Pesti Srácok

A Veszprém legyőzte a Barcelonát, Nagy Lászlóé az első Marian Cozma-díj

A Veszprém legyőzte a Barcelonát, Nagy Lászlóé az első Marian Cozma-díj

Óriási győzelmet aratott a Veszprém férfi kézicsapata a Bajnokok Ligájában, hazai pályán a csoportelső Barcelonát verte meg. A siker után felemelő pillanat következett: Nagy László vehette át a Marian Cozma-díjat. A Veszprém közkedvelt román játékosát éppen tíz éve gyilkolták meg...

Pénteken a tíz éve meggyilkolt Marian Cozmára emlékeztek Veszprémben. A román játékost túlzás nélkül imádta a város, azóta sem igazán sikerült megemészteni durva, erőszakos halálát. Mocsai Lajos, a veszprémi kézilabdacsapat és Cozma egykori vezetőedzője beszédében a gyilkosság utáni napokat idézte fel. Kiemelte, a román beálló olyan ember volt, akit az egész csapat rendkívül támogatott és szeretett.

A Veszprém mostani játékosai a Barcelona elleni szombati meccsen bizonyíthattak, hogy méltóképpen emlékeznek rá. A katalán együttes csoportelsőként látogatott a magyar csapat otthonába, de végül vereséggel távozott. A Telekom Veszprém 29–26-ra nyert, és bebizonyította, hogy korán írták le.

Az első félidő még döntetlennel zárult, de a szünet után már a Veszprémről szólt a meccs. Petar Nenadic irányításával remekül kezdte a második harminc percet a csapat, ezért Xavier Pascual, a katalánok vezetőedzője a 38. percben időt kért (19–6), csapata pedig átállt a hét a hat elleni játékra, vagyis támadásban létszámegyenlőségnél is levitte a kapust. A meccs háromnegyedénél egyenlített a Barcelona, ám a házigazdák ismét meg tudtak lépni három találattal, mert Mikler Roland, illetve Sterbik Árpád is kiválóan védett, csapattársaik pedig nagyszerűen védekeztek. A hajrában már nem tudta csökkenteni a különbséget a vendégcsapat, így a Veszprém továbbra is versenyben van az A csoport második helyéért.

PestiSracok facebook image

A meccs után Nagy László vehette át az elsőként átadott Marian Cozma-díjat. Világklasszisunk láthatóan meghatódott, majd következett a szurkolók vezetésével elénekelt Himnusz. A felemelő jelenet jól láthatóan a csapat idegenlégiósaira is hatással volt. Felejthetetlen este volt, méltó emlékezés egy remek sportemberre.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.