Pesti Srácok

Az új német kancellár máris Kína kegyeit keresi

Az új német kancellár máris Kína kegyeit keresi

A kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről tárgyalt kedden telefonon Olaf Scholz német kancellár és Hszi Csin-ping kínai elnök – jelentette be közleményben a német kancellári hivatal, illetve tudósításában a kínai állami média.

A két vezető megvitatta a német–kínai gazdasági kapcsolatokat, a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok fejlődését, valamint más nemzetközi kérdéseket – közölte a német kormány. A telefonbeszélgetés során Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy mindkét országnak "lehetőségként" kell tekintenie a másik fejlődésére. Folytatniuk kell "a felső szinten történő irányítás kiváló hagyományát" – idézte a kínai elnököt az állami média Pekingben. Német sajtókommentárok szerint Hszi ezzel arra a reményére utalt, hogy elődjéhez, Angela Merkelhez hasonlóan az új kancellár alakítja majd Németország Kína-politikáját, nem pedig az új külügyminiszter, a zöldpárti Annalena Baerbock, aki máris tett néhány bíráló megjegyzést Kínára.

– jegyezte meg a kínai vezető.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Hszi, aki szerint a jó kapcsolatok nemcsak a két ország érdekeit szolgálják, de a világ békéjét és stabilitását is.

– mondta Hszi.

– jelentette ki a kínai vezető, amivel az elemzők szerint az Egyesült Államok Pekinggel szembeni, kritikus politikájára utalt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Getty/Adam Berry

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.