Az orosz erők ugyan továbbra is tolják maguk előtt az ukrán védőket, de ezúttal a BBC magyarázta el nekünk, hogy semmi okunk a pánikra. A brit lap a brit védelmi minisztériumra hivatkozva elárulta, hogy csak novemberben Oroszország 45 680 áldozatot szenvedett el, ezzel pedig megdöntötték ez eddigi legrosszabb hónapjuk rekordját. Hogy hogy nem, mindennap pont 1500 orosz katona hal meg, ahogy azt kb. másfél hónapja félreértették Tom Cooper egyik posztjában.
Az orosz veszteségadatok, melyeket a nyugati elemzők egymásra licitálva bemondanak, egészen megdöbbentőek. Ha jól számolunk, a tankok után emberben is sikerült mínuszosra kihozni a háborút. Ha Putyin még ma elrendeli az újabb részleges mozgósítást, és behív 100 ezer embert, még akkor sem lesznek ott a fronton. A nyugati elemzők adatai alapján az orosz hadsereg 450 ezer katonából már több mint 700 ezret veszített, tehát (kalkulálva a kiképzésre fordított idővel) szűk 300 ezer vadiúj, díszdobozos orosz katonára lesz szükségük, hogy nulla darab orosz legyen Ukrajnában.
Ha ezekhez a rémisztő adatokhoz hozzátesszük azt is, hogy rakétából 2022 végén, tankból 2023-ban, tűzérségből 2024 elején fogytak ki, tényleg érthetetlen, miért ragaszkodnak ehhez a háborúhoz. Pláne úgy, hogy Zelenszkij elárulta, ukrán oldalon minimálisak a veszteségek.
Az abszolúte megbízható és hiteles think tank, az ISW szerint Oroszország „húsdaráló” taktikája azt jelenti, hogy Moszkva több mint 50 katonát veszít minden egyes négyzetkilométer elfoglalt területért. Ez azt jelenti, hogy az eddig elfoglalt, körülbelül 115 ezer négyzetkilométernyi területért majd hatmillió embert áldozott fel Putyin. Ez a szám némileg nagyobb, mint amivel a brit védelmi minisztérium brit tudósai kalkuláltak, de nincs okunk nem hinni nekik.
Összegezve az elmúlt hetek szakértői elemzéseit, nyugodtan kijelenthető, hogy a háborút már rég megnyerte Ukrajna, csak Putyin nem hajlandó tudomást venni róla, mivel megőrült, mióta meghalt és dublőrökkel helyettesítik. A szankciók ugyanis működnek, az orosz gazdaság megroppant, az összes orosz katona többször meghalt, fegyvereik nincsenek és a hajuk is milyen.
(Forrás: BBC)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS