Pesti Srácok

A többség még mindig a kormánypártokat támogatná, de a kötődésük kicsit meggyengült

A többség még mindig a kormánypártokat támogatná, de a kötődésük kicsit meggyengült

A Fidesz vezeti a pártversenyt (51 százalék) az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Az elemzésből kiderül, hogy szoros verseny alakult ki a Demokratikus Koalíció (10 százalék) és a Mi Hazánk Mozgalom (9 százalék) között a legerősebb ellenzéki párt címéért folyó küzdelemben, amelyben a Momentum (8 százalék) továbbra is lemaradásban van.

Hamarosan kezdődik a politikai ősz, a Nézőpont Intézet pedig arra volt kíváncsi, hogy tavasz óta hogyan alakult a pártok erőviszonya.

Forrás: Nézőpont Intézet

Továbbra is toronymagasan vezeti a Fidesz-KDNP a pártversenyt, februárhoz hasonlóan szeptemberben is minden második magyar választó a kormánypártokat választotta volna, de szavazóinak kötődése meggyengült. „Most vasárnap” a magyarok 51 százaléka ugyan vélelmezhetően a Fideszre szavazna, de közülük minden tizedik (a választók 5 százaléka) ebben már nem biztos, a kormánypártot csak valószínűleg és nem biztosan támogatná. A Fidesz-szavazók részleges elbizonytalanodása nem jelent elfordulást vagy más pártra való szavazást. A jelenség oka a szankciók és a háború okozta infláció és reálbércsökkenés lehet.

PestiSracok facebook image

A kormánypárt mostani eredménye több mint 40 százalékponttal nagyobb a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (10 százalék) támogatottságánál és közel kétszerese a 2022-ben közösen induló baloldali pártok mostani eredményének (összesen 27 százalék). A baloldali közös listát egykor alkotó pártok eredményeinek összesítése mellett azonban érdemes felfigyelni az új pártokra, Jakab Péter pártja a szavazatok 3, Márki-Zay mozgalomból lett pártja a 2 százalékát szerezhetné meg. Szintén meg kell említeni, hogy a baloldalt balról kritizáló Kétfarkú Kutya Párt is a szavazatok 8 százalékát megszerezhetné.

A DK és a Mi Hazánk majdnem ugyanazon a lépcsőfokon áll

A legnagyobb ellenzéki párt címért éles versenyt fut a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk Mozgalom, s Gyurcsány Ferenc pártja csak egy százalékponttal előzi meg Toroczkai László mozgalmát (10 és 9 százalék). Szorosan mögöttük található a Momentum (8 százalék), amely a tavaszi mélyponthoz képest erősödésnek tűnik, de ez a Gyurcsány-párt vezetői szerepének megkérdőjelezéséhez kevés.

A Jakab Péter és a Márki-Zay Péter által fémjelzett pártok (3, illetve 2 százalék), valamint az MSZP (2 százalék), az LMP (2 százalék) és a Párbeszéd (0 százalék) önálló indulása jelenleg végzetes lenne mindegyikük számára, így a közeljövőben várható, hogy közülük többen is fel fogják vetni, az MSZP társelnökéhez hasonlóan, az Európai Parlament képviselőinek választása előtt a közös listaállítás ötletét.

Forrás: Nézőpont Intézet, fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.