Orbán Viktor: gyengeségből nem lehet tárgyalni, meg kell fogni egy pozíciót

Országjárásának következő állomása előtt interjút adott az Indexnek a kormányfő. Orbán Viktor a beszélgetés során többek között arra is kitért, hogy ha Magyarország érdekében tárgyal, akkor soha nem lehet meghajolni az idegen akarat elől, meg kell fogni az erő hangját, mert aki gyengeségből tárgyal, azt átverik.
A védett árakat mindenképp meg akarjuk védeni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Indexnek. Emlékeztetett: a tartalékhoz azért kellett hozzányúlni, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elzárta a Barátság kőolajvezetéket. Horvátország felől annyi olajat hoznak fel, amennyit lehet, és miközben használják a stratégiai tartalékot, addig fel is töltik a készleteket.

A digitális világ belépett a választásba, és ezen keresztül épített fel magának támogatottságot az ellenfél, ezért kellett belépnem – mondta a kampányról a kormányfő. Hozzátette: még azt is el tudták hitetni az online térben, hogy ők vannak többen, de ez valójában sosem volt így.
Ezt kellett ellensúlyoznom, hogy a Fideszt támogató csendes többségből hangos többség legyen, és ezt a munkát vasárnap be is tudom fejezni
– fejtette ki a kormányfő. Emlékeztetett: 2022-ben is nyomni kellett. Elismerte, hogy a közösségi médiában van még hová fejlődnie. Neki sokkal több követője van, mint Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének mégis sokkal több reakció érkezik a bejegyzéseire – említette. A miniszterelnök szerint ez többek között annak köszönhető, hogy a Meta beleavatkozott a magyar politikába. Ezt érdemes lehet majd a választások után megvizsgálni – tette hozzá.
A háború blokkolja a gazdaságot
Az elmúlt tizenhat év legnagyobb eredményének a munkaalapú gazdaság bevezetését és a teljes foglalkoztatottság elérését tartja Orbán Viktor.
Ha munka van, minden van
– mutatott rá. Hozzáfűzte, hogy nem sikerült elérnie mindent, amit szeretett volna, például a nemzeti tőke megerősítését a kiskereskedelem területén, holott az van a legszorosabb összefüggésben a hazai gazdálkodók versenyképességével.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a háború blokkolja a gazdasági növekedést. Szerinte előrébb kellene tartani, azonban ez a háború miatt nem lehetséges. Mint jelezte, minden olyan fejlemény, ami drágítja az energiát, Magyarországot sújtja legerősebben. Kiemelte, hogy büszkék lehetnek arra, ami történt az elmúlt években, mert a háború által blokkolt gazdaság mellett 11 százalékos minimálbéremelést hajtottak végre.
Példaként említette a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt a fiataloknak, valamint a két vagy több gyermekes anyák adómentességét is. Szerinte a nagy céljaik tekintetében ment előre Magyarország, csak a gazdaság nem tudott ehhez elegendő tolóerőt adni. A kormányfő kiemelte, hogy aki most gyorsabban növekszik, mint mi, az az államadósság terhére történik. Orbán Viktor a várható választási eredmények kapcsán azt mondta: lehet mondani mindenfélét, de a választók fognak dönteni. Eddig többször lepődött meg pozitívan, mint negatívan – tette hozzá.
Ez egy nyílt verseny, amíg az emberek nem szavaztak, nyitva van. Amikor lezárták az urnákat, megismerjük az eredményt
– jegyezte meg. Beszámolt róla, hogy az előttünk álló válságok kivédésének forgatókönyvein dolgozik, azon, hogyan tudják megvédeni a rezsicsökkentést és megakadályozni, hogy ne induljon el felfelé az élelmiszerek ára.
A következő ciklusban a válságok elhárítása a fő feladat. Orbán Viktor úgy látja, egész Európa egy energia- és pénzügyi válság felé tart, és az a cél, hogy Magyarország nagyobb veszteségek nélkül át tudja ezt vészelni.
Az egészségügy és oktatás helyzetét érintő kritikákra rátérve azt mondta: ezekre a területekre soha nem lehet elég pénzt fordítani. Sok pénzt fordítottak rá, és inkább jól, mint rosszul. Több mint 900 kórházat és több mint 600 orvosi rendelőt újítottak meg. Az oktatásban, főleg Pest vármegyében vannak iskolaépítési gondok, de Dunakesziben szép munkát végeztek és érdemes megemlíteni az orvosok és a pedagógusok béremelését is – tette hozzá.
Brüsszelnek meg kell állapodnia Magyarországgal
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem szeretné azt állítani, hogy a kormányzati tudás csak számára elérhető. Ez megszerezhető tudás, de a helyzet ma az, hogy a kormánypártnak van tapasztalata, az ellenfélnek viszont nincs – állapította meg. A kormányfő nemzetközi példákat felhozva emlékeztetett: az európai patrióták nagy része már regionális vagy nemzeti szinten gyűjtött össze tapasztalatot.
A miniszterelnöknek vannak javaslatai Brüsszel felé, várja a pillanatot, mikor köthet megállapodást. Gyengeségből nem lehet tárgyalni, meg kell fogni egy pozíciót – jelentette ki. Hozzátette: róla mindenki tudja, hogy bármikor lehet vele tárgyalni, mindig van javaslata. Eljön a pillanat, amikor a brüsszeliek rájönnek, hogy erőből nem lehet tárgyalni, és Magyarországgal meg kell egyezni – mutatott rá a kormányfő.
A NATO-t is elérheti a változás
Emlékeztetett: a NATO katonai erejének hetven százalékát az Egyesült Államok adja. Ezért fontos, hogy az Egyesült Államokkal a lehető legjobb stratégiai viszonyt ápoljuk. Orbán Viktor kiemelte: ő NATO-párti, de ha nincs NATO, ami nemzeti kormányok közötti megállapodások halmaza, akkor van elgondolásunk, hogy kikkel és milyen megállapodásokat kellene kötni
Ha választhatunk, akkor legyünk inkább a NATO-n belül
– húzta alá. Mint jelezte, most lát először olyat, amikor az Egyesült Államok vezetése nyíltan vállalja, hogy a világ aktuális berendezkedése ellentétes az érdekeikkel, és meg akarják változtatni. Ezért a NATO sincs biztonságban, őket is elérheti az amerikaiktól kiinduló radikális változás – mutatott rá a miniszterelnök.
Ki kell vizsgálni a lehallgatásokat
A kormányfő a kampánynak tudja be, hogy különböző pozícióban lévő emberek, időben behatárolt emberek lépnek ki, és beszélnek arról, hogy nem működik jól az állam.
A választás után ki kell vizsgálni, hogy emögött van-e titkosszolgálati szál, amit nem tart kizártnak
– jegyezte meg Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ki kell majd vizsgálni, mennyire vannak védve a lehallgatások elől. Arról is beszélt, hogy ha nagyon fontos ügyről van szó, akkor elmegy tárgyalni a helyszínre, és nem telefonál. Ha az óvatosság indokolt, akkor védett vonalon beszélnek. Ha viszont nincs titkolt dolog a beszélgetésben, akkor kevésbé védett vonalon beszélnek. Az orosz elnökkel folytatott beszélgetés ilyen vonalon történt – idézte fel.
Orbán Viktor közölte: a belügyminiszternek lesz teendője abban, hogy a külföldi titkosszolgálatok itt mozognak Magyarországon. Emlékeztetett arra az esetre, amikor az amerikaiak lehallgatták Angela Merkel német kancellárt. Az ügyet az Európai Tanács is megvitatta, és elítélték ezt a beavatkozást.







