Pesti Srácok

Akár két és fél évvel is megúszhatja Rezesová

Akár két és fél évvel is megúszhatja Rezesová

Ha engedik, hogy Szlovákiában üljön a négy ember halálát okozó milliomos, még az is elképzelhető, hogy kilencéves büntetésének akár kevesebb mint harmadát kell csak letöltenie – írja a Blikk.

Várhatóan napokon belül beadhatja Eva Rezesová ügyvédje az Igazságügyi Minisztériumhoz azt a kérvényt, amely szerint ügyfele szeretné büntetését Szlovákiában letölteni – írja a Blikk; Novák Péter, a nő jogi képviselője a Hvg.hunak azzal indokolta a kérést, hogy így az elítélt közelebb lehetne gyermekeihez.

A Blikk szerint bár a magyar állam indoklás nélkül megtagadhatja Rezesová kiadását, „a diplomáciai érdekek is azt kívánják majd, hogy megadják az engedélyt”; Rezesová minden egyes tárgyalásán ott ült a szlovák konzul, s megkülönböztetett figyelemmel követte az eseményeket – emlékeztettek.

PestiSracok facebook image

A lap által megszólaltatott jogi szakértő szerint a szlovák végrehajtási törvények kedvezőbbek; bár az elítéltet befogadó országnak kötelezettséget kell vállalnia a büntetés letöltésére, ezt az ottani végrehajtási törvények alkalmazásával kell megtenniük, mondta el dr. Lichy József ügyvéd; ez pedig náluk azt jelenti, hogy jó magatartás, személyi körülmények – például két kiskorú gyermek vagy akár támogatói tevékenység – esetén a szlovák büntetés-végrehajtási bíró saját hatáskörében is adhat kedvezményt – sorolta, hozzátéve, hogy Magyarországon ez nem lenne lehetséges. Rezesová a fogház fokozatban például hasonlóan a magyar szabályokhoz rendszeresen hazalátogathatna a családjához, de ebben a fokozatban az sem ritka, hogy egy elítélt külső helyszínen vállalhat munkát.

Blikk / MNO

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?