Pesti Srácok

A román kultúra része a lopás. Jól értettem?

A román kultúra része a lopás.  Jól értettem?

Sokan felkapták a fejüket a hír hallatán – külföldön legalábbis, mert az országban ezen senki sem ütközött meg túlságosan – , hogy kiderült: egy román bűnszervezet tagjai éveken keresztül – pontosabban 2016 óta – egy dobrudzsai stratégiai fontosságú amerikai légi támaszpontról mintegy 2 millió dollárnyi üzemanyagot loptak el. Nem semmi. Még romániai viszonylatban sem. Az sem, ahogyan a román védelmi miniszter reagált az esetre. Egészséges erkölcsi érzékkel bíró ember számára ennél a kényelmetlenebb helyzetet nehezen tudnék elképzelni. Romániáról lévén szó, itt minden megtörténhet. Amiként az ellenkezője is. Lássuk, mit is mondott a miniszter: „A Mihail Kogălniceanu katonai támaszpontról való üzemanyaglopásért végső soron az amerikaiak a felelősek, akik nem számoltak a román kulturális szokásokkal” – jelentette ki Vasile Dîncu. Ezek szerint a hazugság, a lopás, az árulás nem valami erkölcsi szeplő, hanem román kulturális szokás. Következésképpen hazugnak, tolvajnak, árulónak lenni nem elítélendő. Legalábbis a miniszter szerint. Hanem akkor mi? – kérdem én. Milyen állapotban leledzik – szellemi, lelki, erkölcsi értelemben egyaránt – az a nép, nemzet, társadalom, amelynek tagjai így viszonyulnak a bibliai tízparancsolat egyikéhez? Nem beszélve arról, hogy egy felelős miniszternek inkább követendő példát kellene mutatnia, s nem megértést az ominózus iránt. Szintén az említett bűnben érték tetten a román kormány alig kinevezett kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős liberális párti miniszterét. Az illető – amellett, hogy plagizált –, akkorát hazudott, hogy neki lehet támaszkodni: azt állította, hogy a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végzett, amit az egyetem rektora sietett cáfolni. Kérdés: vajon szellemi képességei nem engedték a politikusnak, hogy számoljon tettének lehetséges következményeivel, vagy úgy gondolta, ő ezt is megteheti?… Az eset kapcsán jut eszembe az idei, az EB által megrendelt felmérés, amely kimutatta: a román lakosság 40 százaléka szövegértelmezési nehézségekkel küzd. Magyarán: funkcionális analfabéta. Mit mondjak? A politikus sem lehet más/különb, mint maga a közösség/tömeg, amelyből vétetett.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."