Pesti Srácok

A rabbi, akinek nem tetszik, ha az antiszemita megjegyzéseket tevő Bíró Lászlót kritizálják – És a DK-s Varju is égeti magát

A rabbi, akinek nem tetszik, ha az antiszemita megjegyzéseket tevő Bíró Lászlót kritizálják – És a DK-s Varju is égeti magát

Az ember azt gondolná, hogy ha valami különösebb perverzió vagy politikai ok miatt mást nem is, de egy rabbit legalább zavar az antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró László jelenléte a közéletben. Úgy tűnik, nem így van, hiszen Derce Tamást, a volt újpesti polgármestert lehurrogta a Mazsihisz neológ rabbija azért, mert a politikus az újpesti mártírmegemlékezésen szóvá tette, hogy a körzet DK-s országgyűlési képviselője és pártja beállt a jobbikos jelölt mögé, ezért nem teheti meg, hogy eljön a templomba és beáll a megemlékezők közé.

A neokohn.hu számolt be róla, hogy Derce Tamás, Újpest korábbi polgármestere levélben fordult a Mazsihiszhez, minekután részt vett az újpesti mártírmegemlékezésen és lehurrogta őt a szervezet neológ rabbija azért, mert a következőket mondta:

PestiSracok facebook image

Továbbá arra is emlékeztetett, hogy Varju László – akit a Jobbik támogat az ellenzéki előválasztáson – nemcsak a több mint tízezer mártír emlékét gyalázta meg ezzel, hanem a túlélők leszármazottait is, és olyan embert akar a parlamentbe juttatni – ezzel sorsközösséget vállalva vele –, aki nyíltan antiszemita, és mint ilyen, eszmeileg nem áll távol sem a zsidótörvényeket megszavazóktól, sem a nyilasoktól. A beszéd után viszont Szerdócz Ervin rabbi nekiesett Dercének, mondván, hogy a Fidesz által megírt szöveget mondta el, és ezek után mit fog mondani az önkormányzatnak. A volt polgármester szerint Újpest rabbija köteles szavát felemelni azok ellen, akik akár csak hallgatólagosan is támogatnak antiszemita, rasszista, közéleti szerepre vágyókat, lettlégyen azok akárkik, és nem teheti meg, hogy akik ez ellen a szavukat felemelik, azt sértegeti.

A politikus levelére nem reagált a Mazsihisz vezetője, Heisler András. A megemlékezésen egyébként az önkormányzat részéről senki nem volt jelen, ami példa nélküli.

Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.