Az orosz vállalatok elleni külföldi lépések megtorlásaként további nyugati vagyontárgyakat foglalhat le Moszkva, miután ideiglenesen átvette az ellenőrzést két európai állami tulajdonú közműszolgáltató vállalat vagyona felett – írja az Index a Kreml közlése alapján. Putyin elnök kedden aláírta azt a rendeletet, amellyel Moszkva ellenőrzése alá helyezte az oroszországi erőműveket üzemeltető finn Fortum és a német Uniper oroszországi eszközeit. Ugyanakkor leszögezték, hogy a lépés visszafordítható.
Az Uniper közölte, hogy felülvizsgálja az Unipro oroszországi részlegével szembeni intézkedést. A német pénzügyminisztérium, amely felügyeli az Uniper állami tulajdonrészét, kijelentette, hogy Berlinnek fel kell mérnie az orosz rendelet konkrét következményeit.
A Fortum pedig vizsgálatot folytat, és orosz leányvállalatától megtudta, hogy a vállalat vezérigazgatóját leváltották, az egységet ideiglenes vagyonkezelés alá helyezték. Tytti Tuppurainen, a finn állami tulajdonért felelős miniszter a Twitteren azt írta, hogy az információ aggasztó, és hogy az állam, mint a Fortum többségi tulajdonosa, szorosan nyomon követi az ügyet.
A Wintershall Dea, amely még mindig részesedéssel rendelkezik a Gazprommal közös oroszországi vegyesvállalatokban, kiszámíthatatlannak és megbízhatatlannak nevezte Moszkva politikáját. A német energetikai óriásvállalat ráadásul nem segít az Északi Áramlat újjáépítésében, és kivonul Oroszországból.
Putyin a Nyugat gazdaságára céloz
Eközben az Európai Unió a befagyasztott orosz vagyont Ukrajna újjáépítésére használná fel. Németország tavaly államosította az orosz energiaipari óriás Gazprom egy korábbi részlegét.
Az elfogadott rendelet válasz a barátságtalan országok agresszív lépéseire
– mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Hozzátette, hogy ez a kezdeményezés tükrözi a nyugati kormányok hozzáállását az orosz vállalatok külföldi eszközeihez.
Putyin rendeletéről elmondta, hogy az nem foglalkozik tulajdonjogi kérdésekkel, és nem fosztja meg a tulajdonosokat vagyonuktól.
A külső irányítás ugyanis ideiglenes, és csak azt jelenti, hogy az eredeti tulajdonosnak már nincs joga a gazdálkodási döntések meghozatalára
– fejtette ki Peszkov.
Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool//Gavriil Grigorov
Facebook
Twitter
YouTube
RSS