
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán – ismertették a szombaton kezdődő európai műveletről tartott szerdai berlini tájékoztatón. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával.
Megmutatjuk, hogy a NATO területe érinthetetlen, és készen állunk megvédeni minden egyes négyzetcentiméterét
– hangsúlyozta Ingo Gerhartz altábornagy, a német légierő (Luftwaffe) főszemlélője. Hozzátette, hogy az Air Defender 23 (Légi védelmező 23) nevű gyakorlat kizárólag védelmi műveletek betanulására szolgál, és nem várható, hogy hatására élénkül az orosz katonai tevékenység.
Mint mondta, a 12 napos műveletben mintegy kétezer repülést hajtanak végre, és egyik sem orosz területek felé irányul, így – a NATO területébe ékelődő – Kalinyingrádot is elkerülik. Ugyanakkor a gyakorlat a szövetség “szellemiségét és erejét” is demonstrálja, és igen meglepő volna, ha nem vennének róla tudomást a NATO-n kívüli országok vezetői, beleértve Vlagyimir Putyin orosz elnököt – jegyezte meg Amy Gutmann, az Egyesült Államok berlini nagykövete.
A német hadsereg (Bundeswehr) egy korábban kiadott összeállítása szerint a gyakorlat “a transzatlanti szolidaritás demonstrálására” szolgál. A többi között azt tanulják be, hogy miként küldjenek támogatást az Egyesült Államokból Németországba megtámadott európai NATO-tagok védelmére. A résztvevők legnagyobb része is amerikai, a Nemzeti Gárda légiereje (Air National Guard) egy 100 repülőből és 2600 katonából álló egységgel képviseli a NATO vezető hatalmát.
A központ Németország, de hollandiai és csehországi bázisokat is használnak. A repülések nagy részét az Északi- és a Balti-tenger felett hajtják végre. A hónapok óta szervezett gyakorlat a remények szerint nem akadályozza lényegesen a polgári légi közlekedést, így nem kell majd járatokat törölni és legfeljebb néhány perces késések adódnak majd.
Kényelmetlenségek azonban előfordulhatnak, de “a biztonságot nem adják ingyen” – mondta Ingo Gerhartz.
Forrás, fotó: MTI
Solaris
2023-06-07 at 21:31
Orientál!
Kicsit ír magyar?
Schenkhyalfonz
2023-06-07 at 20:34
Aztán mi lesz, ha tényleg jönnek a ruszkik? Kb. sohanapján.
Román jellegű hűséggel és hősiességgel fognak pucsítani?
khm
2023-06-07 at 20:24
A támadást,már eleget gyakorolták. Gondolom,ezért próbálnak másik módot.
Sun Tzu
2023-06-07 at 17:31
Ukrajna maradék területén nagyon gyorsan fogynak a NATO-fegyverek. Így sajnos támadásról már szó sem lehet. Talán védekezésre még elég lesz az ami maradt.
Patriot
2023-06-07 at 17:03
Ez remek. Aztán ki a retkes anyád akarja megtámadni Európat hülye kretén náci? Aki tényleg megtámadta ,annak meg pont a valagát nyalják ezek nyugati címeres ökrök.
Orientál
2023-06-07 at 16:57
Hogyha atomháború lesz akkir minek?
Orientál
2023-06-07 at 16:42
Így is már a NATO vezetése sajnos nagyon belerángatta az eu-s országokat a gyilkos ukrajnai háborúba nemcsak pénzügyileg de a zsoldosok szintjén is.
egon samu
2023-06-07 at 16:36
Drága és veszélyes szórakozás örökké pubertáló nagyfiúknak.
Oroszország nem fog sem a Natod sem más ország felé agressziót mutatni, amely nem fenyegeti orosz emberek életét vagy Oroszország biztonságát.
A pánikolás csak a háborúból élö amerikaiak érdeke, nem a miénk….
Kakukk
2023-06-07 at 15:57
“A hónapok óta szervezett gyakorlat a remények szerint nem akadályozza lényegesen a polgári légi közlekedést, …”
Nem. Csak helyenkén légtérzárak lesznek 12 napon át:
-keleti országrészben 10-14 óra közt
-északi országrészben 16-20 óra közt
-déli országrészben 13-17 óra közt.
Átrepülések, átcsoportosítások már mától megkezdődtek.
Hogy védelmi jellegűek és nem repülnek Kalinyingrád felé, az meg olyan, hogy ki-ki hogyan kommunikálja.