népszerűség
Közel sem a magyarok gyűlölik legjobban Ursulát Európában, pedig annyi jót tett értünk
Vannak meglepetés-országok, amelyekbe érzékeny ponton rúghatott bele von der Leyen. És olyan országok is akadnak, akik belemarnak az őket etető császárnői kézbe.Az erdélyi magyarok 96 százaléka a Fideszre szavazna, Erdélyben nagyot bukott a szájhős Magyar Péter
Továbbra is elsöprő többséggel vezet a Fidesz–KDNP az erdélyi magyarság szavazói között, és a jelentős többség még mindig azt szeretné, ha Orbán Viktor maradna Magyarország miniszterelnöke. Az ellenzéki pártok – köztük a Tisza Párt – a kanyarban sincs, vagyis egyértelműen nem jött be Magyar Péter nagyváradi útja. Ez derül ki a kolozsvári SoDiSo Research közvélemény-kutatásából. Az adatfelvétel a miniszterelnök tihanyi beszéde után történt, írja a Magyar Nemzet.Bidenre még a demokraták is gyenge elnökként fognak emlékezni, ha egyáltalán eszükbe jut
Ahhoz képest, hogy a demokraták egy jelentős része hisztérikus rohamok közepette buzdított a Joe Biden melletti szavazásra (majd ugyanilyen lelkesen álltak ki az éppen aktuálisan legjobb jelöltnek vélt Kamala Harris mellett), valójában az amerikai társadalom, és benne a demokraták is nagyon gyenge elnöknek tartják Sleepy Joe-t. A Gallup közvélemény-kutató minap közzétett felmérésében az amerikai felnőttek mindössze 6 százaléka válaszolt úgy, hogy a történelem „kiváló” elnökként fog emlékezni Bidenre, 13 százalékuk pedig úgy vélte, hogy örökségét „átlagon felülinek” fogják tekinteni – számolt be a Magyar Nemzet.Az ukránok csupán 16 százaléka szavazna Zelenszkijre, ha most lennének a választások
Ukrajnában ötévente van elnökválasztás, de a háború miatt idén májusban a voksolás elmaradt, Volodimir Zelenszkij pedig a mandátuma lejárta után is pozícióban maradt. Pedig ha most lennének a választások csúnya bukással végződne, egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis az ukránok csupán 16 százaléka adna neki bizalmat újra.Nézőpont Intézet: áradt a Duna, apadt a Tisza, erősödött a Fidesz, Magyar Péterék gyengültek
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP, a DK-MSZP-Párbeszéd és a Mi Hazánk is erősödött, míg Magyar Péter pártja némiképp gyengült - közölte a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-vel. Legfrissebb felmérési adataikra hivatkozva azt írták: azok a pártok profitáltak, amelyek az árvízi védekezés első napjait nem politikai támadásra használták fel.Trump növelni tudta népszerűségét az első elnökjelölti vita előtt
Az eddigi legnagyobb előnnyel, négy százalékponttal vezet Donald Trump volt amerikai elnök, a republikánusok valószínű elnökjelöltje Joe Biden jelenlegi elnök előtt – derül ki egy friss felmérésből.Mélyrepülésben Macron népszerűsége
Emmanuel Macron legújabb háborúval kapcsolatos kijelentése nem tettek jót a népszerűségének. A legújabb felmérések szerint a francia szavazók teljesen kiakadtak az elnök kijelentésein, melyek szerint akár a nyílt háborút is megkockáztatná Oroszországgal. Persze, Macronnak ez már nem számít sokat, hiszen utolsó ciklusát tölti.Elegük van az amerikaiaknak Bidenből, egyre jobban vágynak Trumpra
A Biden-adminisztráció olyan súlyosan káros döntéseket hozott már eddig is Amerikában, hogy az emberek visszasírják a Trump-korszakot. Az államadósság 33 ezermilliárd dollárra duzzadt, az amerikaiak 61 százaléka hónapról hónapra él, a családok hitelkártya-adóssága elérte a rekordot jelentő ezermilliárd dollárt, a saját lakás álma pedig egyre több ember számára válik elérhetetlenné a jegybanki kamatemelések miatt.Felmérés: az ukránok leginkább a hadseregben bíznak, Zelenszkij a hetedik helyen
A fegyveres erők vezetik Ukrajnában azon intézmények listáját, amelyek a lakosság bizalmát élvezik, Volodimir Zelenszkij államfő pedig a hetedik helyen áll – derült ki a Razumkov Központ legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit szerdán ismertették a szociológusok az intézet honlapján. Mindazonáltal Zelenszkij a politikusok és más közéleti szereplők közül – 75 százalékos bizalmi aránnyal – a legnagyobb támogatottságot élvezi – emelték ki az elemzők.Ajánljuk még