
A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában. A volt államfő hozzátette: az a zöld fordulat, amelyet mindenki fontosnak tart az európai gazdaságban, az akkumulátoros áramtárolási technológia nélkül nem történhet meg. Előzőleg azt közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal, hogy a lefolytatott összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás a legalaposabb hatósági engedélyezési eljárások egyike, amely garantálja, hogy a beruházásnak a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeknek kell megfelelnie. Az LMP eközben petíciót indított, hogy Magyarország ne váljon “akkumulátorgyarmattá”.
A volt köztársasági elnök a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsorban Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével beszélgetett a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban az utóbbi hetekben megfogalmazott aggodalmakról. Áder János a debreceni gyárépítéssel kapcsolatos félelmeket úgy foglalta össze: az ellenzéki politikusok szerint nagyon magas a gyár áram- és vízigénye, jelentős levegő- és talajszennyezésre kell számítani, a tervezett 9000 munkahelyet valójában nem magyarok, hanem ázsiaiak töltik majd be.
Vendégével azt emelték ki, hogy a 200 ezres lakosú város napi vízfogyasztása ma 38 ezer köbméter, és ha az ellenzők véleménye szerint valóban ugyanennyi vizet igényelne naponta a gyártás, azt akkor is biztonságosan fedezni tudják. A víz 70-80 százalékát ugyanis hűtéshez használják fel, amelyet teljes egészében “szürke vízből”, vagyis a közeli telepen tisztított szennyvízből nyernek majd. A hiányzó 20-30 százalékot pedig bőven biztosítja a Keleti-főcsatornán naponta érkező 30 ezer köbméter felszíni víz. Kaderják Péter megjegyezte: a hűtés zárt rendszerben folyik, a gyártáshoz használt vizet pedig helyben tisztítják meg.
Áder János kiemelte: ha az európainál is szigorúbb magyar technológiai szabályozásokat betartják és a hatóságok betartatják, akkor nem fordulhat elő vízszennyezés ebben az üzemben sem. Emlékeztetett arra, hogy Gödön, az ott már működő dél-koreai akkumulátorgyár környezetében civil szervezetek vettek mintát a talajvízből, ami századannyi lítiumot tartalmazott, mint például egyes magyarországi palackozott ásványvizek természetes lítiumtartalma. Kaderják Péter a debreceni gyár jelentős energiaigényével kapcsolatos aggodalmak kapcsán elmondta: a közelben épülő BMW-gyár és más alkatrészgyártók miatt a város teljes ipari parki rendszere igényel majd 800 megawattal több hálózati kapacitást. Az Európai Bizottság pedig éppen nemrég fogalmazta meg azt a javaslatot, hogy a megújuló áramot termelők és azt felhasználók között határokon átívelő, hosszú távú szerződéseket lehessen kötni, így akár az északi tengeren működő szélerőművek is biztosíthatják a magyarországi akkumulátorgyártás áramigényét.
A korábbi köztársasági elnök beszélt arról is, hogy a 9000, döntően betanított munkát jelentő álláshelyet a környező megyékből is fel lehet tölteni, hiszen ma ebben a térségben 81 ezer ember keres munkát. Beszélgetőtársa hozzáfűzte: az erdélyi, a kárpátaljai és a felvidéki munkaerőpiacra is pozitív hatással lehet a debreceni gyár. Kaderják Péter felvetette, hogy azt a német szabályozási tapasztalatot, amelyet az erfurti gyár kapcsán végigjártak, össze kellene hasonlítani a magyar szabályozással és ha szükséges, akkor a miénket finomítani.
