vízminőség
Helyretette a vádaskodó Juhász Pétert az V. kerületi polgármester
Juhász Péter ellenzéki polgármesterjelölt számonkérte Budapest V. kerületének polgármesterét, mert szerinte rossz a vízminőség a kerületben és ezzel veszélyezteti a kerületi lakosokat. Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester cáfolta az V. kerületi víz minőségéről szóló valótlan állításokat – minderről az Index számolt be részletesen.Áder János: a debreceniek megnyugodhatnak, ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük
A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában. A volt államfő hozzátette: az a zöld fordulat, amelyet mindenki fontosnak tart az európai gazdaságban, az akkumulátoros áramtárolási technológia nélkül nem történhet meg. Előzőleg azt közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal, hogy a lefolytatott összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás a legalaposabb hatósági engedélyezési eljárások egyike, amely garantálja, hogy a beruházásnak a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeknek kell megfelelnie. Az LMP eközben petíciót indított, hogy Magyarország ne váljon "akkumulátorgyarmattá".5 milliárd forintos projekt indult a Balaton vízminőségének megóvására
Több mint 5 milliárd forintos projekt indult a Balaton vízminőségének javítására - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében. Hangsúlyozták, hogy a Balaton komoly gazdasági potenciáljának megóvását szolgálja az 5,14 milliárd forintos, 2023. október 31-ig megvalósuló fejlesztés, a Preventív intézkedések a Balatont érintő vízminőségi problémák hosszútávon fenntartható kezelésére című (Kehop) projekt célja a tó vízminőségi állapotának javítása, elsősorban a befolyó vizeken érkező uszadék, hordalék és szerves tápanyagok visszatartásával.Szári Zsolt: sok mindent túlélt a Balaton, de az éghajlatváltozás komoly kihívás
"Mária Terézia korában búzamezőket szerettek volna látni a tó helyén, ezt a beavatkozást is túlélte a Balaton, a klímaváltozás ennél azonban jóval komolyabb probléma" – jelentette ki portálunk megkeresésére Szári Zsolt. A miniszteri biztos kiemelte: első feladata azoknak a kapcsolódási pontoknak, kapcsolatrendszernek a feltárása, amely a Balaton környékét valójában jellemzik, és amelyeknek éppúgy köze van a vízminőséghez, mint a horgászok, a hajósok vagy fürdőzők igényeihez. Arról is beszélt: évtizedek óta igaz az, hogy a Balaton melletti vendéglőkben balatoni halat nemigen lehetett fogyasztani, ám reális esély van rá, hogy visszatérjen a balatoni hal az éttermek kínálatába.OKF: határérték alatti az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja a Szamosban
Minden esetben határérték alatt volt a vizsgált koncentráció a Csengernél vett vízmintákban a Szamos vízminőségi állapotára vonatkozó legutolsó mérési eredmények alapján – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-vel.Kiváló a vízminőség a nyugat-balatoni strandokon is
A Balaton foszforral terheltebbnek számító nyugati medencéjének valamennyi strandján kiváló jelenleg is a vízminőség. Bár a kutatók jelezték, hogy előfordulhat algásodás a Balatonban, de jelenleg kiváló a víz minősége a nyugat-balatoni strandokon is, ahol a megkezdett kotrási munkák sem zavarják a fürdőzőket – közölte Gál Lajos, Gyenesdiás (független), valamint Nagy Bálint (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere az MTI-vel pénteken.Valamennyi balatoni strandon kiváló vagy jó a vízminőség
A Balaton vízminősége a természetes fürdőhelyek többségén kiváló, pár esetben jó a tó Somogy, Veszprém és Zala megyéhez tartozó részén is – közölték az illetékes kormányhivatalok az MTI megkeresésére pénteken.Semmi szokatlan nincs a Balatonban: a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű a tó vize
Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében: a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI-vel szerdán.Ajánljuk még