Pesti Srácok

A Védett Társadalom Alapítvány is kiáll a Pesti Srácok mellett

A Védett Társadalom Alapítvány is kiáll a Pesti Srácok mellett

A Védett Társadalom Alapítvány tiltakozik a Pesti TV YouTube-csatornájának törlése ellen és követeli, hogy a Google az eset kivizsgálásáig állítsa vissza a csatornát. Ennek hiányában hatóságilag kell ideiglenes intézkedéssel elrendelni a csatorna visszaállítását a törvénysértés kivizsgálásáig – írja közleményében a szervezet, amely szerint tisztességtelen piaci magatartás az, amit a Big Tech cégek folytatnak a jobboldal ellen.

Tóth Máté, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságnak vezetője szerint a Pesti TV YouTube-csatorna törlése része a tisztességtelen piaci magatartásnak, amelyet a Big Tech cégek folytatnak a nemzeti érzelmű és hagyományos család intézményét pártoló tartalmak elnyomásáért. A közleményben kiemelik továbbá, hogy az alapítvány kész jogi segítséget is nyújtani portálunknak, és arra buzdítják szimpatizánsaikat, hogy vegyenek részt a péntek 17 órakor kezdődő tüntetésünkön, amit a Google-székház előtt tartunk. Mint fogalmaznak:

Emlékeztetnek továbbá, hogy a YouTube már a Hír TV Sajtóklub műsorának videóját is törölte.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.