Kilenc regionális igazgató dolgozott Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatójának keze alá, akik az alapszervezetig juttatták a Simicskától érkező pénzt, amelyet párttagok és szimpatizánsok fizettek be a pártkasszába a postán – állítja a TV2 Tényeknek adott interjújában Szabó Balázs, az egykori szekszárdi alapszervezet elnöke. Hozzátette, az ügyben a legfőbb ügyésznél feljelentést tesz.
A legfőbb ügyésznél tesz feljelentést a Jobbikon belüli gyanús pénzmozgások miatt Szabó Balázs, a nemrégiben feloszlatott szekszárdi alapszervezet vezetője. Mint a TV2-nek előzetesen elmondta, tanúja volt annak, hogy hogyan érkezett a pénz Simicska Lajostól Szabó Gábor pártigazgatón keresztül a Jobbik pártkasszájába. A TV2 a riportban felidézte, az alapszervezet elnöke hétfőn megosztott Facebook-bejegyzésében írta le több pontban is, miért döntött a helyi Jobbik a feloszlás mellett. A bejegyzés egyik leglényegesebb mondata szerint az elmúlt időszakban bizonyossá vált,
hogy a Lajos által csomagolt rántott hús volt Szaszi nejlonzacskójában.
A TV2 kérdésére Szabó Balázs az ominózus mondatra utalva kifejtette, kilenc regionális igazgató dolgozott Szabó Gábor pártigazgató keze alatt, ők kapták meg Szabótól a pénzt. Innen szétosztva választókerületi szintre kerültek le, ahol párttagok és szimpatizánsok a postán ezeket az összegeket befizették párttámogatásként a Jobbik számlájára. Hozzátette, ő maga is fizetett be mintegy 350 ezer forintot ilyen módon. Mint megjegyezte, akkor még megbízott a pártvezetésben és aktív tagként kötelességének érezte ezt a kérést teljesíteni. Szabó Gábor hozzátette, véleménye szerint nem ő, vagy Volner János árulja el a Jobbikot, hanem a párt árulja el a radikálisokat, és feljelentésével az a célja, hogy visszaállítsa a radikális oldal becsületét.
Fontosabb volt az LMP-vel való jó viszony
Emlékezetes, nemrégiben a szintén a TV2-nek nyilatkozva Szabó Balázs arról beszélt, Vona Gábor és Szabó Gábor személyesen állították le, hogy Hadházy Ákos apjának ügyei után kutakodjon, az LMP-vel való együttműködés fontottáságára hivatkozva. Arról is beszélt, bizonyítani tudja, hogy a Jobbik vezetése egyfajta „spiclihálózatot” működtetett, amely megfigyelte a vidéki tagszervezeteket és infomációkat gyűjtött a tagok tevékenységéről. Elmondta, teljesen valósak Volner János azon vádjai, hogy a 2019-es EP-választáson az LMP és a Jobbik közös listán akart indulni.
Forrás: TV2/Facebook.com; Vezetőkép: TV2
Facebook
Twitter
YouTube
RSS