Akkor van a baj, ha abúzusszerű az alkoholfogyasztás – Tanulókhoz szól idén a “Száraz november” (Interjú)

A felsőoktatásban tanuló hallgatókat célozza meg idén a “Száraz november – egy hónap alkohol nélkül” című, a Kék Pont Alapítvány szervezésében negyedik alkalommal jelentkező kampány. A kollektív öngondozó projektnek az a lényege, hogy mindenki kipróbálhatja, milyen az élet alkohol nélkül. Sokaknak még gondolat szintjén is sci-finek tűnik az egy hónapos szárazság, és nem is gondolnánk, hogy gyengeségünk már fiatal felnőtt korban elkezdődött. Erről beszéltünk Horváth Gábor addiktológiai konzultánssal, a Somogy megyei Nágocson található Reménység Rehabilitációs Ház szakmai vezetőjével.

A Száraz November kampány sajtóanyagában az alapítvány azt írja, hogy tudományos kutatások sora bizonyítja ennek az életszakasznak az ivás szempontjából kritikus jellegét. Mik lehetnek ezek?

A fiatal felnőttkorban sokan kirepülnek a családi fészekből, és ha nincs valakinek stabil személyisége – márpedig 18-20 éves korban még többeknek nincsen –, nagy kihívás lehet a beilleszkedés egy idegen környezetbe. Ennek a korosztálynak még a kockázatkereső és vállaló magatartása jóval magasabb, mint egy harmincas, negyvenes éveiben járó felnőttnek. Ha ilyenkor megjelenik az alkohol, vagy az illegális szerek használatának hétköznapi gyakorlata, az lesz a kérdés, tud-e valaki egészségesen élni a lehetőségekkel, tud-e “szociálisan fogyasztani” vagy nem. A szakirodalom szociális fogyasztásnak tekinti azt, ha valaki társaságban, mértékletesen, és csak alkalmanként fogyaszt alkoholt. Ezzel nincs is baj. Viszont fiatal felnőtt korban mindhárom kritérium sérülni tud. A legveszélyeztetettebbek ebből a szempontból az olyan pályára készülők, amelynek egyetemi szakjain nagy az elvárás, magasabb a követelmény és ahonnan könnyen szórják ki a hallgatókat, például az orvosi vagy jogi szakok. Ezek mellett, ha valakinek szorongósabb alkata van, akkor stresszoldásként elkezdhet pszichoaktív szereket használni. Leginkább tehát ezeket látom rizikófaktornak a felsőoktatásban tanulók korosztályánál.

Az is meghatározhatja, ki miként nyúl a stresszoldó szerekhez, hogy milyen családból érkezett, mit látott otthon?

Igen; amint az előbb említettem, az ebben a korosztályban lévőknek magas a kockázatkereső magatartásuk, és ez már megjelenhet középiskolában is, de a 18 éven felülieknél ez még inkább kihívást jelenthet. Azok a mintázatok, amiket otthonról hoz a fiatal felnőtt, nagyban meghatározhatják azt is, ki mit használ, ki milyen szerre “kattan rá”, bár ilyen jellegű biztos információ azért nincs. Az biztos viszont, hogy a lányok jobban veszélyben vannak, mert a női szervezet másként reagál az alkoholra, mint a férfié. Náluk feleannyi alkohol harmadannyi annyi idő alatt ki tudja alakítani a függőséget. Ami még megjelenhet a felsőoktatásban tanuló hallgatóknál, a kortárscsoportban tapasztalható párkapcsolati nehézségek, akár a csalódások, a frusztrációk, ami erősíthetik azt, hogy a fájdalmat alkohollal is lehet oldani. Problémát jelent és igen magas kockázati tényező, hogy az alkohol önmagában egy legális, olcsón beszerezhető, mindenhol elérhető depresszáns szer, és abszolút igaz az is, hogy nem nagyon létezik olyan buli, ahol ne kerülne elő az alkohol.

Ki az, aki bennmarad az egyetemista évei alatt “elkövetett” ivászatban, droghasználatban és ki nem?

Első ránézésre nem lehet megmondani; inkább az számít, ki hogyan használ.

Ön is járt egyetemre; mi volt a tapasztalata?

Igen, de ott nem feltétlenül lett abból függő, aki rendszeresen használt alkoholt. Azt láttam, ki az, aki abúzusszerűen, rendszeresen, napi, heti szinten használta a szereket. Nyilván aki rendszeresen használ – nemcsak társaságban, hanem egyedül is –, és nem tartja a mértéket, annál sokkal gyorsabban kialakulhat a függőség.

Van olyan más függőség, ami felsőoktatási környezetben csúcsosodhat ki?

Az is kérdés, ki milyen szert választ. Aki mondjuk az alkoholt választja primer tudatmódosító szerként, annál három-négy év alatt nem fog kialakulni függőség, ugyanis rendszeres alkoholfogyasztásnál a függőség kialakulása tíz, tizenkét, tizenöt év. Ha a kapcsolódási vagy társfüggőségeket nézzük, az legtöbbször a gyermekkorból hozott rossz alapok miatt alakul ki, és ez a felsőoktatási környezetben el tud mélyülni. A szexfüggőség is ebben az életkorban kezdhet kialakulni, de mindezeken túl sajnos bármi válhat függőséggé. Amivel manapság sűrűn találkozom, az a képernyőfüggőség. Otthon a szülő kontroll alatt tarthatja a képernyőhasználatot. De amint kikerülnek a szülői védőhálóból, például a felsőoktatásban tanulók könnyen rákapnak a játékokra, a sorozatok nézésére. Így viszont nem tudják hozni a tanulásban az elvárható szintet, hiszen kutatások is igazolják, hogy napi 10-12 órát is a képernyő előtt tölthetnek.

A nágocsi rehabon találkozott olyan esettel, amikor egy kliens a felsőoktatási évei alatt lett függő?

Abszolút. Találkoztam olyan drog-, alkohol- és játékfüggővel, aki ugyan elkezdte a tanulmányait valamelyik egyetemen, főiskolán, de nem volt képes befejezni, mert a fontos dolgok akkor már nem működtek az életükben. Találkozunk olyan fiatalokkal vagy felnőttekkel, akiknek éppen azért tört ketté a felfelé ívelő karrierjük vagy kellett módosítani a pályájukat, mert fiatal felnőtt korukban elkezdtek egy olyan mélyrepülést, ami miatt nem tudtak azoknak az elvárásoknak megfelelni, ami ahhoz kellett volna, hogy végigéljenek egy felsőoktatási ciklust. Tehetséges, jó képességű emberekről beszélek, de a motiváció és a ráfordított energia a függőség előrehaladtával egyre inkább csökkent, és végül a rehabon kötöttek ki.

Horváth Gábor korábban is adott interjút a PestiSrácok.hu-nak, abban így beszélt a nágocsi Reménység Rehabilitációs Házról: “A Házban egy olyan csoportterápiás programon vesznek részt a kliensek, amely az úgynevezett Minnesota-modell alapelveire épül. Ez egy önsegítő program, amelynek gerincét az Anonim Alkoholisták 12 lépéses programja adja. Így a terápiában van egy nagyon erőteljes közösségi jelleg, együtt dolgozunk józanodó függőkkel is. A Házban olyan szeretetközösség alakult ki, ami azért tud működni, mert a közös útjukon haladó józanodni vágyók megosztják egymással a tapasztalataikat, de nemcsak a negatívat, hanem a vágyaikat, küzdelmeiket is. Együtt küzdeni, együtt haladni pedig mindig könnyebb. Persze segíti őket egy multiprofesszionális csapat, amelynek tagjai addiktológus-pszichiáterek, addiktológiai konzultánsok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek. A programban igyekszünk megtalálni azokat a töréspontokat, érzelmi zavarokat, feszültségeket, amire valaki iszik. Az alkoholfogyasztás általában csak egyik tünete a valódi problémának, nem maga a probléma, jóllehet az is problémává válik, ha kialakul a függőség.”

Ha gondja van az alkohollal, itt és itt és itt segítséget kérhet.

A fotók a szerző felvételei.