Pesti Srácok

A veszélyhelyzet és Szabó Tímeáék mentelmi ügye is terítékre kerül ma a parlamentben

A veszélyhelyzet és Szabó Tímeáék mentelmi ügye is terítékre kerül ma a parlamentben

Az orosz–ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el szerdán az Országgyűlés. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett, kivételes eljárásban tárgyalt, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló előterjesztés alapján a kormány november 1-jéig, azaz öt hónapig kap az Országgyűléstől lehetőséget arra, hogy – ha a rendes jogrendi eszközök nem elégségesek – a különleges jogrendi eszközökkel éljen.

A törvényjavaslat a kormány a különleges jogrendben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot annak érdekében, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, támogatására, elhelyezésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése, a következmények enyhítése érdekében, valamint annak biztosítása végett, hogy Magyarország mielőbb maga mögött hagyja a háború káros következményeit.

Sürgősséggel tárgyalja az Országgyűlés Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter törvényjavaslatát egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról. Az előterjesztés az alaptörvényben újraszabályozott különleges jogrenddel függ össze, illetve tartalmaz rendelkezéseket a miniszterelnök és a miniszterek fizetéséről is.

A parlament dönt Szabó Tímea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) és Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló mentelmi ügyében. A két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége, a nemzetiségi képviselő mentelmi jogának felfüggesztését pedig választás rendje elleni bűntett miatt kérte az illetékes bíróság.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.