Pesti Srácok

Itt a videó arról, hogyan támadtak a fideszes Pócs János családjára és verték meg a lányát

Itt a videó arról, hogyan támadtak a fideszes Pócs János családjára és verték meg a lányát

Pócs János országgyűlési képviselő Facebook-oldalán számolt be az esetről, amely szombat éjjel történt. Mialatt otthona udvarában tizenöt fiatal zártkörű rendezvényt tartott, három személy behatolt a helyszínre, és bántalmazták a lányát és a rendezvény résztvevőit. A támadás összefüggésben állhat azzal, hogy korábban a fideszes képviselő megvédett a lincseléstől egy családapát.

Pócs János által közzétett videó tanúsága szerint az elkövetők verekedtek, felborították az asztalokat és üvegeket törtek szét, amivel – a bemutatott orvosi jelentés szerint – arc-, mellkas- és koponyazúzódást is okoztak. Pócs János szerint az elkövetők a rendőrségen azt állították, cigányságuk miatt nem engedték be őket a rendezvényre, ami eleve zártkörű volt. A képviselő szerint ez nem igaz, az ünneplők ennek ellenére "tisztelettel vendégül látták őket egy pohár italra" és csak ezután kérték őket, hogy távozzanak. Az italt elfogadták, de menni nem akartak, majd verekedtek, asztalt borítottak, üvegeket törtek. Erről az udvari kamera felvételét a fideszes parlamenti képviselő Facebook-oldalán megosztotta, elmondása szerint azért, hogy lássa mindenki, ha egy ilyen eset után a tettesek szabadlábon védekezhetnek, annak rossz az üzenete. Szerinte a támadás összefüggésben állhat azzal, hogy korábban megvédett a lincseléstől egy családapát. Akkor a támadót letartóztatták, de a rendőrök előtt megígérte, Pócs János lesz a következő.

– tette hozzá. Pócs János közölte, hiába támadtak a családjára, nem fél. Pócs János lánya és barátai orvosi látleletet vetettek, feljelentést tettek a rendőrségen. A fiatal nőnek az arca, a koponyája és a mellkasa zúzódott, de főleg pszichésen viselték meg a történtek.

PestiSracok facebook image

– írta bejegyzésében Pócs János.

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.