Pesti Srácok

A Soros-hálózat kiemelt szervezetében is együtt dolgozott Gyurcsányné a korrupcióba keveredett EP-képviselővel

A Soros-hálózat kiemelt szervezetében is együtt dolgozott Gyurcsányné a korrupcióba keveredett EP-képviselővel

Jól ismerheti a korrupciós botrányba keveredett Eva Kailit Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, aki nemcsak a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportjában ült egy asztalnál a görög politikussal, hanem a Külkapcsolatok Európai Tanácsában (ECFR) is - írja a Magyar Nemzet. A Soros-hálózat kiemelt gyűjtőhelye azzal a céllal jött létre, hogy minőségi és független kutatást végezzen az európai kül- és biztonságpolitikáról, ugyanakkor volt és jelenlegi nagy befolyással bíró politikusokat karol fel, hogy a számukra legfontosabb politikai kérdésekről egyeztessenek.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy az ECFR legutóbb a dollárbaloldal és a DatAdat adatbizniszügye kapcsán fordult elő a magyar sajtóban.

Megjegyzik, hogy miközben a lobbiszervezet a korrupcióellenesség zászlóját lengeti, rendszerint beszámol egy-egy politikus korrupciós botrányáról, most a nyomát is megpróbálták eltüntetni annak, hogy Kaili bármikor is a tagjuk lett volna. A tényt ugyanakkor több internetes oldal, forrás is megőrizte, többek közt maga Eva Kaili az önéletrajzában is feltüntette.

A teljesség igénye nélkül az ECFR tanácsának magyar tagjai között találjuk Dobrev Klára mellett Bajnai Gordont, korábbi miniszterelnököt, Korányi Dávidot, Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadóját és az Action for Democracy vezetőjét, Soros Györgyöt és fiát, Alexander Sorost is - írja a Magyar Nemzet.

MTI/AP/Európai Parlament

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.