
Pénzadományokat vár a további demonstrációk megszervezéséhez a korábbi, erőszakba torkolló tanártüntetések egyik szervezője, az Egységes Diákfront. Teszi ezt olyan platformon, amely azzal kérkedik, hogy egy nemzetközi baloldali hálózat részeként üzemel – írja a Magyar Nemzet. Közben a Tanítanék Mozgalom már a rasszizmus ellen szervez demonstrációt.
Adománygyűjtésből szervezné meg a következő tüntetést az erőszakos tanártüntetések egyik baloldali szervező csoportja, az Egységes Diákfront (EDF). Állításuk szerint támogatóik segítsége nélkül a demonstrációk lebonyolítása nem fog menni. Gyűjtenek plakátolásra, színpadtechnikára, hangosításra, online költségek fedezésére, valamint a rejtélyes „egyéb költségekre” valót is szimpatizánsaiktól szeretnék megszerezni. Emellett azzal próbálják tüntetésre bírni a híveiket, hogy a hatalom nem hallgatta meg őket, és „tovább rontotta az oktatás krízisét”, de ők nem hátrálnak meg, szeptemberben újrakezdik. Mint írják, minden eddiginél nagyobb tüntetésre készülnek, ezért van szükségük anyagi támogatásra az emberektől.
Ismeretes: az eddigi rendezvényeken megjelent résztvevők létszáma elenyésző volt. Teljes érdektelenség övezte például a köznevelésről szóló törvény elleni tüntetést, ahol alig pár tucat demonstráló vett részt. A szervezők között az EDF-en kívül megtalálható volt a baloldali kötődésű Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
varga eszter
2023-08-29 at 12:35
József Molnár2023-08-29 at 09:02
Ez az összefoglaló mondhatom TELITALÁLAT.
De hol volt ez a gittegylet anno, mikor Gyurcsányék két év alatt (2007-2008)TÖBB MINT 14 000 TANÁRT TETTEK UTCÁRA, ÉS LEGALÁBB 100 ISKOLÁT ZÁRTAK BE.További 748 iskolát úgy szüntettek meg, hogy azokat beolvasztották más intézményekbe, ezzel 1000 településen szűnt meg a helyi iskola. ÖSSZESEN 283 ÓVODÁT ZÁRTAK BE, 1191 ÓVÓNŐT RÚGTAK KI. Ezzel egy időben csökkentették a diákok utazási kedvezményét 17,7 százalékkal, és 28 vasúti mellékvonalat zártak be 942 kilométer hosszan. NEM MELLESLEG FIZETŐS LETT AZ ÓVODAI ÉS A BÖLCSŐDEI ÉTKEZTETÉS. Gyurcsány-kormány bevezette az egyetemi tandíjat is, amit 2008-as népszavazás törölt el.
Muki
2023-08-29 at 11:38
Gyuri beleteszi a lóvét ,majd azt mondják hogy mikroadományokból jött össze, ami azt bizonyítja szerintük mekkora a támogatotságuk, pedig egy nagy lószart, semennyi
Orientál
2023-08-29 at 11:13
Pedig csak jövö júniusban lasznek választások na ezek a balliberákisok zöldek állandóan csak élősködnek tehát lopnak és kéregetnek.
aladin
2023-08-29 at 10:31
ukrajnába ezekkel ki a frontra lusta társaság. A rossz tanárok és a rossz tanulok menetelnek. Utálják az iskolát jobban érzik magukat az utcán.
Sarolta
2023-08-29 at 10:25
Ezeket kiéheztetném
kiszomjáztatnám 1hétig
még a kutyaszart is
értékelnék ezek fertők
az országnak. Miért nem vándorolnak ki a
Soros birtokra ???
Vízöntő
2023-08-29 at 10:07
“Pénzadományokat vár a további demonstrációk megszervezéséhez a korábbi, erőszakba torkolló tanártüntetések egyik szervezője, az Egységes Diákfront.”
Mi a fene ez a fantom szervezet? Ki találta ki, kik választották meg a kik által jelölteket, kik írják elő számukra a menetet, kiknek a pénze fogyott el, kiknek a zsebét akarják feltölteni a tarhálással?
Esetleg már úton a mani, dollár, font, euro, csak kell a felhívás a későbbi meséhez, hogy mikro adományokból ….
Ungarn über alles !
2023-08-29 at 09:21
József Molnár
azok a digitális korosztálybeli egyedek, akiktől ha megkérdezed mennyi 12 négyzete, ezek először előkapják a telefonjukat, nos ezekből lehet akármilyen diplomás, de ezek a népük számára elveszett barmok maradnak
József Molnár
2023-08-29 at 09:02
Amikor a ballibbantak voltak kormányon, akkor született az a szlogen (ők mondták), hogy: Ha le akarjuk csapolni a mocsarat, nem a békákat kell megkérdezni!
