Pesti Srácok

A virológus szerint jövő év elejére elkészülhet a koronavírus elleni vakcina

A virológus szerint jövő év elejére elkészülhet a koronavírus elleni vakcina

Jakab Ferenc az ATV műsorában kifejtette, hogy a világszerte zajló kutatások közül körülbelül 30 már a klinikai vizsgálatok fázisában van. Ha az utolsó tesztek is kedvezőek, 2021 első felében elkészülhet a koronavírus elleni vakcina. A virológus szerint nem lehet csak szigorító és egészségmegóvó intézkedésekkel megállítani a vírust, ezért szükséges az oltóanyag.

Hangsúlyozta, hogy intenzíven zajlanak a vakcinakutatások, körülbelül 100-130 fejlesztési projekt van szerte a világon, ezek közül 30 van a klinikai vizsgálata fázisok valamelyikében, és 8 olyan van, ami a harmadik, azaz a legutolsó fázisba ért.

Az angol vakcina

Ide sorolható az oxfordi egyetem projektje, amiről korábban lehetett hallani, hogy leállították, mert a bevont önkéntesek közül egy esetben egy relatíve súlyos mellékhatás lépett fel, hogy addig nem lehetett folytatni, amíg annak az okát meg nem találták. Jakab tudomása szerint bebizonyosodott, hogy nem az oltás következtében alakult ki, a beteg jól van, és ezért folytatják a kutatást. Jakab hozzáfűzte, hogy ő maga az angol vakcinát egy nagyon biztonságos, jó konstrukciónak tartja, és bízik benne, hogy a tesztelések is igazolni fogják ezt. Ami azt jelentené, hogy 2021 első felében megkezdődhetnének a tömeggyártások és a tömegoltások is.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV/Fotó: MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?