Pesti Srácok

A Pride a résztvevők magánügye, amivel a kormány nem foglalkozik

A Pride a résztvevők magánügye, amivel a kormány nem foglalkozik

A baloldal azt próbálja elhitetni a világ közvéleményével, hogy Magyarországon üldözik az LMBTQ-embereket. A Pride a résztvevők magánügye. Magánügyekkel pedig a kormány nem foglalkozik. A felnőttkor elérése után mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja − válaszolt a Magyar Nemzet megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mi a véleménye a kormánynak a Pride-felvonulásról. A kormányzati válaszban kiemelték azt is: a gyermekekre irányuló szexuális propagandát károsnak és veszélyesnek tartják. A gyermekek védelme közügy, ezért a kormány a gyermekvédelmi törvény minden rendelkezését változatlan formában fenntartja.

A múlt szombaton megtartott vonulás a Mediaworks helyszínen forgató stábjának tapasztalatai szerint békésen zajlott: kordonok és inzultusok, sőt, lényegében beszólások nélkül gyalogolhattak végig az Andrássy úton a 2023-as Pride-felvonulás résztvevői. Ennek ellenére a vonuláson jelen lévő és azt követően beszédet tartó Karácsony Gergely főpolgármester azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha Magyarországon üldöznék az LMBTQ-embereket. Beszédében úgy fogalmazott: neki természetes az, hogy a vonulókkal van, és ez egyben a kötelessége is. Szerinte Magyarország nem elég szabad a felvonulóknak, a szabadság egy és oszthatatlan, nem leszalámizható.

– fogalmazott a főpolgármester. Szerinte a jelenlévőknek meg kell szervezniük magukat, olyanoknak is, akik a többséghez tartoznak, és olyanoknak is, akik nem, akiknek fontos a szolidaritás és a szabadság, mert ha olyan nagy céltáblává válnak, mint a becslése szerint a helyszínen lévő 35 ezer ember, akkor nem fognak lövöldözni rájuk. A főpolgármester hangsúlyozta: azokra is gondol, akik a „politikai gyűlöletpropaganda” áldozataivá váltak az elmúlt években.

PestiSracok facebook image

Jelen volt David Pressman budapesti amerikai nagykövet is, USA-zászlóval a kezében. Mint ismert, Pressman pár héttel ezelőtt, az úgynevezett Pride-hónap nyitórendezvényén a kormánnyal szemben erősen elfogult, személyeskedő politikai beszédet mondott. A felvonuláson részt vett még többek között a baloldali ellenzék számos képviselője, mint például Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök, Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke, és a Mediaworks tudósítója látta a hőség ellenére kilátogató tömegben Szabó Tímeát, a Párbeszéd ex-társelnökét is.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a közösségi oldalán több pontban válaszolt a nagykövetek tiltakozására:

– írta bejegyzésében az államtitkár. Hozzátette:

Forrás: Magyar Nemzet, Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.