Ha a tudatlan gyerekeket (mert még ezután fogja összeszedni a tudást az iskolában), kérdezzük, hogy mit szeretne tanulni, az pont a békák kérdezése a mocsár lecsapolásról!
Sajnos, minden szinten (érettségitől a mérnökökön át az ún menedzserekig – hogy az milyen “tudást” takar??), a színvonal drasztikus visszaesését látom.
Itt is hasonló lesz a helyzet, mint az USA-ban, ahol szinte mindenkinek “egyetemi végzettsége” van, de a magyarországi szakiskolák szintjét alulról súrolja a tudásuk!
Értem én, hogy a gugli a barátod, de azt azért nem ártana tudni, hogy mi az amit keresek!
Ungarn über alles !
2023-08-29 at 08:53
érdekes hogy ez az állatfajta közelről sosem néz a kamerába
apropó: állítólag a guruló dollárokból maradt még, azt kellene felélniük
más: ha ez csak hűtőgép reklám, akkor nagy bajban lehet a cég, hogy csak ilyen alja reklámra futja nekik
K
2023-08-29 at 08:44
Ezzel a “tarhálással” akarják elterelni a figyelmet Soros György (CIA) guruló Dollárjairól.
Ennek a hitvány áruló sátánka embereknek mindig is a hazaárulás volt a fő kereseti forrása, ugyanúgy mint a kommunista rendszerben.
A liberális USA , az Európai Unió a “nyugat” demokrácia LÁTSZATÁBA csomagolja a hazaárulást (mint pl.:Líbia), és így juttatja be a felforgatást egyes országokba, ugyanúgy mint az ókorban a trójai falovat is.
khm
2023-08-29 at 08:41
BÜNTETÉSRE GYŰJTSENEK, s ne működésre!
Dezső
2023-08-29 at 08:38
Ugyan már…..
Csak mindig akkor – és ott – kell lennie “véletlen áramszünetnek” amikor a rendezvénynek gúnyolt akármi zajlana…. oszt jól van…
És lehet a környéken lakók is megköszönnék!!
Piroska
2023-08-29 at 08:07
Aki hülye és megteheti, hogy az legyen, csak nyugodtan adományozzon.
Laczkó
2023-08-29 at 07:47
Mit szólna ehhez Horger Antal úr? Ezekre rábízhatjuk a magyar tanulóifjúság nevelését? Miért nem mennek TESCO pénztárosnak? Ott nagy szükség lenne a munkaundorukra. Itt úgyis túlterheltek, ott legalább kipihenhetnék magukat.
Judit
2023-08-29 at 07:41
Tisztességes jószándékú ember nagyívben kikerüli ezt a soros-sátáni-rothadt lelkű-DögKeselyű-moslékos bandát.!!! Aki pedig melléjük áll, remélem nagy árat fizetnek a tetteikért.!!! Vagyis megbűnhődnek az ügyködéseikért.!!!
Angie
2023-08-29 at 07:36
Majd Gurmai Zita kiszalad a spanyolokhoz!
Elégedetlenkedő, felforgató idióták!
A Telex az atlétikai vb-ről is olyan stílusban ír…
Az irigységtől fröcsög az egész! Miközben magasabb helyeken ismerik el, hogy mennyire jó és profi rendezés volt. Rátérnek a 20-i vendégekre, miközben a miniszterelnök azon fáradozik, hogy az ő seggük se fagyjon be és még haszna is legyen Magyarországnak!
Minősíthetetlen hangon írnak a meghívott vendégekről, miközben a Telex dolgozói már mentálisan a béka hideg segge alatt vannak jócskán! A mi sikereink az ő szenvedésük!!! Azért ez szomorú, mert egy országnak nincs ilyen hazaáruló ellenzéke!
Szaki
2023-08-29 at 07:30
Kétségtelenül van kereslet a gonosz globalista elit köreiben az ilyen felforgató rendszerellenes zavargásra. Csak az a kérdés, hogy az elmúlt évek csúfos kudarcai után a hazai hivatásos lázadók képesek-e még eladni bárkinek ezt a fajta politikai terméket. Talán még akad néhány idióta, aki ad rá komoly összeget, vagy csak beledobnak a feneketlen kútba valami könnyen elveszíthető aprót próbaképpen.
Hajdu János
2023-08-29 at 07:11
Túlzásba nem kell esni. Amit itt tarhálásnak neveznek, az csak egy fedő tevékenység, hiszen sanda sejtésem szerint tarhálással nem sok jönne össze. Viszont a tarhálás mögött jól megfér az aktív Gyuri’bá féle támogató. Nincs banki számlaforgalom ami lekövethető csak kp, amit mint a kihelyezett tarhásdoboz tartalmat be lehet fizetni a számlára. Lásd Harácsony gyűjtése, lásd a hülye lódoktort megsegítő mozgalom.