Pesti Srácok

Áder János volt államfő kapta idén a Petőfi-díjat

Áder János volt államfő kapta idén a Petőfi-díjat

Áder János volt köztársasági elnök vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport idei Petőfi-díját szerdán, Budapesten.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a díjazottat méltatva kijelentette: Áder János a rendszerváltozás utáni Magyarország előrehaladásában maradandó érdemeket szerzett. Felidézte: Áder János a Fidesz alapító, rendszerváltó generációjához tartozik, azon szerencsések közé, akiknek megadatott, hogy lássák a jaltai világrend összeomlását, a kommunizmus vereségét és a demokrácia győzelmét.

– mondta a politikus. Gulyás Gergely rámutatott: Áder Jánosnak meghatározó szerepe volt abban, hogy a Fidesz egy alternatív, antikommunista, liberális mozgalomból egy polgári, kereszténydemokrata, konzervatív párttá vált.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A politikus azt mondta: Áder János a rendszerváltoztatás utáni Magyarország ötödik köztársasági elnökeként tíz éven át szolgálta a hazáját, és tevékenysége "mércét teremtett".

– fogalmazott. Gulyás Gergely kiemelte: Áder János mindig kiszámítható, az érvekre nyitott, mások iránt tiszteletet tanúsító, barátságos, következetes emberként látta el feladatát.

– hangoztatta.

– mondta, hozzátéve:

Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy szerinte az emberiség története a közösségek kialakulásával vette kezdetét, és a közösségek kialakulásának alapfeltétele az volt, hogy az emberek felfedezzék: felelősséggel tartoznak egymás iránt, szolidaritást kell vállalniuk.

– hangsúlyozta.

– fogalmazott, majd úgy folytatta: a korábbi köztársasági elnök "művelt, tanult, okos, képzett jogász ember, aki elsősorban elhivatott". Schmidt Mária kijelentette: Áder János elhivatott azért, hogy a közt és a magyar nemzetet szolgálja; ezt tette mindazon tisztségekben, amelyekbe politikai pályája során a közösség állította. A díjjal akarják megköszönni azt a munkát, amelyet Magyarországért, a magyar nemzetért, a pártjáért, a rendszerváltoztatásért végzett – mondta, majd úgy fogalmazott:

Schmidt Mária kitért arra is, hogy jövő évtől kezdve bővítik a díjazottak körét. Azt mondta, a rendszerváltoztatás óta eltelt évtizedekben kimagasló teljesíményt felmutató államférfiakat, politikusokat és közéleti embereket is szeretnének a kitüntetettek között tudni.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója kijelentette: Áder János pályája is egy olyan életút, amelyet a szabadság iránti töretlen vágy és munka határoz meg.

– fogalmazott. Hernádi Zsolt kiemelte: Áder János a Kék Bolygó Alapítvány elnökeként olyan ügyet képvisel, ami az itt élők szabadságát szolgálja.

– mutatott rá.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója azt mondta: Áder János "Isten hullámhosszán él". "Istent imádni, ez az Isten hullámhossza, és valóban az egyetlen teljes, végleges létátfordulás" – fogalmazott, majd úgy folytatta: "ez az imádat nem rabszolgahódolat a hatalom előtt, hanem a felmagasodó lélek izzása".

Áder János, megköszönve az elismerést, kijelentette: az elmúlt 35 évben igyekezett hasznára válni Magyarországnak és a magyar nemzetnek, és – mint fogalmazott – ha Isten megsegíti, ezután is így tesz. Köszönetet mondott a díj alapítóinak, hogy az elismerés létrehozásával lehetőséget teremtettek arra, hogy minden évben beszéljenek valamiről, ami ma már természetes, de 1990 előtt még nem volt az. Áder János külön megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Petőfi-díjat a Petőfi-emlékévben kapta meg.

A 2009-ben létrehozott kitüntetést olyan jeles személyeknek ítélik oda, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedően sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért. A korábbi díjazottak között volt Tőkés László református püspök, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Václav Klaus volt cseh államfő és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?