Az MSZP budapesti szervezetét az őszi választásokig a párt budapesti választási bizottsága – Alexa György elnök vezetésével – , Trippon Norbert kampányfőnök és Horváth Csaba főpolgármester-jelölt irányítja.
A szocialista párt budapesti elnöksége pénteken közleményben számolt be döntéséről az MTI-nek, miután előző nap lemondott a szervezet elnöke, Molnár Zsolt. A fővárosi szocialisták úgy értékelték, hogy a leköszönt elnök az elmúlt napokban érdemtelen támadások kereszttűzébe került, ezért mondott le posztjáról. A budapesti elnökség megértéssel fogadta a döntését és megköszönte Molnár Zsoltnak a “közösségünkért folytatott munkáját” – tették hozzá. A budapesti szocialisták közölték, meggyőződésük, hogy az itt élők többsége a következő önkormányzati választásokon változtatni akar a város sorsán. Ezért készek részt venni a változásokhoz szükséges feltételek megteremtésében – hangoztatták.
Molnár Zsolt csütörtök este az ATV műsorában jelentette be lemondását, amit az elmúlt napok “nemtelen támadásaival” indokolt, ezek között említette állítólagos szkinhed múltját is.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS