Pesti Srácok

A szurkolók szerint is világszínvonalú a Puskás Aréna

A szurkolók szerint is világszínvonalú a Puskás Aréna

A szurkolók egyöntetű véleménye, hogy világszínvonalú lett a Puskás Aréna, amit pénteken a Magyarország–Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzéssel avattak fel.

Az új létesítményt nagyjából húsz perccel a 19 órai kezdés előtt töltötték meg a drukkerek, akik például elégedetten beszéltek a gyors beléptetésről. Az MTI tudósítói által megkérdezett emberek kivétel nélkül világszínvonalúnak nevezték a stadiont, és olyan kivételes alkalomnak tartották az avató mérkőzést, amely egyszer adatik meg egy ember életében.

– mondta egy kispesti fanatikus, aki külön kiemelte, hogy pihenőszoba és csocsó is áll a szurkolók rendelkezésére. Egy másik drukker arról lelkendezett, hogy fogadóiroda is van a stadionban, és büszkén mutatta, hogy a magyar válogatott sikerére ezer forintot tett fel. Mint megjegyezte, az sem baj, ha nem nyer, de a nemzeti együttes ellen sosem fogadna. Az egyetlen kritikai észrevétel a büfét illette, mert a stadion bizonyos részein nagy sor alakult ki. Egy, a legfelső, harmadik szinten helyet foglaló néző húszperces sorra panaszkodott, ugyanakkor az aréna más részein lévő szurkolók szerint legfeljebb tíz percet kellett sorban állniuk, amit elfogadhatónak tartottak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.