Pesti Srácok

A szlovák rendőrség vádemelést indítványoz Robert Fico volt kormányfő ügyében

A szlovák rendőrség vádemelést indítványoz Robert Fico volt kormányfő ügyében

A szlovák rendőrség bejelentette csütörtökön, hogy vádemelést indítványozott Robert Fico volt miniszterelnök ellen, mert folyamatosan védelmezett egy rasszizmus miatt elítélt, szélsőjobboldali parlamenti képviselőt.

Az illető, Milan Mazurek, a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) nevű ellenzéki parlamenti párt képviselője volt. Idén szeptemberben a bíróság jogerősen elítélte fajgyűlöleti bűncselekmény miatt, és a vonatkozó jogszabály értelmében ezért a képviselői mandátumát is elveszítette. Bűne az volt, hogy egy rádióadásban a "cigányterror" kifejezést használta, amikor az ország keleti régióiban tapasztalt bűnözésről beszélt. A rendőrségi közlemény szerint a legfelsőbb bíróság ítélete ellenére Robert Fico a jelentések szerint nyilvánosan kifejezte egyetértését vele, és ezt a véleményét a közösségi hálózatokban is terjesztette. A bírósági ítélet kihirdetése után Fico közzétett egy videofelvételt, amelyen kijelentette, hogy Mazurek csak azt mondta, "amit az egész nemzet gondol". Ehhez hozzátette azt is, hogy ha ez a bírósági ítélet lesz a bűncselekmény ismérve, akkor

A politikai ellenzék szerint Fico a megnyilvánulásaival igyekszik megnyerni magának az LSNS követőit, miután a saját pártja, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer–SD) népszerűsége csökkent a februárra kitűzött választások közeledtével. Fico képzettségét tekintve jogász.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.