Tanuljunk tőlük
– jegyezte meg Áder János. A volt államfő a műsorban beszélt arról, hogy akkumulátorokra szükségünk lesz, hogy a meglévő életszínvonalunkat, közlekedési szokásainkat fenn tudjuk tartani, az a zöld fordulat pedig, amelyet mindenki fontosnak tart az európai gazdaságban, az akkumulátoros áramtárolási technológia nélkül nem történhet meg. Áder János jelezte: az akkumulátorok térhódításában globális szinten Magyarország nem egy sziget, ugyanis “egy világgazdasági és az Európai Unió által is generált, befolyásolt, szabályozott folyamatról van szó”. Az Európai Bizottság döntése szerint 2035-től már csak elektromos meghajtású személygépkocsikat lehet forgalomba helyezni a kontinensen, ennek eléréséhez a ma ismert legjobb technológiával akkumulátorokra van szükség.

A kínai CATL első, a közelmúltban átadott európai gyára Türingiában. Fotó: CATL/Paul-Philipp Braun
Kaderják Péter úgy vélekedett, hogy a klímaváltozás elleni fellépés fő területe a közlekedési szektor dekarbonizációja, az áttérés a belső égésű motorokról az elektromos meghajtásra, és “ezen a területen ma globális ipari forradalom zajlik”. Világszerte óriási a verseny azért, hogy ebben az átállásban mely régiók vagy országok lesznek vezetők. Ma Kínában helyezik üzembe a világ összes elektromos járművének 90 százalékát, az Egyesült Államok például a Tesla révén meghatározó innovációkat valósít meg, de Európa és Amerika között “öldöklő a verseny”, amelyben Magyarország is kezd tényezővé válni – jegyezte meg a szakember. Áder János ezt azzal egészítette ki, hogy Kína piacvezetőként állítja elő a lítiumionos akkumulátorok majdnem 70 százalékát, az Egyesült Államok csak a piac tíz százalékát birtokolja, Európában ezért épül 40 akkumulátorgyár a következő tíz évben.
Kaderják Péter szerint a magyarországi személyautó- és akkumulátorgyártás szorosan összefügg, hiszen a készülő akkumulátorok 90 százaléka a járművekbe kerül, ezért fontos, hogy a járműgyártás közelében valósuljon meg a szükséges alkatrészek gyártása is. Egy elektromos jármű értékének mintegy 30-40 százaléka az akkumulátor, ami tehát kulcsalkatrész. A volt államfő “képtelen felvetésnek” nevezte, hogy ne hozna majd hasznot az akkumulátorgyártás, hiszen nem kérdés: a gyártó, a város és az ország számára is bevételt hoz a modern technológia, ráadásul egy új ipari forradalom idején az a kérdés, hogy szemtanúi vagy szereplői akarunk-e lenni. Beszélgetőtársa azt emelte még ki, hogy 2021-ben már a magyar export négy százalékát adta az akkumulátoripar, négymilliárd dollárnyi áruforgalommal. Európában a leggyengébb években is mintegy 10 milliós autógyártásnak pedig akár a 20 százalékát is képes lesz Magyarország ellátni akkumulátorokkal a mostani fejlesztések révén.
Kormányhivatal: ez volt az egyik legalaposabb hatósági eljárás
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által lefolytatott összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás a legalaposabb hatósági engedélyezési eljárások egyike, amely garantálja, hogy a beruházásnak a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeknek kell megfelelnie. A kiadott engedélyében a környezeti elemek, így például a talaj-, a levegő-, a természet-, a víz védelme, valamint a zajvédelem érdekében számos kötelezettséget írt elő a beruházó számára a kormányhivatal. Emellett a hatóság a döntésében több esetben a jogszabályokban meghatározottnál is szigorúbb határértékek betartását, és gyakoribb ellenőrzéseket írt elő.
A CATL 2022. november 28-án benyújtott kérelme alapján folytatta le a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal az összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárást. Az eljárás 2023. február 13-án zárult le, a Debrecen Déli Ipari Parkba tervezett akkumulátorgyártó üzem minden eddiginél szigorúbb feltételekkel kapott egységes környezethasználati engedélyt. A döntés még nem végleges.
A kormányhivatal a jogszabályi előírások szerinti időpontban és tartalommal közzéteszi a határozatot a honlapján is: a határozat kivonata már elérhető, teljes terjedelmében pedig a döntés véglegessé válásakor, 2023. február 18-án lesz lehetősége közzétenni. A kivonat ITT érhető el.
