékosai ünnepelnek, miután 4-1-re győztek a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Slovan-Ferencváros mérkőzésen Pozsonyban. Fotó: MTI/TASR/Martin Baumann

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.