Pesti Srácok

A vártnál is gyorsabban épül vissza a személyi kölcsönök piaca

A vártnál is gyorsabban épül vissza a személyi kölcsönök piaca

Úgy tűnik, a koronavírus-járvány tavaszi lecsendesedésével gyorsan magára talált a személyi kölcsönök piaca: az új szerződések mennyisége az év első öt hónapjában szinte folyamatosan emelkedett, és májusra már elérte a 42,2 milliárd forintot – írta a Világgazdaság pénteki számában, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.

Az első öt hónapra 170,9 milliárd forintnyi új szerződést mutatott ki az MNB, ami ugyan az egy évvel korábbit már 7,7 százalékkal meghaladja, de a 2019 azonos időszakára kimutatott 234,1 milliárd forinttól még elmarad. A májusi bő 42 milliárd forintnyi új szerződés viszont már több mint biztató: ekkora friss volumenre legutóbb a járványt megelőzően, 2020. februárban volt példa – áll a cikkben.

A lap emlékeztetett, hogy a személyi kölcsönök piacát még a fogyasztási hiteleknél is jóval látványosabban megviselte a pandémia: a 2019-ben jellemző, havi 35 és 55 milliárd forint között ingadozó kihelyezési volumen már egyből a járvány kitörését követően, 2020 áprilisában 13,3 milliárd forintra zuhant, és utána is tartósan alacsony szinten mozgott. Ennek következtében tavaly összesen 337,3 milliárd forintnyi személyi kölcsönről kötöttek szerződést a lakossági ügyfelek, ami csaknem 40 százalékos visszaesés a megelőző évhez képest.

Az idei kilátások jóval biztatóbbak, hiszen több tényező is támogatja az intenzív kereslet tartós fennmaradását. A piac élénkülésének irányába hat, hogy több nagy pénzügyi szolgáltató is megteremtette a tisztán online igénylés lehetőségét, miközben a lakosság nagyobb költési hajlandósága és a tartós fogyasztási cikkek áremelkedése – például a gépjárműveknél – az átlagosan igényelt hitelösszeget növeli. Az év elején elindított Otthonfelújítási program szintén fűti a személyi kölcsönök piacát – olvasható a Világgazdaságban.

PestiSracok facebook image

Forrás: Világgazdaság; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.