LMP: Nem leszünk “akkumulátorgyarmat”!
Az LMP országos petíciót indított, hogy megakadályozza Magyarország „akkumulátorgyarmattá” válását. Schmuck Erzsébet társelnök az aláírásgyűjtés egyik helyszínén, a budapesti Nyugati téren hétfőn azt mondta: céljuk, hogy az emberek hozzájárulása nélkül sehol se lehessen akkumulátorgyárat építeni, azaz Magyarország ne váljon akkumulátorgyarmattá.

Az LMP ma indította el petícióját az akkumulátorgyárak engedélyezése ellen a pesti Nyugati téren – Fotó: LMP
Emlékeztetett: pártja országos népszavazást kezdeményezett, de addig sem akarnak tétlenkedni, amíg kérdésüket jóváhagyja a választási bizottság. A kormány már több éve „építgeti a tervét” arról, hogy az ország hídszerepet töltsön be a nyugati autógyárak és a keleti akkugyártók között. Magyarország akku- és szárazelem-termelési értéke már 2020-ban a második legnagyobb volt az unióban – ismertette az MTI beszámolója szerint –, mára pedig a nyersanyagtermelésen kívül minden gyártási fázis jelen van az országban.
A keleti gyárak piacot nyernek azzal, ha egy uniós tagállamban építenek új üzemet – hangsúlyozta. Magyarországon a munkaerő is olcsó a számukra, és „úgy látszik, van elég termőföld is” – jelentette ki a politikus, sérelmezve, hogy például Debrecenben több mint 200 hektárt foglal el az ipari park, ráadásul annak jelentős része magas aranykorona-értékű föld. Szerinte a leépült környezetvédelmi intézményrendszer miatt is vonzó lehet az ország a keleti gyártóknak.
Forrás: Kék Bolygó Podcast, MTI, kormányhivatal, LMP – PS-hírösszefoglaló; Fotó: MTI/Soós Lajos
Az igazság partján
2023-02-15 at 00:16
Javítom Áder-re az Ádlert,
Egyben hozzáteszem hogy a legjobb magyar termőföld területére adni ki az engedélyt, KAPITÁLIS VÉTEK.
Hamarosan a jó zöldség-gyümölcs drágább lesz, és nagyobb értéket fog képviselni, mint az akkumulátor maga. Meg maga az ilyen termékeny termőföld. főleg olyan országban, mint a miénk, ahol ilyen magas a napsütéses órák száma. Ezzel nem minden ország dicsekedhet, plusz még, hogy ekkora víz kapacitással is rendelkezik a forrásokat tekintve.
Ha okos lenne a kormány, már rég a GYÓGYTURIZMUST fejlesztené ezerrel, meg a magyar kertészetet a bolgár kertészet mintájára. Ezekben vagyunk ugyanis világra szóló előnyökkel. Ott van a sok magas hatékonyságú gyógyforrás…külföldön akkora kampányt csinálnak az izlandi hőforrasoknak, hogy ott ülnek a kopár kecskeugrató tájaikon a gőzölgő vízben… horribilis összegért ( mesélte egy német ismerősöm) de annak a víznek nincs gyógyhatása! A magyar kormány miért nem reklámozza a gyógyvizeinket a nyugati országokban? Hagyták, hogy a külföldiek felvásárolják Hégíz környékét.
Az igazság pártján
2023-02-14 at 23:58
Állandóan ezt szajkózza a kormány hogy milyen szuper hogy “ vonzó lesz az ország a külföldi – jelen esetben a keleti- befektetőknek”! A magyar ember nem rabszolgának született. Ezt nem fogták még fel.
Azelőtt meg a nyugati befektetőknek akartak folyton megfelelni. ( mint gyuccsányék)
Nem tanultak még belőle, hogy mit produkál a KISZOLGÁLTATOTTSÁG ?
Volt itt egyszer egy olvasó, aki beszólt nekem, hogy “ miből tudna a kormány magyar vállalatokat létrehozni, vagy felkarolni? Hát, valószínűleg, most lépett ki az iskolapadból a beszólogató, és nem élt még akkor, amikor minden gyár, vállalat a magyar állam tulajdona volt, a rendszerváltás előtt, ÉS NEM ÉLTÜNK ROSSZABBUL MINT MOST. Már, ami a magyarok többségét illeti. Ő, az iskolában azt a hazugságot tanulta, hogy akkoriban rossz dolgunk volt, szegénység volt, és hogy el voltunk adósodva. Azt viszont nem tudja, hogy most még nagyobb az adósság!
Nem voltam életemben soha egy párt tagja sem, mert az igazság pártján vagyok.
Na, Ádlert meg látni se bírom, amióta azt láttam a tv- ben hogy a Trianon évfordulóval kapcsolatban azt mondta ( Orbán fele fordulva) hogy MO-nak SEMMI TERÜLETI KÖVETELÉSE SINCS.
Mint az áruló Antall József, aki lemondott önként Kárpátaljáról.
László54
2023-02-14 at 18:56
Olvasva a hónapok óta dúló komment háborút pró és kontra van egy közmondásunk könnyű a “csalánt más farkával verdesni,”magyarul könnyű Debrecentől több száz kilométerről osztani az észt, egy olyan kérdésben ami elsősorban a helyi lakósságot érinti!!Ezért mindenki szíves figyelmébe ajánlom DR Csath Magdolna közgazdász professzor a témával kapcsolatos hozzászólását,ill.Lázár János mint politikus véleményét!!
Firefly
2023-02-14 at 14:26
@ Logikus @ Egyszerű és magyar
Áder jogot végzett (azt se mostanában), semmi köze se a könyezetvédelemhez, se az akugyártáshoz. Szóval nem tudom, hogy honnét veszitek, hogy “szakértője” a témának…ergó igencsak irreleváns, hogy mir gondol. A szakemberek meg az eddig elkészült hatástanulmányok nem támasztják alá Áder állításait.
Firefly
2023-02-14 at 14:23
@ Nézzük magát a dolgot
Akkor szépen olvasd el a cikket a VG-ben amit linkeltem és gondold át mégegyszer, hogy mekkora baromságot mondtál.
Firefly
2023-02-14 at 14:21
@ bitszelet
Látom továbbra is funckionális analfabéta vagy..watt-ban fejezik ki nemcsak az aksik, hanem az erőművek teljesítményét is. Forrásnak meg remélem elég jó a Világgazdaság:
“ Abból kiindulva, hogy a Samsung évi 30 gigawattóra kapacitású gödi akkumulátorgyára épp most vásárolna 1 terawattórányi áramot egyéves igényére, a Világgazdaság információi szerint, a CATL-nak évi 3,3 terawattórára lehet szüksége. Mivel a paksi atomerőmű évente nagyjából 16 terawattóra áramot ad, stimmel a cikkünk elején hivatkozott piaci becslés: a debreceni gyárnak majdnem egy paksi blokknyi áramra lehet szüksége.”
A többi hülyeségedet nem is kommentálnám:
https://www.vg.hu/energia-vgplus/2023/01/aramhiany-fenyegeti-a-debreceni-akkumulatorgyarat
szevasz_tavasz
2023-02-13 at 18:23
Ez a lovas párt ( Lóf@szt Más a Politika ), annyira környezetvédő, amennyire Sztálin demokrata volt. Tiltakoznak, hogy nálunk ne épüljön meg a gyár, mert az baromira környezet szennyező. Kérdezem, akkor vajon hol épüljön? Hol szennyezze akkor a gyár a környezetet, a Földet? Milyen lózungot szajkóznak a környezetvédők?
” Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan.” Ha valóban aggódnának a Földért, akkor azért harcolnának, hogy a Földön sehol ne építsenek ilyen üzemet.
Ehelyett csak, a kormány iparfejlesztése ellen harcolnak. Bezzeg ha a liberálfasiszta fletó kormány lenne natalmon, akkor olyan büszkén hirdetnék az üzem telepítését, mintha minimum 20 ezer tonna aranyat találtak volna.
bitszelet
2023-02-13 at 17:34
“P.F.Z”
“Szóval a katasztrófavédelem szerint vagy a gyár szennyez, vagy Icanéni permetezte a krumplibogarakat N-metil-2-pirrolidonnal. Sajnos nem lehessen tudni.”
Te fogyatékos vagy vagy amúgy vagy csak poénkodsz, mert viccnek szar.
“A katasztrófavédelem szerint ugyanis a civilek által végeztetett vizsgálat nem tartalmazott elegendő „háttér-információt” arról, hogy honnan eredt a szennyeződés. ””
Segítek neked …
Az egyszeri egyetemistát a vegyészkarról tudod BME – az a, hely ahol a hozzád hasonlók 5 évig (mostanában 3.5+2) max moslékért jártak – szal a tagot leküldik a Dunához vízért, mert a laborgyakorlat során azt fogják analizálni. Emberünk vicces gyerek (ha nem az akkor az előző évfolyamok már előre felkészítették rá) az ibrék vizzel amikor felér a Ch épületbe gyorsan beugrik a legkisebb helységbe és dob egy ‘sárgát’ a dunavizes edénybe is..
Majd beballag a laborgyakorlatra. Ott aztán rendre ki is jön az eredmény amire a gyakorlatvezető megcsóválja a fejét ejj ebben a Dunában évről évre több az ammonia… A hallgatóság meg jól szórakozik és a haveroknak de még az unokáknak is meséli a poént.
No persze a gyakvezér sem hülye pontosan tudja mitől jött ki az ami, de vagy nem rontja el a játékot, vagy kicsit emeli a tétet és odaszól a ‘hugyos’ tagnak, hogy kollega ön most vagy végigjárta a fél kollegiumot mert ha ilyen mennyiség magából jött ki célszerű lenne felkeresni egy urológust..
A példabeszéd azt jelenti, hogy szakértősdit játszó hülyegyerek ‘civil’ besétál egy laborba valami mintával ami akárhonnan is származhat és megméreti. Majd a legodadóbb sorosfelszopó brigád megirja hogy jajj jajj jajj a gyár szennyez… Tudod ezért van megfelelő minőségbiztási rendszer azok mögött a cégek mögött akik mintát vehetnek ezért nem alkalmas minden diláttáns erre.
Gondolom te is mélységesen felháborodnál, ha a rutinvizsgálaton a korházban mondjuk egy hasonlóan ‘jól képzett’ civil összecserélné a te/fiad/lányod/anyád/apád esetleg az fél családodét valami másik mintával… Aztán elkezdenének vadul ‘gyógykezelni’. Esetleg közölnék végstádiumó rákod van.. De a forditottja sem lenne semmi amikor hazaküldi a doki vmelyik családtagod kutya baja a köv héten meg elviszi valami nyavaja..
Elég szemét volt a példa ugye? Na akkor mondom neked, hogy az ilyen fake newsokkal simán lehet a helyi pl ingatlan árakat befolyásolni. Én azt tudom javasolni a Gödieknek hogy a szart is paszirozzák ki a ‘civilekből’ netán az átlátszóból.. Ugyan soros röhögve kifizitei hogy is mondta a másik hülye? azt a pár 10 milliót…
Jelzem az átlátszó a primitiv butaság terén puzsári magaszságokba tud emelkedni. Nekem is komoly gyűjteményem van a cikkeikből. Volt ahol a földrajzot nem ismerték, volt ahol 40 fokos 1 hetes nyári kánikula után a dunában tescotakarékos hőmérővel méregettek a 20 cencis vízben paks mellett…
Ha et ezeknek hiszel szimplán ostoba vagy. Ha az ingatlanok ára megmozdul akkor szerintem neked is fizetni kell…
Joe
2023-02-13 at 17:28
P.F.Z.
