Pesti Srácok

Agyonvertek egy férfit egy tömegverekedés során Ferencvárosban (Videó)

Részegen, ok nélkül támadt egy társaságra az utcán egy férfi, amelyben fia és egy rokonuk is mellé állt. Így a kezdeti kötekedés tömegverekedéssé fajult, amelyben egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy már a kórházban sem tudták megmenteni az életét. Az ügyészség a halálos testi sértéssel vádolt férfi ellen börtönbüntetést javasolt, két társának pedig csoportos garázdaság miatt kell felelnie.

Az 57 éves férfi, 20 éves fia és egy 46 éves férfi rokonuk június 19-én estefelé együtt ünnepeltek egy IX. kerületi lakásban. Éjfél után az 57 éves férfi, majd a 46 éves rokona is kiment az utcára, hogy keressenek egy nyitva lévő kocsmát. Az utcán ekkor szembe jött egy 4 fős társaság 2 tagja, akik testvérek voltak. Az 57 éves, részeg férfi ok nélkül beléjük kötött. A két férfi nem akart vele vitába keveredni, ezért hátrálni kezdtek, azonban az 57 éves férfi és 46 éves társa követni és szólongatni kezdték őket, ahogyan az idővel megérkező két társukat is. Telefonon felhívták a férfi 20 éves fiát is, aki futva ért a helyszínre, és szintén agresszív, támadó módon lépett fel a társasággal szemben – írja az Origo.

A veszekedés ezután lökdösődéssé, verekedéssé fajult, amelynek során az 57 éves férfi megütötte a társaság egyik tagját, aki emiatt hátraesett, beverte a fejét, és azonnal elvesztette az eszméletét. Egy mentőautó épp arra járt, így a társaság tagjai rögtön segítséget kértek, a mentősök értesítették a rendőröket. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy később a kórházban meghalt. Az ügyészség az 57 éves férfival szemben halált okozó testi sértés, társai ellen csoportos garázdaság miatt emelt vádat; a férfival szemben végrehajtandó, 2 társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolta.

Forrás: Origo; Fotó: szon.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.