Pesti Srácok

A szerb kapcsolat – Biden, Soros és a CIA

A szerb kapcsolat – Biden, Soros és a CIA

A Tűzfalcsoport blog hívta fel a figyelmet egy, a napokban az amerikai Frontpage Mag oldalán megjelent érdekes cikkre. Az írás szerzője, Joseph Hippolito arról beszél, hogyan avatkozhatott be Soros az amerikai választásba, ezt pedig bizonyítékokkal is alátámasztja a szerző. Az USA-ban most már biztos, hogy Joseph Biden lesz a következő elnök, ám az amerikai társadalom jelentős része, csaknem negyven százaléka szerint a választásokat elcsalták, elsősorban a levélszavazatok segítségével. Köztudott, hogy Soros kifejezetten támogatta a levélszavazást, amely bár eddig is az amerikai választópolgárok rendelkezésére állt, ám ilyen mértékben még sosem adták le a voksukat levélszavazat útján. A portál azt írja, tekintettel arra, hogy 2022-ben Magyarország szempontjából mondhatni, hogy sorsdöntő országgyűlési választásokra kerül majd sor, résen kell lennünk, hogy se más országok, se a milliárdos spekuláns ne avatkozhassanak be és ne csalhassák el a választásokat.

Amikor Sidney Powell (híres amerikai ügyvédnő, Trump jogi csapatának tagja volt) november 20-án Howie Carr konzervatív rádióműsor-vezetőnek adott egy interjút, négy országot vádolt meg azzal, hogy beavatkoztak a november 3-i elnökválasztásba, közöttük Szerbiát is. Négy nappal korábban a szerb parlament egy volt képviselője tett közzé megdöbbentő bizonyítékokat, amelyek alátámasztják Powell állítását. Srđan Nogo nemcsak azt mutatta meg, hogyan manipulálta Szerbia a voksok végleges számát. Napvilágra hozta a kapcsolatokat a szerb kormány magas szintű tisztségviselői, szerb technológiai és telekommunikációs vezetők, Soros György, Joe Biden, a CIA és más amerikai kormányzati szervek között. Nogo a Srbin Info weboldalon közzétett cikkeiben említi többek között David Petraeus nyugalmazott tábornokot, aki az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok vezetője volt, majd Barack Obama elnöksége alatt a CIA igazgatója volt tizenöt hónapon keresztül, mielőtt 2012-ben lecserélték volna John Brennanra. Nogo a Twitteren november 29-én posztolt tweetjében megerősítette, hogy az USA hadserege lefoglalta a CIA frankfurti számítógépszervereit.

A harminckilenc éves Srđan Nogo 2016 és 2019 között volt a Szerb Nemzetgyűlés tagja, ahol ellenzékiként három bizottság tagja volt. A Dveri Párt politikusa – amely a Wikipédia szerint nacionalista és populista párt – volt. A Srbin Info oldalt 2012-ben alapították, naponta tesznek rajta közzé szerb és nemzetközi híreket, és szintén a Wikipédia szerint a legolvasottabb, cirill betűkkel íródott internetes oldal Szerbiában. Ezen kívül azt az információt írják a honlapról, hogy a patriotizmust és a közeli orosz-szerb kapcsolatokat promotálja (megjegyzés: ezzel természetesen semmi baj sincs, csak az amerikaiaknak érzékenyebb ez a téma), miközben rendkívül kritikus a NATO-val, az Európai Unióval, a globalizmussal, az USA-val és általánosságban az euroatlanti integrációval szemben.

November 16-án közölt cikkében Nogo azt írta, hogy a Dominion Voting Systemsnek dolgozó szerb technológiai szakértők – merthogy a cégnek Belgrádban is van irodája – írták azt a szoftvert, ami a Dominion szavazógépein futott. A szoftver része volt egy algoritmus, aminek a célja az volt, hogy a Donald Trumpra leadott szavazatok számát csökkentse a választókerületben lévő republikánusok százalékának, arányának függvényében – írta Nogo.

PestiSracok facebook image

A politikus két példát hozott Michiganből. Antrim megyében Trump már a szavazatszámlálás korai szakaszában vezetett, amikor egy hirtelen meghibásodás következtében a rendszer 6000 szavazatot átszámolt Bidenhez, látszólag neki tulajdonítva a győzelmet. Ezt a szavazatátvitelt két tény teszi még gyanúsabbá. Nemcsak az, hogy 2016-ban Trump elnyerte ezt a megyét, hanem az is, hogy az elmúlt 34 választáson 32 alkalommal a republikánus elnökjelölt győzedelmeskedett itt. A végeredmény olyannyira gyanúsnak tűnt, hogy december 4-én egy michigani bíró elrendelte az Antrim megyében használt Dominion szavazógépek igazságügyi vizsgálatát, és megtiltotta a bizonyítékok megsemmisítését. Wayne megyében, amelynek központja Detroit, a Dominion szavazógépei éjjel 11 órakor autómatikusan egy szerb IP-címhez kapcsolódtak, ott pedig az operátorok több ezer szavazatot vittek át elektronikusan Trumptól Bidenhez.

Nogo azt írta: már az elejétől kezdve úgy volt megírva a program, hogy minden alkalommal, amikor Trump három szavazatot kap, hozzáadjon egy szavazatot Bidenhez. A politikus ezt alátámasztandó a cikkében IP-címeket és kapcsolatokat is közölt, valamint egy, az algoritmust ábrázoló grafikát is közzétett. Ezeket a Twitterre is posztolta. Mint írja, a szoftverhez számos hibát és rosszindulatú programokat is hozzáadtak, valamint az interneten keresztül egy szerb IP-címről is manipulálták azt. Nogo ezt a címet visszakövette a Szerbia Szélessáv (SBB) belgrádi központjához, amely legalábbis 2018-ban a szerb internetes piac egyharmadát és a kábeltelevíziós piac felét üzemeltette. Az SBB a CIA és Soros közös erőfeszítéseként jött létre a Jugoszlávia feloszlásához vezető polgárháborúk idején annak érdekében, hogy kifejlesszék Szerbia technológiai infrastruktúráját. 2000-ben Soros és a Kohlberg Kravis Roberts & Co. cég (KKR) külön tettek bejelentést arról, hogy szeretnének befektetni az európai internetfejlesztésbe. Két évvel később Soros Délkelet-Európa Méltányosság Alapja tízmillió dollárt fektetett be az SBB-be. 2011-re a milliárdos spekuláns már kifejezetten olyan befektetési portfóliókat bocsátott áruba, amelyek a szerb digitális médiára specializálódtak. 2013-ban, amikor a volt CIA-igazgató, Petraeus a KKR Globális intézet elnöke lett, a KKR 1.3 milliárd dolláros többségi érdekeltséget vásárolt abban a holdingban, amely az SBB tulajdonosa. Öt évvel később a BC Partners megvette a KKR érdekeltségét 2.6 milliárd dollárért, de a vezetői kontrol a KKR kezében maradt. Tehát, amint Nogo is írta tweetjében, Petraeus irányítja azt a céget, amely megváltoztatta az amerikai szavazatokat Belgrádban.

Három másik amerikai is fontos szerepet játszott a szerb technológiai infrastruktúra létrehozásában: Sean Fitzpatrick, David Roseman és Bill Jameson. Fitzpatrick marketingszakértő, aki Nogo szerint a McCann Erickson (ma már McCann Worldgroup) alelnökeként tisztségét arra használta fel, hogy leplezze azt, hogy valójában a CIA szerződéskötője. Roseman harminc évet dolgozott a CIA-nál, ez idő alatt százötven országban szolgált. Kötelezettségei részeként segített Bosznia-Hercegovinának létrehozni egy közös titkosszolgálatot Szerbiával. Nogo szerint Roseman és Fitzpatrick azok között voltak, akiket a CIA felhasznált ahhoz, hogy megszerezze az irányítást Szerbia titkosszolgálati szervei, igazságszolgáltatása és politikusai felett. „Ezért tehát Belgrád volt a tökéletes menedék, ahonnan levezényelhették az amerikai választási csalást” – írta Nogo.

Hozzáteszi, hogy a csaláshoz kapcsolódó iráni szál nem létezhetne Szerbia nélkül. Ezt a kapcsolatot Nenad Kovac jelenti, aki 2015 óta elnöke a Roaming Group igazgatótanácsának, egy olyan cégkonzorciumnak, amelyet ő alapított, és amelynek szakterülete az IT-fejlesztés, a telekommunikáció, az elektronika és a megújuló energia. Nogo megjegyzi, hogy Kovac irányítja Szerbia teljes IT-parát, és közvetlen kapcsolatban áll a Huawei és ZTE kínai telekommunikációs vállalatokkal. Olyannyira, hogy mindkettőt Kovac képviseli Szerbiában, sőt, kormányzati kapcsolatai lehetővé teszik számára, hogy az amerikai szankciók ellenére Iránba szállítsa a Huawei és a ZTE eszközeit. Három nappal Aleksandar Vucic szerb elnök 2017-es washingtoni látogatása előtt Eddie Bernice Johnson képviselő kifejezte aggodalmait Kovac és társaival kapcsolatban Mike Pence alelnöknek. A texasi demokrata azt írta, hogy egy csoport, aminek Kovac és Andrej Vucic (a szerb elnök testvére) is tagjai, azt tervezik, hogy „konszolidálnak minden infrastruktúrát és közművet”. Johnson arra is figyelmeztette Pence-t, hogy Szerbia „aktívan keresi a közelebbi diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat Iránnal”. Néhány hónappal azelőtt Irán Belgrádban nyitott üzleti központot balkáni fókusszal. Kovac ellen nyomozás folyik az USA-ban, amiért megszegte az Irán elleni szankciókat, terrorizmus finanszírozása és pénzmosás miatt – mutat rá Nogo. Júliusban a szerb rendőrség tizenegy embert tartóztatott le lopás és pénzlopás gyanúja miatt, ugyanis 70 millió dollárt csaltak ki weboldalakon keresztül kétes befektetési cégek számára. Az áldozatok között texasi befektetők is vannak; ez indokolja az FBI bekapcsolódását az ügybe. A tárgyalás előreláthatólag januárban kezdődhet el.

Nogo hozzátette, hogy az USAID-et, az amerikai külügyminisztérium segélyezési ügynökségét pénzmosásra használták. De kinek az érdekében? A volt parlamenti képviselő vádlottja: „Soros szervezte meg az egész korrupt hálózatot Szerbiában, aminek révén óriási pénzösszegeket, többek között az amerikai adófizetők pénzét lopták el és mosták át az USAID-en keresztül, és ezt a pénzt használták fel amerikai politikai tevékenységek finanszírozására, valamint az Antifa és a Black Lives Matter pénzügyi támogatására.” Nogo ezen kívül azzal vádolja meg Vucic szerb elnököt, hogy részese volt ennek a korrupciónak; ennek alátámasztására két esetet hoz fel.

Amikor Vucic biztonsági tanácskozáson vett részt Washingtonban, megkérdezte Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadót, hogy Trump támogatná-e a tervét, miszerint betelepítene 1.2 millió migránst – főleg ISIS-harcosokat – Szerbiába, amiért Sorostól minden migráns után huszonötezer dollárt kapna. Nogo írása szerint „O’Brient sokkolta a felvetés, először is nem akarta elhinni, hogy lenne valaki olyan őrült, hogy terroristákat fogad be és ezzel tönkreteszi az országát, másrészt amiatt, hogy ehhez a tervhez Trump támogatását kérné, akiről mindenki tudja, hogy Soros György egyik legfőbb ellensége és kifejezetten ellenséges a migránsokkal és az Iszlám Állammal szemben”. O’Brien megkérdezte Vucicot, hogy beszélt-e már mással is erről, mire a szerb elnök azt válaszolta, hogy kapcsolatba lépett Richard Grenell és Jared Kushner diplomatákkal. (Grenell történelmi gazdasági megállapodásokat tárgyalt le Szerbia és Koszovó között.) Ekkor O’Brien magához hívatta Grenellt és Kushnert. Amikor szembesítették Vucicot, beismerte, hogy hazudott, és megpróbálta rákenni az egészet Hashim Thaci – azóta már lemondott – koszovói elnökre. „Mivel Thaci ugyanakkor ott volt Washingtonban, azonnal behívatták a Fehér Házba, és Vucic és Thaci bevallani kényszerültek, hogy mit terveztek Sorossal” – írta Nogo.

Később O’Brien találkozott Boris Tadic volt szerb elnökkel, aki most már az ellenzék tagja, és egy hárommilliárdos adósságról tárgyaltak, amivel Irak tartozott egy belgrádi konzorciumnak akkor, amikor az amerikai erők elfoglalták Irakot. Tadic eladta ezt az adósságot kétszáznyolcvanmillió dollárért Biden politikai támogatásáért egy olyan cégnek, amelynek tulajdonosa Biden egyik fia volt. Vajon ez a Biden-fiú Hunter Biden volt? Elég valószínű. Ahogyan Charles Grassley iowai szenátor mondta a Szenátusban december 10-én, a Biden család „világszerte, különösen Kínában olyan potenciálisan bűncselekményt megvalósító pénzügyi ügyletekbe bocsátkozott, amelyek kémelhárítási aggodalmakat hoztak létre”. Négy évvel ezelőtt Szerbia miniszterelnökeként Vucic kétmillió dollárt adományozott Hillary Clinton elnöki kampányára és nyilvánosan támogatásáról biztosította őt. Zeljko Mitrovic szerb iparmágnás ötmillió dollárt küldött Clinton kampányához egy olyan számlára, ami Bidenhez köthető. Nogo komoly vádakat fogalmaz meg a szerb elnökkel szemben.

Szerbia és Magyarország kapcsolatai jelenleg rendkívül jók, ami számunkra különösen is fontos a vajdasági magyarok miatt. Szerbia ezen kívül segítséget nyújt az illegális migráció megállításához. Mindezek alapján szerintünk kétséges a Fehér Házban történtek valóságtartalma, ugyanakkor nem vesz el mindazon információk értékéből, amelyeket az amerikai választási csalás és szerb kapcsolódásai okán bizonyítékokkal is alátámaszt az ellenzéki politikus. Erre kell készülnünk nekünk is: Soros György és polipszerű globalista hálózata nem először és nem utoljára avatkozott be nemzetállami választásokba annak érdekében, hogy a nekik kedvező politikusokat juttassák hatalomra.

Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet

Exkluzív 2023 október 30.
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.