kiállás
Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne. Petíció indult Böjte Csaba mellett, miközben az RTL is beszállt a szerzetes elleni hadműveletbe
Már az első órákban több mint ezren írták alá a Böjte Csaba ferences szerzetes mellett kiálló petíciót, melyet az Igazság Mag indított el a Citizen Go felületén. "Csaba testvér 30 éves munkáját próbálják semmissé tenni karaktergyilkosságokkal. Nem nézhetjük tétlenül, hogy az értékőrző, szolgálatot teljesítő szakembereink ilyen támadásoknak legyenek kitéve csupán azért , mert a világnézetük nem egyezik a mainstream liberális médiáéval és minden eszközzel igyekeznek lejáratni őket" - fogalmaz a petíció. Emlékeztetnek, hogy korábban 22 ezren álltak ki Bagdy Emőke mellett, akit Böjte atyához hasonlóan támadott meg a liberális lejárató gépezet. "Legalább ilyen fontos, hogy most Böjte Csaba testvér mellé álljunk" - írják. (A petíciót ITT lehet aláírni) A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjét, ferences rendi szerzetest több hónapja támadja szervezetten a balliberális oldal, médiájuk, jogvédőik által. Mint ismert, a közelmúltban jogerősen ítéltek 28 év fegyházbüntetésre egy volt nevelőt, aki az egyik otthonban tíz éven át molesztálta, abúzálta a rábízott gyermekeket. Bár hatósági nyomozás is arra jutott, hogy a bántalmazásokról más nem tudhatott, a felettesek nem hibáztak, vannak, akik az atya vérét akarják. Szentesi Zöldi László, Wittner Mária és Trombitás Kristóf a Pesti TV bezárásáról, a PestiSrácok sorsáról
Százával, ezrével kapunk csalódott, bátorító és meghökkent üzeneteket, hozzászólásokat a Pesti TV bezárása miatt; sokan a szemünkre hányják, hogy nem adunk kellő tájékoztatást a televízió munkatársainak sorsáról és az éppen most tízéves PestiSrácok.hu jövőjéről. Sokan petíciót, pénzgyűjtést is kezdeményeztek – utóbbira egyelőre nincs szükség; reméljük, megfelelő megoldás születik a karakteres, patrióta, nemzeti ügyekben mindig elkötelezett szerkesztőségünk munkájának folytatására. Köszönjük a hatalmas erejű szolidaritást, amiből itt kettő megszólalást emelnénk ki: Szentesi Zöldi László újságíróét, barátunkét, és Trombitás Kristóf műsorvezető és publicista kollégánkét, a Megafon ismert arcáét. Közben Wittner Mária Corvin-közi szabadságharcos is levelet küldött szerkesztőségünknek, melyben nyomatékosította: a PestiSrácok.hu szerkesztősége és elnevezése nem kerülhet a baloldal kezére. Sok más kollégánk és támogatónk is megírta gondolatait, amiből további részleteket közlünk. Egyebet egyelőre nem tudunk elmondani a szerkesztőség jövőjéről, de optimizmusunk töretlen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.