Pesti Srácok

Akár fel is függeszthetnek bizonyos kettős állampolgárokat, ha sértik a közrendet – Ezekben döntött az Országgyűlés

Akár fel is függeszthetnek bizonyos kettős állampolgárokat, ha sértik a közrendet – Ezekben döntött az Országgyűlés

Több törvényjavaslatot is elfogadott az Országgyűlés a szerdai plenáris ülésen. Az egyik legfontosabb, hogy mostantól felfüggeszthetik annak a kettős állampolgárnak a magyar állampolgárságát, aki Magyarországra nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Döntés született a helyi önazonosság védelméről szóló javaslatról is.

Az Országgyűlés elfogadta a magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos törvények módosítását is. A törvény az állampolgárság felfüggesztésének feltételeit és eljárásrendjét állapítja meg az alkotmányos felhatalmazás alapján.

Ezzel megteremtették annak a lehetőségét, hogy az állam – végső eszközként – határozott időre felfüggessze azon személyek magyar állampolgárságát, akik más állam állampolgárságával is rendelkeznek, és magyar állampolgárságuk fennállása Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent.

A javaslat szerint annak a személynek függeszthető fel a magyar állampolgársága: aki a magyar állampolgársága mellett valamely nem EGT-állam, azaz unión kívüli ország (illetve nem Izland, Liechtenstein vagy Norvégia) állampolgárságával rendelkezik.

PestiSracok facebook image

Mint írtuk, szintén döntöttek a képviselők a helyi önazonosság védelméről szóló javaslatról, ami többféle lehetőséget nyújt az önkormányzatoknak arra, hogy az önazonosság érvényesítése érdekében jogvédelmi eszközökkel éljenek.

A jogszabály rögzíti, hogy a jogvédelmi eszközök célja a honos települési közösség önvédelmének előmozdítása. Jogvédelmi eszközt a település lakosságszáma, mérete nem kívánt növekedésének, vagy a települési közösség betelepülés miatti összetétel-változásának alakítása és szabályozása érdekében vehetnek igénybe az önkormányzatok.

– mondta egy konzultáción Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

A képviselők megszavazták az állatvédelmi szigorításokról szóló törvényjavaslatot, ami az elmúlt időszakban napvilágot látott megrázó esetek miatt szigorúbban bünteti, ha az állatkínzást ebrendészeti telep vagy állatmenhely működtetése során követik el. De bűncselekménnyé nyilvánítja a kedvtelésből tartott állatok kereskedelmével összefüggő visszaélést. A javaslat tiltja az élő állattal való koldulást, valamint az élő állatok nyereményjáték díjaként való kisorsolását is.

Az Országgyűlés döntött egyes törvényeknek a készpénzhasználattal összefüggő módosításáról.

A döntés annak érdekében született, hogy a digitális fizetési lehetőségek egyre szélesebb körben történő elterjedése mellett továbbra is megmaradjon a készpénzes fizetés lehetősége; meghagyva ezzel az állampolgár döntési szabadságát.

A törvény a természetes személyek magánjogviszonyaiban, áruk és szolgáltatások vásárlása esetére biztosítja a készpénzhasználat jogát.

Via Magyar Nemzet

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.