A román államfő telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkijjel. Mint a beszélgetést követő közleményből kiderült, a románoknak sem tetszik a Kijev által elfogadott jogkorlátozó rendelkezés.
Klaus Iohannis román elnök azt kérte ukrán kollégájától, Volodimir Zelenszkijtől, hogy Kijev találjon gyors megoldást Bukarestnek az ukrán kisebbségi törvénnyel kapcsolatban kifejtett aggodalmaira – közölte szerdán a román elnöki hivatal, amely szerint a két államfő telefonon beszélt egymással. A román államfő kifejtette mélységes aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy folytatódnak az orosz támadások az ukrán polgári és más létfontosságú létesítmények ellen, ami háborús bűnnek számít a nemzetközi humanitárius jog értelmében, illetve határozottan elítélte az orosz légi támadásokat, amelyek Ukrajnát sötétben és hidegben hagyták.
A román elnök felidézte, hogy Románia segítséget nyújtott Ukrajnának az Oroszország indította háború kezdete óta, egyebek mellett az ukrán menekülteket támogatta és elősegítette az ukrán gabonaexportot. Jelezte, hogy Bukarest továbbra is támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Megerősítette, hogy Románia addig fogja segíteni Ukrajnát és az ukrán népet, amíg szükséges. A közlemény szerint Klaus Iohannis részletesen kitért az ukrán kisebbségi törvényre, amellyel kapcsolatban Bukarest és az ukrajnai románok is aggodalmukat és elégedetlenségüket fejezték ki. Iohannis azt kérte, hogy az ukrán fél találjon gyors megoldást ezekre.
A két elnök egyetértett abban, hogy a két ország külügyminiszterei tárgyaljanak erről a közeljövőben. A román elnöki hivatal közleménye szerint Zelenszkij megköszönte a román félnek a háború kezdete óta nyújtott támogatást. Emellett az ukrajnai román kisebbség helyzetének rendezésével kapcsolatban teljes nyitottságáról biztosította a román felet annak érdekében, hogy az ukrajnai román kisebbség is ugyanolyan jogokkal rendelkezzen, mint amilyeneknek a romániai ukrán kisebbség örvend – olvasható a román elnöki hivatal közleményében.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Sanyáta
2023-01-05 at 15:36
A magyar és a román fél miért nem együtt lép fel ? A románok sutyiban akarnak engedményeket????
Királytigris
2023-01-05 at 13:35
Kisebbségi törvény…. Csak nem akasztják a hóhért?
Hajdúvitéz
2023-01-05 at 10:17
A románok sunyi szarok: ha kinyitják a pofájukat a külhoni nyuscsuk érdekében, akkor viszont be kell fogni a pofájukat a belhoni magyarok miatt. Úgyhogy inkább majd lemondanak a külhoni szőröstalpúakról.
aladin
2023-01-05 at 09:20
Az ukránok kiakarják törölni a kisebbségeket, nekik csak “ukránok” számitanak ezért a nevük, “soviniszta náci ukrajna”, ezeknek nincs helyük a közösségi Europai Unioban.
Őrnagy
2023-01-05 at 08:39
A románok csak ne hőbörögjenek, az ő kijelölt feladatuk az ukrán nácik feltétel nélküli támogatása.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-01-05 at 08:35
Majd “tárgyalnak a közeljövőben” majd megegyeznek, és egy hét múlva az ukroNácik, adnak egy hátba szúrást, egy újabb kisebbségellenes törvénnyel ahogy velünk is tették!
Ungarn über alles !
2023-01-05 at 07:57
jéé azt hittem hogy az egyik fasiszta ivadék, nem marja meg a másikat