paksi fc
Oda a Fradi bajnoki veretlensége, a Paks a kupadöntő után ismét legyőzte a címvédőt! – Paks-Ferencváros 3–1 (2-0)
Ahogyan a tavaszi idény végén a Magyar Kupa döntőjében, úgy most, az idei bajnokság első párharcán is megtréfálta a Paks a Ferencvárost. Bognár György alakulata huszáros rajttal, gyors góllal rögtön megadta a mérkőzés alaphangját, s mivel a korábbi Fradi-kedvenc, Böde és Tóth Barna is eredményes tudott lenni, az atomvárosiak viszonylag sima győzelmet arattak a kissé enervált címvédő ellen.A végére begyűrte emberhátrányban játszó ellenfelét a kupagyőztes! - Labdarúgó Konferencia Liga: Paksi FC-FK Mornar Bar 3–0 (0–0)
A Konferencia Ligában szereplő három magyar klubcsapat közül a Paksi FC már ma pályára lépett montenegrói ellenfele, az FK Mornar Bar ellen. Bár a Magyar Kupa-győztes több mint fél órát kettős emberelőnyben játszhatott, ezt csak a végén sikerült gólokra váltani. A háromgólos előny azonban megnyugtató, és komoly továbbjutási eséllyel kecsegtet.A pozsonyi Slovan testén keresztül vezethet a BL-be a Fradi útja – Konferencia Ligás csapataink ellenfeleit is kisorsolták
Amint arról múlt héten beszámoltunk, valamennyi magyar klubcsapat továbbjutott a nemzetközi kupaküzdelmek második selejtezőköréből, így ott lesznek a harmadik körben és továbbra is versenyben vannak a főtáblára jutásért. A ma megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy kik lesznek/lehetnek az ellenfeleik a magyar csapatoknak.Régen látott focisiker: valamennyi csapatunk továbbjutott a nemzetközi kupákban!
Az olimpia minden mást elnyomó zaja mellett szinte észrevétlenül, de megkezdődtek a küzdelmek a nemzetközi labdarúgó-kupákban. Arról portálunkon is beszámoltunk, hogy a Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatta walesi ellenfelét a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de nagy örömmel nyugtázhatjuk, hogy a többi magyar csapat is kiejtette aktuális ellenfelét és készülhet a következő fordulóra.A csodatétel nem sikerült, de a becsületét visszaszerezte a kupagyőztes! - FC Corvinul Vajdahunyad-Paksi FC 0–2 (0-0)
A múlt heti, súlyos hazai vereség után elsősorban a becsülete visszaszerzéséért lépett pályára ma a Paks a Vajdahunyad elleni Európa Liga-párharc visszavágóján. Ez a cél sikerült, hiszen Könyves Norbert és Böde Dániel góljaival a Paksi FC győzni tudott a Nagyszebenben lejátszott mérkőzésen. Bár a párharcból így is a dél-erdélyi csapat jutott tovább, a Paks is áll még a nemzetközi kupaporondon, hiszen folytathatja az Európai Konferencia Liga selejtezőjében.Sporttörténelem a Puskás Arénában: a Paks nyerte a kupatrófeát! – Labdarúgó Magyar Kupa-döntő: Ferencváros–Paks 0–2 (Hosszabbítás után!)
A Ferencváros huszonötödször, vagy a Paks először? Ez volt a legfontosabb kérdés a labdarúgó Magyar Kupa döntője előtt. Nos, a kérdésre nem kaptunk választ a rendes játékidő leteltével, ugyanis Vécsei kiállítása után hiába játszott sokáig emberhátrányban a Paks, mert kapusuk, Szappanos Péter emberfeletti teljesítményt nyújtott, büntetőt is hárított, ráadásul az atomvárosiak olyan remekül megszervezték a védekezésüket, amit a Fradi emberelőnyben, majd Abena kiállítása után egyenlő létszámnál sem tudott feltörni. A hosszabbításban aztán jött a slusszpoén, Papp Kristóf szöglet utáni fejes góljával, illetve Haraszti Zsolt utolsó pillanatban szerzett találatával a Paks története során először megnyerte a Magyar Kupát!Nincs meglepetés: a bajnokság két élcsapata, a Paks és a Ferencváros játssza a Mol Magyar Kupa-döntőt is!
Kialakult a labdarúgó Magyar Kupa döntőjének párosítása, miután tegnap a Paks, ma pedig a Ferencváros nyerte meg saját elődöntőjét és vívta ki ezzel a fináléba jutást. A kupadöntőt május 15-én rendezik a Puskás Arénában.Minden bizonnyal bajnoki címet ér a Fradi mai győzelme! - Labdarúgó NB I: Ferencváros-Paks 1-0 (0-0)
Alighanem ténylegesen is eldőlt a bajnoki aranyérem sorsa, miután a labdarúgó NB I mai rangadóján a címvédő Ferencváros Traoré hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzte legfőbb üldözőjét, a Paksot. Ezzel a Fradi előnye nyolc pontra nőtt az atomvárosiakkal szemben, miközben egy meccsel kevesebbet játszott a Tolna vármegyei csapatnál.Legyőzték a bajnokot, és az első helyen telelnek az atomvárosiak! – Paks–Ferencváros 3–2 (2–0)
Változatos, fordulatokban gazdag mérkőzésen 3–2-re legyőzte a bajnokot a Paks a labdarúgó NB I rangadóján, így eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül az atomvárosiak lettek az őszi bajnokok.Ajánljuk még