Emlékszem 2016 novemberének első szerda reggelére, amikor kellemes meglepetéssel szembesültem a ténnyel, hogy Clintont leverte Trump, mint vak a poharat. Egy ilyen nem PC kiszólás túlélésére akkoriban is egyedül Trump győzelme esetén volt az esély. Clintonról tudni lehetett, hogy rendezkedni akar a világon, a saját fejecskéjében lévő rendetlenség alapján, ami nem sok jót ígért a világunknak. Akkor még okunk volt azt hinni, hogy a demokrata elnökök valamennyi saját hatalommal is rendelkeznek még.
Most egy nyolc évvel későbbi első kedd van és újra azon aggódhatunk, hogy Trump legyőzi-e azt a bábut, akit elnökké tenne a deepstate. H. Clintonhoz képest Kamala maga a látványos romlás, ő már nem is saját jogán hülye, hanem egyszerűen csak üres. Még amerikai mértékkel is az, pedig ők ebben örökös világbajnokok, aki ott sötét, a világ összes országában bajnok lehet ebben a sportágban.
A világunk válságban van és ennek az egyik legdurvább tünete, hogy az amerikai elnökválasztás a bolygó jövőjéről is dönt, de nem pozitív irányba, hanem csak annyiban, hogy Trump győzelme esetén lassul a romlás és felüti valami racionális elem a fejét az amerikai szuperhatalom viselkedésében. Az önmagában az előző, meg a jelenlegi évezred poénja, hogy ezt teljes joggal várjuk Donald Trumptól. Még az is lehet, hogy 3001 elején is ezen fognak röhögni a túlélők leszármazottai.
Trump ugyanis látványosan nem politikus, kategorizálhatatlan, Trump önmagában anomália, egyedi esemény. Az, hogy a republikánus elit töredékeivel együttműködve, valamennyi valódi elnöki hatalmat birtokolva az USA legjobb elnöke volt isten tudja mióta, a (reménybeli) első ciklusában, önmagában elég lenne egy világválsághoz, ha nem lenne még pár száz egyéb nagyobb bajunk. A válság legdurvább jele, hogy milyen sokat vagyunk kénytelenek várni Trumptól.
Az, hogy a térségünket uraló szuperhatalmat kétévente a félidős választások, négyévente pedig ugyanez az elnökválasztással is súlyosbítva destabilizálja, önmagában is kellemetlen, de az USA világhatalmi szerepe miatt a lehetséges és a néha megtörténő gyökeres amerikai irányváltások és a fel-felbukkanó abszurd ötletek, illetve másoknak részérdekek érvényesítésért hatalmas károkat okozó beavatkozások önmagában nagyon rossz hatással vannak a világra. A woke-őrület nélkül is így lenne ez, de az USA mára a háromnegyed világot elidegenítette magától ezzel.
Nem szokták az “elemzők” nagyon emlegetni, de az USA hagyományos nagy ellenségei Oroszország és Kína stabil belső struktúrákkal rendelkezik, nincsenek olyan hatalmi ciklusaik, mint a demokráciáknak. Ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy nincsenek belső korrekciós mechanizmusaik, de bármennyire hihetetlen a lakosság és a hatalmi elitek megegyeztek olyan nemzeti minimumokban, amelyek már a nyugati országokban nincsenek meg a lakosság és az elitek között. A kínai és az orosz elnököt az őket csak fogcsikorgatva eltűrő elitcsoportok is jobban támogatják, mint a demokraták Trumpot az amerikai nemzeti célokban.
Az utolsó jelentős világválság idején, amikor a hatalmi viszonyok gyökeresen átrendeződtek, komoly gazdasági arányváltozás nem volt, a szovjet gazdaság és a KGST sohasem volt partiban a nyugattal. De most egy olyan hatalmi átrendeződés közepén vagyunk, amikor a gazdasági erőviszonyok a nyugat kárára változnak, Európa 35 éve még a világ egyik közepe volt, ma már nem az. Oroszország gazdasága már európai kapcsolatok nélkül is üzemképes, ma sokkal erősebb, mint akár 10 éve volt. Oroszország felszálló ágban lévő, újra szuperhatalmi státuszra törekvő államnak gondolja magát és ennek ellenkezőjéről az amerikaiaknak nem sikerült meggyőzniük sem Putyint, sem az orosz eliteket. Kína nem törekszik sehová, Kína mindig ott van ahol lenni akart, mert pontosan tudja, hogy hol akar lenni tíz, száz és ezer év múlva. Ilyen szuperhatalmi státuszra törekvő ellenfele még sohasem volt Amerikának. Kína maga a stabilitás, ez az ország a kommunizmust is kibírta, kínai időmértékkel egy elnöki ciklus Amerikában csak egy átlagos kávészünet.
Trump győzelme időt nyerne nekünk, mert Trump tárgyalóképes, képes gesztusokra és szórakoztató ellenfél, akinek a kiszámíthatatlansága óvatossá teszi az egyéb hatalmasságokat. A Biden-féle csapat tárgyalásképtelen és így a Kamala adminisztráció is az lenne, mert nemcsak hisz a saját ideológiai felsőbbségében, hanem azt mindig mindenkinek az arcába is üvölti. A woke ideológia és a vadkapitalizmusba már látványosan visszacsúszó amerikai székhelyű, de már nem nemzeti nagyvállalatok olyan politikai világot hoztak létre, amelynek semmi köze az Amerikán kívüli valósághoz. Ezek a csoportok mindenhová rabolni járnak és sem a gazdasági, sem az ideológiai ügyekben nem érdekli őket, hogy milyen károkat okoznak. A legocsmányabb rablás az, amikor egy ellopott dollár még száz dollárnyi kárt csinál az áldozat világában. Ukrajnában ez a szorzó most akár százezres és milliós is lehet, de csak azért ilyen kicsi, mert az emberéletet olcsón számítják.
Amikor annak drukkolunk, hogy Trump nyerjen és szerezzen rendes felhatalmazást (többség a képviselőházban és a szenátusban is), akkor az amerikai népnek szurkolunk, hogy visszatérjen a hagyományaihoz, az elnöki szuverenitásához. A republikánusok talán tanultak valamit Trump első ciklusából, hogy nem a párton kívüli elnök a fő ellenségük, hanem a demokraták, akik már nyilvánvalóan Amerika ellenségei is. Akkor talán jöhet egy értelmes és ideológiamentes kormányzás, a külpolitikában is, amely újra tisztelhetővé teszi az USA-t a világban.
Az amerikai emberek, ahogy az elitek sem fogták még fel, hogy mennyire rossz a világ véleménye a jelenlegi Amerikáról. Azt hiszem az nem kérdés, hogy Trump sokkal inkább szerezheti vissza az USA tekintélyét a világban, mint Harris, aki teljes munkaidejében négy évig asszisztált egy demens vénember tüneteinek elleplezéséhez.
Vezető kép: Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt jelöltje az Észak-Karolina állambeli Raleigh-ben tartott kampánygyűlésén 2024. november 4-én, egy nappal az amerikai elnökválasztás előtt. MTI/AP/Evan Vucci
Facebook
Twitter
YouTube
RSS