2023-02-13 at 13:51
Független mérések támasztják alá, hogy nincs vízszennyezés Gödön sem. (https://dmrvzrt.hu/hu/god_ivoviz_vizsgalat)
Matu
2023-02-13 at 17:20
Baromira kíváncsi vagyok, hogy a nagyon zöldek például milyen termelést tartanak elfogadhatónak? Mezőgazdaság? Úristen! Műtrágya! És annak is milyen bonyolult neveik vannak! Csupa kémiai vegyjel! Emberre köztudomásúan halálosan veszélyes! Ásványvíz palackozó? Jaj! Műanyag palackok, rengeted oldószer, benne a halálos Dihidrogén-monoxid, sőt egy csomó igazán veszélyes vegyjeles anyag! Gyógyszergyártás? Hát arról szó sem lehet, hiszen az csupa veszélyes méreg, teljesen elszennyezi a környezetünket és megmérgezi a gyerekeinket! Azt hiszem, ha igazán “zöldek” akarnak maradni, marad a fényevés…
Logikus
2023-02-13 at 17:15
Firefly
Ha hülye vagy, akkor ne okoskodj. Hidd el, hogy a szakértők ezt már aprólékosan végig gondolták. Nem kéne hamis infókkal felülni a balos dollármédia rémhírterjesztésének!
Matu
2023-02-13 at 17:12
P.F.Z.2023-02-13 at 13:52
És azt is tudod, hogy állatkísérletekben a beadott halálos oldószer (miután vízoldékony!) 100%ban kiürül? Pedig jó nagy dózist adtak be a nyomorult patkányoknak.
Orientál
2023-02-13 at 15:44
P.F.Z. Persze olyan független mint a te országunkat szétlopó és elk*ró hazug Gyurcsányod a gazdád.
Orientál
2023-02-13 at 15:40
Majdha a gyár teljesen beüzemelve lesz és elkezd termelni na akkor az ilyen gerinctelen propagandista élősködők mint az lmp-sek dk-sok momentumosok jobbikosok párbeszédesek mszp-sek mint az élősködők ennek a gyár dolgozóinak az adóforintjaiból is fognak élősködni.
2 ÉNAKI
2023-02-13 at 15:40
A beruházasra,a gyárra szüksèg van. A debreceni lakosság érdekeit szolgálja.A kommunàlis adóból az önkoŕmányzat fejlesztheti Debrecen városát. Nem kell felülni az árnyékszèk uszításának. Írigyli a Hazánkban végbemenő fejlesztéseket.
Rolo
2023-02-13 at 15:26
P.F.Z.2023-02-13 at 13:52
Téged minden nap kienged apád ??? sétálni etetés előtt??????????
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-02-13 at 15:25
Egyébként értem én, hogy a penészfejű kis mukk mit nem akar, de szeretném tőle hallani, hogy milyen termelő egységet akar. De nem általános siránkozást, hogy csúcstechnológia meg hozzáadott érték meg magas tudásszint, meg versenyképesség, meg környezetbarátság, stb. mert ilyen lózungokat én ingyen is tudok mondani, Őt meg jól megfizetik a termelőegységek által előteremtett állami költségvetésből. Tehát konkrétan mondja meg, hogy mire alapozná az ország jövőjét. Pl. zoknigyártás, áltudományos dolgozatok összeollózása, virágkötözés, Andrássy-úti paloták lenyúlása és busás felárral történő továbbadása, stb. stb. Ez mond-mind biztos alap unokáink jövőjére. Mao az ilyen káráló automatákat az egyetem elvégzése után pályakezdésként kötelezte egy-két év konkrét termelő fizikai munkakör betöltésére. Lehet, hogy igaza volt.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-02-13 at 15:13
Ekkora homályt, mint ez a döglégy (Firefly). Ez ugat bele műszaki kérdésbe, és azt írja, hogy “honnan lesz ÉVI 4500 GIGAWATT áram”. Először az áram mértékegysége az Amper. Másodszor, a teljesítmény egyik mértékegysége a Gigawatt, ez azt jelent, hogy egy adott pillanatban hány Gigawatt (Gigavoltamper) a teljesítményfelvétel. Az energia egyik mértékegysége pedig a Gigawattóra. 1 GWh energiát használ el egy fogyasztó, ha 1 GW teljesítménnyel egy órán át üzemel. Az “évenként 4500 GW” pedig egy nem létező fizikai mennyiség, mértékegysége GW/év ami nonszensz baromság, talán még magasan képzett muciológusok is elszégyellnék magukat, ha ezt se tudnák.
