Elhagyta Rosztov-na-Donu várost a Wagner katonai magánvállalat harcosainak és hadfelszerelésének konvoja vasárnapra virradóra – közölte Vaszilij Golubev, Rosztov megye kormányzója a Telegram-csatornáján.
Golubev közlése szerint a konvoj a Wagner táborai felé vette az irányt. A kormányzó köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendkívüli körülmények között biztosították a létfontosságú rendszerek összehangolt működését a régióban.
Az Avtodor orosz állami infrastruktúra- és autópálya-szolgáltató vállalat vasárnap reggel közölte, hogy noha a Wagner csoportot alapító Jevgenyij Prigozsin lázadása miatt bevezetett forgalmi korlátozásokat az M–4-es Don autópályán már feloldották, a korlátozások a Tula és Moszkva megyei szakaszon még megmaradtak. Lipeck megyében több utat szándékosan munkagépekkel rongáltak meg a zsoldosok haladásának akadályozására.
Prigozsin szombat este visszarendelte embereit, akik, mint mondta, 200 kilométerre közelítették meg Moszkvát. A Wagner szombatra virradóra ellenőrzése alá vonta Rosztov-na-Donut azt követően, hogy a csoport alapítója a magánhadsereg táborai elleni csapással vádolta az orosz védelmi minisztériumot. Közölte: 25 ezer embere indult el, hogy “tisztázza” az ügyet. A Wagner-alapító állítását a tárca valótlannak nevezte, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig hátbatámadásnak minősítette a lázadást, és kilátásba helyezte elfojtását. Prigozsinnal végül Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egyezett ki, a Kreml szerint előzetesen orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal egyeztetve.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szombat éjjel közölte, hogy Prigozsin Fehéroroszországba távozhat, a hazaárulás vádját ejtik ellene, és nem éri bántódás a fegyvereseit sem. Mint mondta, a Wagnernek a táborokba visszatérő egységei és azok, amelyek nem vettek rész a zendülésben, szerződést köthetnek az orosz védelmi minisztériummal. Szergej Sojgu védelmi miniszter június közepén adta parancsba, hogy az ukrajnai háborúban az orosz oldalon harcoló “önkéntes alakulatok” – Moszkvában több mint 40 ilyenről tudnak – július 1-jéig kössenek szerződést az általa vezetett tárcával. Prigozsin korábban nyilvánosan megtagadta, hogy az általa sokszor élesen bírált Sojguval megállapodást írjon alá.
A szombati Wagner-lázadásról ITT és ITT írtunk részletesen.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA
Locksmith
2023-06-26 at 09:20
Mindenre is emlékező Yoggi troll elvtárs.
Te kevered a lázálmaidban lévő emlékképeket a valósággal + még szándékosan hazudsz is hozzá.
1. A trükkös önpuccs kifejezést te kreáltad, én csak lehetséges verziókat vázoltam, amik közül is a legvalószínűbbnek Bilderbergék pénzét említettem, de ha ez volt is – akkor fog “kiderülni”, mikor az Északi-áramlat, vagy a gát esete, azaz semmikor – lukra futottak az elvtársaid, Prigozsin felvette a lét, és átvágta a búrátokat.
2.Fenntartható béke/ukránok kiirtása: Ezt megint csak te hazudod, hogy én / mi ki akarjuk irtani az ukrán népet. Ellenben a te haverjaid 2014 óta folyamatosan irtják a Donbaszban az orosz kisebbséget. Ja, hogy az csak orosz, nem számít? Pontosan szerintetek van az a fenntartható béke, hogy ki kell irtani az oroszt. Ostobák! Egy atomhatalmat nem lehet legyőzni, mert mindenki pusztul vele együtt. Béke akkor lett volna, ha nem piszkáljátok őket, hanem békésen egymás mellett élnénk. De, hát a demokráciátokat oda is exportálni akarjátok, ahol nem kérnek a ti demokráciának hazudott agymenéseitekből.
3. Emlékezet világbajnok. Ha a mosott agyadban az van meg, hogy én “nem szavazok többet a Fideszre” posztokat írtam, akkor nálad valószínűleg összemosták a fehéret a tarkával. Ha tudsz ilyen idézetet bemásolni (ne a csökött agyadból, hanem a PS archivumból) nyilvánosan elnézést kérek tőled, de ha nem akkor húzz el a 444-re a fajtársaid közé, ott megtalálod a kórust, aki kedvedre énekel. Ott még Napóleon is lehetsz.
UFF
Orientál
2023-06-26 at 00:50
Locksmith Hát amiennyi rubelt Perigozsin egyik ingatlanának átkutatásakor találtak az nem semmi.
Yoggi
2023-06-25 at 19:46
@Locksmith
Közmondásnak közmondás, csak latin.
Nem én nem hallottam róla, hanem nagyjából senki. Ergo a te verziód nem közmondás. Az, hogy te és még egy tudat haverod használja, az édes kevés hozzá.
A többi részére nem tudok mit mondani, mert veled ellentétben (akinek 110%-os információi és tudása van, és kizárt dolog, hogy tévedne) én nem tudom mèg megítélni, hogy mi történt.
