
A Védett Társadalom Alapítvány tiltakozik a Pesti TV YouTube-csatornájának törlése ellen és követeli, hogy a Google az eset kivizsgálásáig állítsa vissza a csatornát. Ennek hiányában hatóságilag kell ideiglenes intézkedéssel elrendelni a csatorna visszaállítását a törvénysértés kivizsgálásáig – írja közleményében a szervezet, amely szerint tisztességtelen piaci magatartás az, amit a Big Tech cégek folytatnak a jobboldal ellen.
Tóth Máté, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságnak vezetője szerint a Pesti TV YouTube-csatorna törlése része a tisztességtelen piaci magatartásnak, amelyet a Big Tech cégek folytatnak a nemzeti érzelmű és hagyományos család intézményét pártoló tartalmak elnyomásáért. A közleményben kiemelik továbbá, hogy az alapítvány kész jogi segítséget is nyújtani portálunknak, és arra buzdítják szimpatizánsaikat, hogy vegyenek részt a péntek 17 órakor kezdődő tüntetésünkön, amit a Google-székház előtt tartunk. Mint fogalmaznak:
Ami 1848-ban a sajtószabadság, az 2023-ban a szabad online platform. E platformok jelentősége nőni fog, a nemzeti oldal online visszaszorulását okozná, ha eltűrnénk a Pesti Srácok jogellenes cenzúrázását.
Emlékeztetnek továbbá, hogy a YouTube már a Hír TV Sajtóklub műsorának videóját is törölte.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Nahát
2023-03-29 at 15:29
Köszönöm a Védett Társadalom Alapítványnak, hogy kiáll a Pesti TV mellett! Ők értünk, magyarokért, a magyar családokért dolgoznak nem kis önfeláldozással és hatalmas elkötelezettséggel.
Győző
2023-03-29 at 14:01
Nagyné Korek Katalin!
/
Ezeknek a szutyok Jobbik/mihamosoknak mondhatod.
/
“ Mi abszolút toleránsak vagyunk a másokkal, csak ne kényszerítsék ránk az ideológiájukat ilyen mérhetetlenül agresszívan. ” – írod.
/
SEMMILYEN FORMÁBAN SE ERŐSZAKOLJÁK RÁ A TÁRSADALMAKRA!
SE SZELÍDEN, SE AGRESSZÍVEN!
/
Két évvel ezelőtti abszurd:
Miközben a fajtalan alállatok, buzik, pedofilok és egyéb genderinternácik az Andrássy úton őrjöngtek rendőri védelemmel, következmények nélkül magukkal cipelve kiskorúakat, fiatalkorúakat,, aközben Budán, a Maros utcában egy magányosan a farkát lógató másik barmot egy tucat rendőr kergetett végig az utcán, elkapták és közszemérem sértés miatt eljárást indítottak ellene.
/
Menjenek a bús 3,14chába, komolyan!
triacus
2023-03-29 at 13:56
Érdemes azt is megfigyelni az ugandai törvény kapcsán, hogy a világ országainak nagy része nem adott ki állásfoglalást a törvény ellen:
https://bit.ly/3nsXXJp (forrás: Wikipedia)
csak az USA, az Egyesült Királyság és Németország.
Joris
2023-03-29 at 13:27
Tisztelt futóbolond,
Igazán nem szívesen írok ilyesmiről, de a Megvaltó személyét az emberiség nagyon nagy többsége igyekszik úgy beállítani, mint valami róbertbácsit, akinek az a dolga, hogy minden fölött szemet hunyjon és az a dolga, hogy mindent megbocsásson.
Szíves figyelmükbe ajánlom a Jelenések Könyvét, melyben részletezve van, hogy Isten milyen csapásokkal fogja sújtani a Neki engedetlen emberiséget. Ennek menetrendje a következő;
1/ A hét pecsét feltörése (Jelenések6,1-17)
2/ A hét harsona megfújása (Jel 8,1-9,21)
3/ A hét pohár kitöltése Jel 16, 1-21)
A Jelenések 9,15-18 beszámol az emberek egyharmadának elpusztulásáról, Isten ítéletének következtében. Nos, mai fogalmunk szerint is milliardnyi embertömegről van szó…
Sokan azt gondolják, azt a bizonyos húrt a végsőkig lehet feszíteni, botor módon gátlastalanul ingerelhetik Istent – Örökkévaló törvényeit tetszésük szerint megtaposhatják. (Pl. háborúk, holocaust, atombombázás, woke ideológia, lmbtq, harcos ateizmus, de ide tartozik pl. az inkvizíció is. Mindenért fizetnünk kell majd. Mert:
“Bizony, mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egyetlen ióta (ékezet) vagy egyetlen vessző sem vész el a Törvényből, míg minden be nem teljesedik.”
Mondotta a Megváltó a Hegyi Beszédben (Máté 5. 18) És nincs személyválogatás. Akinek van füle, az meghallja mit mond a Törvény.
Tisztelettel.
Tamtam
2023-03-29 at 13:22
Pont a Földi Úrnak, és Andreának aztán nem hiányzik a stressz, és a tüntetés.
Tüntetés nem köll!
Fotó jó!
Nem ezt a módszert javaslom! Kudarcos!
A nemzetbiztonsági szolgálatoknál vannak magasabb rendű szervek, entitások is!
Ott lehet zörgetni!
triacus
2023-03-29 at 13:11
@futóbolond: “hazudtok, mint a vízfolyás. arról volt szó, hogy ugandában kivégezhetnek embereket azért, mert mások.”
Olvasd el a törvény szövegét. Az LGBTQIA2+-személyek csak akkor ítélhetőek halálra, ha nemi erőszakot követnek el.
Nagyné Korek katalin
2023-03-29 at 13:05
Nagy örömmel tölt el, hogy a Védett Társadalom Alapítvány tiltakozik a Pesti TV YouTube-csatornájának törlése ellen és követeli, hogy a Google az eset kivizsgálásáig állítsa vissza a csatornát.
Nagyné Korek katalin
2023-03-29 at 13:03
Kedves Uncle Ment és futóbolond! Bencsik András nem annak örült, hogy a másokat kivégzik másságuk miatt, mert nem is ez a törvénye Ugandának. A törvényben azokat ítélik el, akik kiskorúakat zaklatnak, molesztálnak, rontanak meg. Ez óriási különbség. Mi abszolút toleránsak vagyunk a másokkal, csak ne kényszerítsék ránk az ideológiájukat ilyen mérhetetlenül agresszívan. És nem is a halálos ítéletnek örült Bencsik úr, hanem annak, hogy végre van egy ország, aki nem hódol be az amerikai gender lobbi erőszakos terjesztésének.
Orientál
2023-03-29 at 13:01
Szándékosan a balliberális zöld kommunista fasiszta – zsidózó fasiszta jobbikos elvtársaival együtt – a You Tube úgy kezdett el viselkedni mint a kommunista Sztálinék és a fasiszta Hitlerék. Más vélemény tehát ami nem tetszik nekik kommunista fasiszta elődeikhez hasonlóan megkezdték eltiporni szétzúzni.
POROSZLAI RÓBERT
2023-03-29 at 12:57
Micsoda kommunista pöcegödör lett ez a kommentfal?!
Uncle Ment
2023-03-29 at 12:34
A bencsik-nem vagyok kommunista-andrást
nem kellene védeni. Elhatárolódni kell.
Van még helye a Hír TV-ben?
Ez már nem a vélemény szabadsága.