Pesti Srácok

A Tisza Párt politikusai a határon túli magyar képviselőket is szemrebbenés nélkül hátba szúrják az EP-ben

null

Vicsek Annamária vajdasági magyar képviselő közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége csütörtöki ülésén megválasztotta új vezetőségét. A Patrióták Európáért-frakció a neki járó alelnöki tisztségre Vicseket jelölték.

A Tisza Párt a vajdasági magyar képviselővel szemben azonban egy ellenjelöltet állított egy görög képviselő személyében, akit meg is választottak erre a tisztségre. Vicsek a kommünikében felidézte, hogy nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter a vajdasági magyarokat támadja,

PestiSracok facebook image

A vajdasági származású képviselő azt is elmondta: „Magyarország továbbra is Szerbia legnagyobb támogatója és meggyőződésünk, hogy Szerbiának, mint a térség kulcsországának mielőbb az EU-ban a helye. Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy az ország mihamarabb teljes jogú tagként csatlakozzon az Európai Unióhoz.”

A vajdasági EP-képviselő Facebook-oldalán is beszámolt a történtekről, melyben többek között azt írta, hogy az Európai Parlament magyarellenessége nem ismer határokat!

- olvasható a bejegyzésben.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/Purger Tamás)