csoportos garázdaság
Ózdi támadás: megmozdultak a gazdák, a rendőrség óvja a békét
Körülbelül 30 helyi gazda gyűlt össze és sorakozott fel traktorokkal Ózd–Centerben, ott, ahol múlt szombaton este a 78 éves Varga Tiborra rátámadt egy 20 fős társaság, amikor a már üres traktorával tartott hazafelé. A PestiSrácok.hu riportjában megszólalt a sértett és a városrész önkormányzati képviselője is. Kiderült, hogy egy népes család, S.-ék ballagási ünneplését zavarta meg a szabályosan közlekedő traktoros, ami kis híján lincselésbe torkollt. Az idős gazda életét elmondása szerint egy barátja mentette meg. Országszerte, de kiváltképp Ózdon óriási felháborodást keltett az eset. A Varga Tibor mellett kiállók népes tábora arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy szigorítani kell a büntetési tételeket a rendőrség jogainak bővítésével, lehetőség szerint minél hamarabb, hogy ne történhessen meg ilyen vagy ehhez hasonló bűncselekmény. A múlt heti balhéban érintett család – akiknek első körben két tagját gyanúsították meg csoportosan elkövetett garázdasággal és a közlekedés veszélyeztetésével – rendőrt hívtak; rövid időn belül öt autóval tíz egyenruhás érkezett, hogy elejét vegye egy esetleges újabb konfliktusnak. Csaknem megismétlődött az olaszliszkai lincselés, húsz fős társaság támadt rá egy 70 éves emberre Ózdon
Húsz fős társaság támadt rá egy idős emberre még szombaton este Ózd külső részén, Centerben. A 70 éves Varga Tibor egész nap a földeken kaszált, majd a lovait látta el, este 8 óra után indult haza az üres traktorral. Az úton meglátott egy nagy számú társaságot, akik táncoltak, hangosan énekeltek, rájuk dudált, hogy álljanak félre, amit azok zokon vettek. Hangos szidalmazás, ordibálás, fenyegetőzés közepette többen a traktorra ugrottak, megpróbáltak bejutni, vagy az öreget kiszedni onnan, még a traktor üvegajtaját is kiszakították. Varga Tibor 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta; azt mondja, ezt Molnár László barátjának köszönheti, aki azzal, hogy beavatkozott, a védelmére kelt, az életét mentette meg. A helyszínre érkező rendőrök az érintettek elmondása szerint két főt vettek őrizetbe, azokat, a legagresszívebbek voltak a társaságból. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott a támadást elszenvedett férfi és a városrész önkormányzati képviselője is. Utóbbi azt mondta, egy olyan helyi család érintett az ügyben, akikkel folyamatosan probléma van; egyikük ellen egy másik súlyos bántalmazás miatt is folyamatban van büntetőeljárás. Ajánljuk még
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.