A DK életjelet akart adni a parlamentben, de csak a kétségbeesett zsoltibácsizásig jutott

Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén válaszolt az ellenzéki képviselők kérdéseire. Az első kérdező természetesen az az Arató Gergely volt, aki a zsoltibácsizós álhírt egészen a parlamentig vitte, hátha így felfigyelnek a választók a DK-ra. Hiába teltek el azóta hetek, és derült ki, hogy a történetben még a vesszők sem stimmelnek, Arató ragaszkodik a zsoltibácsizáshoz. Mert nincs más.
Arató Gergely az a hülyegyerek, akit a többiek egész életében gesztenyével dobáltak, sosem választották be a csapatba, ha kidobós volt terítéken, ezért amikor igyekszik bevágódni a srácoknál, akkor túltolja. Pl. ha a többiek suttyomban, az érintett háta mögött pletykálkodnak, akkor Arató odarohan Zsoltihoz, és a képébe vágja, hogy b***. Aztán csodálkozik a pofonon. Ma is ez történt a zsoltibácsizás közepedte.

Az elmúlt négy hétben összeomlott a kormányzati kommunikációs kártyavár, amit a Szőlő utcai és más pedofilügyekben az igazság eltakarítására építettek. A király meztelen. Ön, amikor azt kérdeztem, hogy kormányának melyik tagja hazudik, halált megvető bátorsággal Semjén Zsolt nem tudom micsodája mögé bújt, és az ő nem létező válaszára hivatkozott. Egy valamire nem gondoltak, és nem is beszéltek róla, az érintett gyermekek sorsa. Ez nem kormányzás, hanem összeomlás, miniszterelnök úr
- ennyit sikerült összegyűjteni a torkában az ősszel terjedő haladó gondolatokból, hogy a miniszterelnök felé köpje. Hogy összeomlott a kormány kommunikációja, majd maga a kormány is, mert Orbán nem válaszolt arra, hogy kicsoda Zsolti bácsi. Miután ezt így levezette Gergő bácsi, rögtön felszólította Orbánt, hogy vagy a kormányát váltsa le, vagy önmagát.
Orbán Viktor válaszában megpróbálta elmagyarázni Arató Gergelynek a felnőttek világát. Hogy az általuk minden csövön tolt pedofíl-botrány a valóságban nem létezik, cserébe ennek viszont következményei lesznek.
A Szőlő utcai ügyben önök, ön személy szerint is álhír-botrányt gerjesztettek. Az állításaiknak semmilyen ténybeli alapja nincs. Amit önök csinálnak, az vádaskodás és rágalmazás, soha senki nem mutatott semmilyen bizonyítékokat. A hatóságok teszik a dolgukat, a rágalmazóknak a bíróság előtt kell felelniük.
Zsolti bácsi nincs a történetben
Arató, amikor visszakapta a szót, azzal érvelt, hogy ugyan hazudtak, de a Szőlő utca vezetője nem ártatlan, hiszen
prostitúciós hálózatot szervezett.
Viszontválaszában a miniszterelnök gyógypedagógusként összefoglalta Aratónak, hogy igen, ezért álhírbotrány az álhírbotrány, mivel semmiféle zsoltibácsi és pedofília nincs a történetben, pláne kormányzati érintett.