Ha nem jön be, hogy trükkös önpuccs volt, akkor majd mea culpázol? Aligha. Csak szépen elfelejted. Szóval ezt hagyjuk is…
Vissza kerestem. Sehol nem örvendeztem, pláne nem írtam le, hogy Putyinnak vége.
Tudod veled ellentétben én ugyanis tényleg fenntartható békét szeretnék. Te pedig az ukrán nép kiirtását, amit békének hazudnak a haverjaid/elvtársaid.
Az, hogy mire érek rá? Ezek nekem pár perces dolgok, mert a fidesszel és szavazóival szemben én emlékszem. Nem csak arra, hogy mi volt két perccel ezelőtt, hanem sokkal régebbre is. (Arra is, amikor magadból kikelve üvöltötted minden poszt alá, hogy te többet nem szavazol Orbánra és a fideszre….)
Így amit a te szelektív memóriád kigyomlál, az nekem megmarad. Ezért lesz az, hogy én még akkor is emlékszem az agymenésedre majd, ha kiderül, hogy Prigozsin mégis komolyan gondolta az ámokfutását.
Locksmith
2023-06-25 at 18:35
Yoggi2023-06-25 at 14:45
Valóban a görög szerepel az eredeti idézetben, de az nem volt közmondás! Közmondás akkor lesz valami mikor a köznyelv átülteti a saját életébe. Nekünk soha semmi problémánk nem volt a görögökkel, ezért okunk se lenne ilyen közmondásra. Ellenben a törökökkel igen. Attól, hogy te nem hallottál ilyen mondást, még van. Vergilius egyébként nem gyártott közmondásokat. A közmondást a nép gyártja, esetenként van köze némelyik régi idézethez is, mint itt is, de szájhagyomány útján terjed csak.
Örülök neki, hogy csak ennyibe tudtál belekötni, eszerint a többi rendben volt. Még javában lelkendeztetek, hogy vége Putyinnak, mikor én már orosz cselnek minősítettem a wagneres dolgot.
Keresd vissza, úgyis nagyon ráérsz.
UFF
Mark
2023-06-25 at 16:01
Locksmith: szerintem B lehet a helyes. lehet hogy Wagner és a Oroszhadsereg Ramegy kijev re de már nem Sojgu Vál meg hogy hívják a másik kat?
Yoggi
2023-06-25 at 14:45
@Locksmith
“de Buda törökök általi csellel történő elfoglalása nyomán jött az a közmondás: Ne higgy a töröknek, még ha ajándékot hoz se.“
Ezt nem tudtam honnan vetted. Semmi ilyen nem létezik.
Amire te gondolsz, az Vergilius és az Aeneis, és nem török, hanem görög, és nem higgy, hanem “félek a görögöktől”.
A többit eltaláltad…
János
2023-06-25 at 13:52
Bölcs megoldásnak tűnik.😊
Prigó Kiev felé üzletnél maradhat, délen pedig az oroszok egyedül vezényelhetik a parádét.❗❗❗
Locksmith
2023-06-25 at 13:46
Királytigris2023-06-25 at 10:33
Csak nézz a térképre, és találgass:
A – Innen egy köpésre van Kijev. Könnyen odaszökhet a pénzéért.
B – Innen egy köpésre van Kijev. A vele tartó zsoldoscsapat egy deszantos akcióban szerezhet némi meglepetést, előkészítheti a terepet a főseregnek.
C – Innen egy köpésre van Kijev. Már régóta gyűjtögeti a turhát a szájában.
Részemről A vagy B.
UFF
Locksmith
2023-06-25 at 12:22
Schenkhyalfonz
Erre már én is gondoltam, le is írtam egy előző cikk Naprózsa kommentjére írt válaszomban. Íme:
“És mi van, ha ez csak az átvágás kezdete? Ha minden Putyin tudtával tervezetten történt? Ha jön az igazi csavar:
Az ukrán hadsereg délre van vezényelve, és elvan a védelmi vonalaknál. Prigozsin a seregével Moszkva felé nyomul, és a fél orosz sereg felvonul ellene. Majd egy éles balkanyarral(esetleg beloruszon át) az úgyszólván védtelen Kijevre támadnak együtt. A nyugat meg bekészítve a kólát és a nassolni valót csak néz ki a fejéből mikor nem azt a filmet vetítik, amire beült.
Tudom, ez csak egy ábránd és tényleg csak Bilderbergék pénze áll a dolgok mögött, de Buda törökök általi csellel történő elfoglalása nyomán jött az a közmondás: Ne higgy a töröknek, még ha ajándékot hoz se. (Az orosznak se, de az ukránnak mégúgy se).
UFF
Schenkhyalfonz
2023-06-25 at 12:08
Fehéroroszországból közelebb van Kijev (hülyéknek: Kiiv), ami a leglogikusabb támadási irány.
Királytigris
2023-06-25 at 10:33
Mihez kezd Prigozsin Fehéroroszországban?
Vagy műbalhé volt az egész puccskísérlet?
Reltih Nilats
2023-06-25 at 10:18
A brazil/török sorozatok szerzői megnyalják mind a 10 ujjukat a történet után!
Rémusz.
2023-06-25 at 10:08
Szóval az oroszok megköszönték a segítséget!!