Egyszerű és magyar
2023-02-13 at 14:34
“Firefly”
Firefly mindenhez IS ért, mindenhez IS van véleménye,…és mindenben megkérdőjelezhetetlen !!!! Az orákulum.
Kedves “szentjánosbogár” Firefly
Érdekelne, hogy mennyit lehet keresni egy bites kommenteléssel.
nézőpontod (véleményed?) állapot listája:
0 bit= amit a kormány tesz, legyen az bármi rossz !
1 bit= amit az ellenzék tett bármikor is, az jóóó !
0 bit= amit a kormány mond az hazugság…legyen az bármennyire megalapozott
1 bit= amit az ellenzék mond, az megkérdőjelezhetetlen igazság, mindenképpen követendő
0 bit= Ez a kormány mindent ellop….bármennyire is fejlödjön az ország.
1 bit= Az ellenzék kifejezetten a tisztakezűségéről korrupciómentességéről híres.
0 bit= Amit egy kormánypárti kommentelő ír, az megalapozatlan tudománytalan, üres fecsegés
1 bit= Amit te írsz “Firefly” az maga a megkérdőjelezhetetlen igazság, hiszen légből kapott baromségokkal bármikor alá tudod támasztani.
0 bit= Mindegy hogy más mit mond nincs igaza !
1 bit= Neked mindíg igazad van, és punktum !
Ezeket mind tudjuk rólad és így is kezelünk.
Uncle Ment
2023-02-13 at 14:10
Az a baj az LMP-vel (meg az ellenzékkel), hogy ha
ők lennének kormányon, ugyanez az akkugyár lenne a büszkeségük.
Édi
2023-02-13 at 14:02
Az jó, ha a debreceniek megnyudodhatnak, akkor már csak a budapesti ngo-oknak,és az amerikai timi kémeknek és az akku gyárra pályázó többi országnak kellene megnyugodnia.
P.F.Z.
2023-02-13 at 13:52
“májusban megírtuk: a gyár egy kilométeres körzetében, három öntözésre használt kút vizében mérgező oldószert mutatott ki egy független akkreditált vizsgálat. A kútvízben fellelt N-metil-2-pirrolidon (röviden NMP) nevű, toxikus hatású – szem- és bőrirritációt okozó, magzatkárosító hatású – oldószert az akkumulátor-gyártás folyamatában, a katód előállítása során is használják.”
“Ugyanakkor az NMP-szennyezésről szóló cikkünk megjelenése után a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról értesítette az Átlátszót, hogy a cikkben leírtak ügyében vizsgálatot indít. Két hónap eltelte után viszont küldtek egy tájékoztatást arról, hogy semmilyen hatósági vizsgálatot nem végeztek a gödi kutak vízszennyezésének ügyében.
A katasztrófavédelem szerint ugyanis a civilek által végeztetett vizsgálat nem tartalmazott elegendő „háttér-információt” arról, hogy honnan eredt a szennyeződés. ”
Szóval a katasztrófavédelem szerint vagy a gyár szennyez, vagy Icanéni permetezte a krumplibogarakat N-metil-2-pirrolidonnal. Sajnos nem lehessen tudni.
P.F.Z.
