Pesti Srácok

A tetűhintás Bíró László csalódott a Jobbikban, de annyira mégsem

Szegény, jóravaló Bíró László csalódott a Jobbikban. Még időnk sincs megemészteni ezt a szomorú fejleményt, máris folytatódik az érzelmi hullámvasút: annyira azért mégsem, nem lép ki a Jobbikból. A judapestező politikus elmondta a Mediaworks Hírcentrumnak: a zsidókat listázós Gyöngyösi Mártonnal (vélhetően az antiszemita kijelentéseken kívül) nem értik meg egymást, a feszültségekért az új elnököt tartja felelősnek, ő pedig valójában Jakab Pétert támogatja – de a Jobbik bőkezű frakcióköltéseinek kebléről azért nem kíván leszakadni.

– közölte, majd azzal folytatta: megpróbált egyensúlyt teremteni, ám egyelőre lehetetlennek tartja megoldani a belső nézeteltéréseket. Zárásként leszögezte: nem tervez kilépni a pártból. Bíró László pénteken délelőtt közösségi oldalára is kitett egy hosszú bejegyzést, amelyben nekiment pártja vezetésének.

Fotó: boon.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.