Pesti Srácok

A Ripost összehasonlította az osztrák és magyar árakat – Megdöbbentő az eredmény

A Ripost összehasonlította az osztrák és magyar árakat – Megdöbbentő az eredmény

Ugyanazon áruházláncok, az Aldi, a Lidl és az Interspar árait hasonlította össze cikkében a Ripost. Az árkörkép által mutatott eredmény keményen rácáfol azokra, akik mást sem mantráznak, mint hogy "bezzeg tőlünk nyugatabbra mennyivel olcsóbb minden", ugyanis ennek éppen az ellenkezője igaz. Egy liter a legolcsóbb tejből például az osztrák Lidlben 1,49 euró, azaz körülbelül 630 forint; ha egy egész kartonnal vesz valaki, akkor 33 százalék engedménnyel egy doboz csupán 1 euró, 420 forint. A legolcsóbb tejért Magyarországon, a magyar Lidlben, az árstopnak köszönhetően konkrétan feleennyit kell fizetni. Ráadásul amíg az 1,49 eurós tej az osztrákoknál 1,5 százalékos, addig a hazai 2,8 százalék zsírtartalmú.

A cukorral is hasonló a helyzet – derül ki a Ripost összehasonlító cikkéből. Egy kilogramm kristálycukor ugyanebben az áruházban 1,39 euróba kerül. 10 kilogramm esetén adnak kedvezményt, ez esetben 9,99 eurót kérnek egy kilogrammért. Idehaza ugyanebben az áruházban az ársapkás – mellesleg legjobb minőségű – Koronás kristálycukor 239 forint kilós kiszerelésben. A lap megvizsgálta a nem hatósági áras termékeket is: a mangó például, amely egy kifejezetten drága déligyümölcs, darabáron 1,29 euró Ausztriában, míg itthon 399 forint. Egy másik áruházláncnál (Aldi) a húsok árát veti össze a Ripost. Egy tálca csirkecombért, amely 450/320 grammot tesz ki, az osztrák Aldiban 3,59 eurót (1517 forintot) kérnek. A magyar Aldi hűtőpultjában egy teljes kilogramm csirkecomb egységára 999 forint.

Legyen az édesség, gyümölcslé, pékáru, vagy kávé, a Ripost újságírói mindhárom kiválasztott üzletláncban kivétel nélkül az osztrákoknál találtak jóval magasabb árakat, mint a magyar üzletekben. A teljes árkörkép ITT érhető el.

Vezető kép: AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.