2023-02-13 at 13:51
“Tavaly nyáron indítottunk pert a gödi akkumulátorgyár tíz évig titkosítani kívánt vízmonitoring adataiért. Az elsőfokú bíróság kimondta, hogy a hatóságnak ki kell adnia az adatokat, nemrég pedig másodfokon is pert nyertünk, így az ítélet jogerőssé vált. Ezután január elején végre megkaptuk a kért dokumentumokat. Az eredmény döbbenetes: a gyár területén lévő monitoring-kútból 2016 óta nem vettek vízmintát, ráadásul a kutat 2018-ban be is temették. Mindez a magyar hatóságok sara, ugyanis a felszín alatti vizekben nem vizsgálják az akkumulátorgyártás során használt veszélyes anyagokat. Mindeközben a gyár közelében lévő kutakban olyan mérgező, magzatkárosító hatású oldószert mutatott ki egy független vizsgálat, amit az akkumulátor-gyártás folyamatában is használnak. ”
https://atlatszo.hu/kornyez…
bitszelet
2023-02-13 at 13:09
felelősség == büntetőjogi vagy kártérítést fizet.
bitszelet
2023-02-13 at 13:08
Mikor írunk ki népszavazást azért hogy a megfelelő kvalifikáció hiányában belepofázni olyan dolgokba amihez ez kell ne lehessen?
A szekembereknek egy döntéséért felelősséget kell vállalnia. Amennyiben kihagyják a döntésből másnak kell a felelősséget vállalnia. Pl a Kanászmárton nevű LMP-snek…
bitszelet
2023-02-13 at 13:02
@Firefly
Ez egy paksi blokk teljesítménye amit amúgy és folyamatosan vissza kell terhelni a kötelező zöldáram átvitel miatt. Értsd 100%-on soha nem megy, igy mehet, mert az ipari felhasználás jobban tervezhető. Jelenleg szinte fillérekért szerezhető nyugat Európából (németországból) zöldáram is.
A jobban tervezhető azt jelenti, hogy az akkugyár energiaigénye igazítható ehhez, nem kell a teljesítménynek folyamatosan rendelkezésre állnia.
Ráadásul 3 év alatt épül fel és a termelést sem egyszerre hanem folyamatosan futtatják erre a szintre. Mire elkészül a keleti árambeszerzéshez szükséges infrastruktura is felépül.
Van egyéb hülye kérdésed, amiből max annyit lehet megtudni hogy ostoba vagy mint a szar?
A beépített (csak a lakossági(!)) napelemblokkok névleges teljesítménye kb pont 4TWh ezek miatt mivel a zöldáram átvétele A Paksi erőmű egyetéen blokkja éves szinten 4Twköszönheten a sok
honnan szeded a számaid forrást, különben hazug komcsi geci vagy…
Sas
2023-02-13 at 12:50
fifli-korábban az ellenzék is akkumulátorgyár-párti volt-.Ez -ellenzéki részről-tisztán politikai akció.
Firefly
2023-02-13 at 12:39
Ez egy roppant megnyugtató bejelentés Káder Jánostól..most már csak azt kéne elmagyaráznia, hogy honnét fog jönni a tervezett, évi száz gigawattóra tárolókapacitású akkumulátor legyártásához szükséges évi 4150 gigawatt áram? (ami amúgy a paksi atomerőmű éves termelésének bő negyede).
bitszelet
2023-02-13 at 12:26
@futóbolond
tényleg a neved a jeled. Tudod mit öreg? Tiltsunk be mindent, baszki minden szaros ipar hajrá nyomás vigyék Romániába, Bulgáriába vagy egyenesen Ukrajnába. A hozzád hasonlóakat meg majd befogjuk az eke elé aztán huzzátok.
Egy biztos a hozzád hasonlótól mindent el kell venni a kocsiját a mobiltelefonját a számítógépét is.
Amúgy meg valóban nem kell Debrecenbe se akkugyár se BMW. Miért nem olyan helyre vitték pl Dél-Dunántúl ahol munkaerő is van és van tradiciója is. Debrecenben volt élelmiszeripar csinálják ha akarják.
Ezt csinálta az EU is gyak kinyirta a vegyipart, most éppen a maradék az élelmiszeripar meg a többi a van soron. Betiltja a műanyagokat utána a halászatot utána meg olyan helyekről importáljuk a kaját ahol szarnak mindenre jó kis higanyos hal a kínai tengerből.
Istenem de kibaszott buta vagy.