Pesti Srácok

A TikTokon terjed a történet, miszerint krematóriumban sütött pizzára figyelt fel a Nébih

A TikTokon terjed a történet, miszerint krematóriumban sütött pizzára figyelt fel a Nébih

ZellerPistaOfficial egyik videójában arról volt szó az, hogy akad egy hely, ahol krematóriumban sütik a pizzákat.

A TikToker egy másik videójában elhangzik, hogy valaki névtelenül feljelentette az állítólag krematóriumban pizzát sütő helyet/vállalkozást, amire elvileg még a Nébih is felfigyelt, és végül egy 50 millió forintos büntetés lett kiszabva, legalábbis az elmondottak szerint. Ezt persze nem tudják kifizetni, pedig még a rendőrség, illetve a KÖJÁL is kint volt. A probléma csak az, hogy a KÖJÁL már nem létezik – a helyét az ÁNTSZ vette át –, illetve az is fura, hogy egy későbbi videóban már 80 milliós büntetést emlegetnek, illetve Svájcba „menekülnek”.

Éppen ezért sokak szerint csupán humorizálásról, illetve reklámfogásról, lájkvadászatról van szó ezzel a „botránykeltéssel”. Bármi is legyen az igazság, a kommentek szerint van, aki valósnak hiszi a dolgot, illetve olyanok is bőven akadnak, akik jól szórakoznak ezeken a videókon, hiszen úgy vélik, hogy tényleg csak viccről van szó, és zseniálisan játszadoznak velünk a készítők. A hírrel kapcsolatban az is gyanús lehet, hogy a Nébih oldalán sem található az esetről szóló cikk.

Forrás: promotions.hu; Fotó: MTI/Beliczay László

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.