A városok maradtak a baloldal ideológiai szegregátumai

Bizonyos – most gyomrunk kényességére tekintettel nem sorolom fel őket – haladó értelmiségiekben és skriblerekben megszületett az a Jászi Oszkár óta folyamatosan rendkívül újszerűnek tekinthető gondolat, hogy akkor, a választási eredményektől megrökönyödve, le kell menni vidékre és ott jól felvilágosítani az összes taplót. Abból a megfontolásból, hogy hátha legközelebb már nem lesznek taplók, ezáltal hajlandónak bizonyulnak a haladás erőire szavazni. Megint ott tartunk, hogy nemcsak a megvalósítás ment félre, hanem már maga az elmélet se jó – legalább ehhez az egy baloldali tradícióhoz ragaszkodnak makacsul.

Kezdjük ott, hogy a vidékiek nem taplók. Aztán folytassuk ott, hogy nem is alulinformáltak. Egyszerűen nem figyelik a belvárost megosztó, amúgy teljesen érdektelen és legtöbbször értelmetlen vitákat. Nem érnek rá. Budapest belvárosában az országos arányuknál messze felülreprezentáltabb tanuló ifjúság ellenben ráér, mivel nem dolgozik és a híresztelésekkel ellentétben különösebben nincsenek is leterhelve. Erre majd később ők is rájönnek, mikor első munkahelyükről nosztalgiáznak visszafelé a különleges hópihe korszakukban őket ért rendkívüli leterheltségre.

A tanuló ifjúság ugyanis tényleg ráér „tájékozódni”, a 444-től kezdve a New York Times-ig bezárólag mindent elolvasnak, benne és főként a saját véleményüket, amit aztán olyan tüneményesen mondanak vissza, ahogy az őket leterhelő tanárok várnák el egy-egy kötelező olvasmány ügyében a képességek és készségek fejlesztése helyett. Azok pedig, akikkel amúgy pár szót akár lenne is okunk váltani alkalomadtán, minket is olvasnak. Olvassák a PestiSrácok.hu-t, a 888-at, vakmerőbbje a Magyar Időket és az Origot, de többségük inkább nem. Biztonságosabb a saját véleménybuborék, ahol nem triggerelődnek a valóság egy másik olvasatától, egy hirtelen szembejövő ellenvéleménytől. És ezek a rendívül tájékozott, a rózsaszínű vélemény-buborékot egyrészről és másrészről is kiválóan ismerő tanuló ifjoncok most rácsodálkoztak a magyar valóságra. Nem értik, mások miért nem ennyire tájékozottak, és miért nem az alapos tájékozottság után gondolják pont ugyanazt a világról, amit ők gondolnak. Azért, mert a világ nem így működik.

Vidéken nincsenek olyan „egyéniségek”, nincsenek olyan individuumok, akik Briant ünnepelték a címszereplő életében. Budapesten, a nagyvárosokban se nagyon, de ott a közösséget, a hálózatot pótolja a televízió, az internet, mint információ- és véleményforrás. Pont Budapesten és a nagyvárosokban látszódik, mi az eredménye a propagandának. A baloldal erős és meghatározó maradt, a jobboldalnak maradt a relatív többség, de ha minden mást ténylegesen összeadunk – ahogy szombatonként számolnak az oktogoni diszkókon – a kormánypártok nem a többség, hanem a kisebbség. A legszervezettebb kisebbség a legszervezetlenebb többség ellen. Ennek nyomán ki lehet jelenteni, hogy a baloldali, a haladó propaganda messze erősebb, mint a jobboldali, mivel az ún. propaganda célcsoportja a városi ember.

A kormánypárt semmilyen virtuális teret nem uralt le, mert ha leuralta volna, akkor Budapesten nyer 99 százalékkal. A nagyvárosokban meg 70 százalékkal. Vidéken meg sehol. Vagyis pont fordítva alakult volna ez a választás abban az esetben, ha nem a valóság, hanem a „mindenhonnan ömlő” kormányzati narratívák határozzák meg a választói döntést.

Vidéken, minél kisebb egy település annál inkább, a (szép magyar szóval) véleményvezérek és a helyi „fontos emberek” véleménye, és legfőképpen az általuk „legyártott” közhangulat számít. Az a közhangulat, ami alapján a forradalomra vagy a biztonságra szavaznak a többiek. Nem egy definiálhatatlan tömegről beszélünk, akik egymással kapcsolatban nem álló „egyéniségekből” állnak, hanem egy évtizedek óta együtt élő közösség tagjairól, amelyben bizonyos, tudomány eszköztárával jól felszerelkezett szervezetszociológusok még a hierarchia nyomait is képesek lennének felfedezni, ha nem felvilágosítani mennének oda.

Ebben a közhangulatban nyoma nem volt a forradalomnak, a gyökeres változtatás igényének. És ami még fontosabb, ezek a helyi „fontos emberek” úgy érezték, az ellenzék a vérüket akarja. Az ellenzéket sokszor vádolják azzal, hogy átadta a napirend alakításának jogát a médiájának, már nem alakítják, csak követik azt. Megfordult a helyzet, nem a politikusok „találják ki történetet”, hanem a média dob be témákat, amit utána ellenzéki politikusok beszélő fejként megmagyaráznak. Ebben az inverz helyzetben jöttek létre olyan tökéletesen kontraproduktív történetek, mint a módosabb gazdák földjének elvétele és a vadászok gyilkosozása. Ezt a két buborékot az Index-HVG-444-tengely és a mögöttük álló értelmiség állította elő, az ellenzéki politikusok pedig készségesen beleálltak – saját témáik és ötleteik évek óta nincsenek. Cserébe a módosabb gazdák és vadászok úgy döntöttek, hogy sokkal jobb, ha marad a kormány, mintha megy, és ezt nem átallottak szélesebb körben a közösségük tudomására hozni. A szélesebb kör pedig narancsszínűre festette a választási térképet, a baloldal pedig visszaszorult a nagyvárosokba, főként a pesti ideológiai szegregátumokba.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu