A sötétség erői kétezer éve képtelenek megérteni, mi az a feltámadás

Nagypéntek van, Jézus megkínzásának, keresztre feszítésének, halálának és eltemetésének napja. A nap, melyen a sötétség legyőzi a világosságot – látszólag. A látszat két napig tart. Mert utána elkövetkezik a harmadnap, a sírbolt pedig üres. A sötétség kétezer esztendeje nem érti, mi történt, hogyan szenvedett vereséget. S azt akarja, hogy mások se értsék, mások se higgyék.

Akik a sötétséggel cimborálnak, kétezer éve sem tudtak és ma sem tudnak mit kezdeni a feltámadással. A tagadáson és a gúnyolódáson kívül, persze, ami szépen ki is jelöli a pályaívét mindazoknak, akik örök szövetséget kötnek a gyűlölet, a pusztítás erőivel.

Íme, hitünk szent titka. Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”

– szavaljuk a szentmisén. Ám a feltámadást megelőzi egy borzalmas, lassú kínhalál nagypénteken. Sokan nem tudják, mit jelentett ez a valóságban, min ment keresztül Jézus.

„Az áldozat kényszerű testhelyzetben nehezedik kifeszített és patibulumhoz szögelt kezeire. Mellkasa kidomborodik, bordái kitágulnak, tüdeje megtelik levegővel, de a kilégzés rendkívül nehézzé válik, ugyanis a mell- és bordaközi izmoknak ezzel az erővel szemben kell dolgozniuk, hogy a kilégzést biztosítsák. Az izmok egyre jobban kimerülnek és egyre kevésbé működnek: csak fél, majd harmad-negyed légzéshez szükséges izommunkát képesek elvégezni. (…) A két karon függés következtében a test egész tömege az izomrendszerre nehezedik, az izmok folyamatos megfeszítettsége miatt rövid időn belül görcsök jelentkeznek, majd a szinte a teljes mozdulatlanság miatt a vérnyomás egyre csökken, s a keringés is lelassul. Emiatt vérrögök keletkeznek és trombózisok alakulnak ki, melyek a görcsökkel együtt a rekeszizmot is érintik. A légzés nehézzé válik, oxigénhiány lép fel, az áldozat fuldokolni kezd. A keresztrefeszített ettől pánikba esik és elkeseredetten kezd levegő után kapkodni. Hőmérséklete ettől megemelkedik, a fuldoklás miatt elkékül, majd az akár öt napig is eltartó agónia végén megfullad.” (Rubicon, 1996/6)

Elviekben egyszerű dolguk lett volna mindazoknak, akik a kereszténység lerontására törtek az elmúlt kétezer esztendőben. Csupán meg kellett volna találniuk Jézus holttestét, s fölmutatni: „Íme, itt van, tehát mégsem támadt föl!” Mondanom sem kell, erőfeszítéseik – bár sokan és sokat próbálkoztak – teljes kudarccal végződtek. Jézus valóban föltámadott, szenvedéseivel megváltotta bűneinket, és aki őbenne hisz, örök életet nyer – szól az Írás. Mi adhatna nagyobb hitet, reményt a kétségek közt hányódó emberiségnek, ha nem ez?

Néhány éve véletlenül belepillantottam egy filmbe (címét már akkor sem jegyeztem meg), amely arra a rettentően eredeti ötletre épült, hogy régészek megtalálják Jézus testét… Utána a gonosz papok (a pápával az élen) természetesen hajtóvadászatot indítanak a tudósok ellen, és megpróbálják őket eltenni láb alól, nehogy leleplezhessék az összeesküvést, amelyet a kereszténység szőtt a világ ellen a föltámadás-mesével. Hogy mi lett a történet vége – kinyírták-e a régészeket? sósavban végleg föloldották-e Jézus testét? – bevallom, nem tudom, és azóta sem vagyok rá kíváncsi. Nagyjából tíz perc után kikapcsoltam a tévét. Az üresség, a szellemtelenség mindig letaglóz.

• Bizonyos értelemben bámulatos, hogy emberek egy csoportja mennyi pénzt, akaratot, gyűlöletet képes arra fordítani, hogy lerontsa azt, ami szép, jó, éteri. Kétezer esztendeje kényszert éreznek arra, hogy ha már nekik nincs valódi hitük-reményük, akkor elpusztítsák a másét, másoknak se legyen. A sötétség, a tagadás erői ezek – ugyanazok, amelyek Jézust keresztre feszítették. S ha rajtuk múlna, újra és újra megfeszítenék… Illetve a maguk módján megteszik ma is, nap mint nap.

Baranyi Krisztina egy szivárványos Jézussal és egy szivárványos, térdeplő Szabadság-szoborral kíván áldott Húsvétot a magyaroknak (Forrás: Nevén Nevezem Facebook-oldala)

Ünnepi készülődés

Röstellem, hogy egy ünnepinek szánt írásba ilyen példát kell hozzak, de nem tehetek róla: Ferencváros népe ilyen embert választott meg vezetőjének. Baranyi Krisztina boszorkánymester áldásával ugyanis olyan plakátot helyeztek ki a kerületbe, amelyen a megfeszített Jézus hasából egy szivárvány lóg ki. Más értelmezések szerint szivárványvér folyik belőle. Esetleg a szivárvány a köldökzsinórja. Vagy valami ilyesmi. Aztán egy másik ünnepi kedvesség, szintén Baranyitól: egy szivárványos, térdelő Szabadság-szobor, amellyel a fehérgyűlölő, terrorista BLM-mozgalom előtt rója le hódolatát az alkotó s vele együtt nyilván maga Baranyi is. Némi gyógyír, hogy néhány tiltakozó tegnap OSB-lapokkal letakarta a „műalkotást”. Így kétségtelenül jobban mutat…

Mint látható: a kereszténység ellenségeinek dühe csillapíthatatlan. Efféle alkotásokat nagyhéten, pár nappal legszentebb vallási ünnepünk előtt utcára hányni – nyilvánvaló provokáció. Ahogyan a rémisztő képződményesező Niedermüller, úgy Baranyi is arra épít, hogy a keresztények úgyse ütnek vissza (se átvitt, se a szó szoros értelmében). És ha netán megtennék, Baranyi (vagy hű 444-es tollnoka) kiselőadást tarthatna arról, milyennek kell lennie egy „igazi kereszténynek”…

• Ugyanis ők, az anyagba szorultak, az önmagukat bálványozók, a sátánhitűek akarják megmondani nekünk, hogyan legyünk keresztények. A legjobb módja ennek például, ha kukába dobjuk a Bibliát, és egyházi áldásban részesítünk minden tévelygőt, akit a Biblia szerint nem kellene. Vagy ha tízmilliószámra magunkra eresztünk olyanokat, akik nem szeretik a keresztényeket. Ettől aztán minősítetten jó keresztények lehetünk (a még hátralévő pár esztendőre). És így tovább.

Ezek a mammonhitűek azok, akik mutatóujjukat vádlón fölemelik, valahányszor bűnös keresztényt látnak. S ezzel bemutatják: halvány fogalmuk sincs a kereszténységről. Ha lenne, tudnák: keresztény ember törekszik a jóra, de tisztában van vele, hogy folyamatosan bűnöket követ el. Ha ezeket tiszta szívből megbánja, meggyónja, az Úristentől megbocsátást nyer. Az Istentagadók valami megmagyarázhatatlan okból azt képzelik s azt terjesztik, hogy a keresztények önmagukat tökéletesnek tartják. S bármennyit magyarázzuk nekik a valóságot, nem értik. Hát persze, hiszen fogva tartja őket az anyag, a szívük meg csukva van. És nem értik a föltámadást sem. Kétezer éve.

• A mi feladatunk, hogy minél többek szívét-lelkét megnyissuk. Nem téríteni kell, csupán rámutatni: nem mi vagyunk a világ értelme és közepe, nem rólunk szól a műsor. Van egy nálunk sokkalta hatalmasabb erő, a Teremtő. Nem magunkban, hanem benne hiszünk. Nem magunkat, a pénzt és a sátánt, hanem Istent kell szolgálnunk. Ha így teszünk, a lelkünk a legjobb helyre: Jézus közelébe kerül majd.