Voltak már hatalmas járványok a világban, melyek milliónyi áldozattal jártak. A világ talán leghatalmasabb járványa a pestis volt, amely Európa lakosságának felét-kétharmadát vitte el. A Fekete Halál után nem lett már olyan a világ, mint előtte volt, ám az 1352-re, 5 év alatt levonuló pusztítás Európa újjászületésének, a reneszánsznak ágyazott meg. A munkaerő drágább lett, elindult a parasztság polgárosodása, a városok tisztábbak és tágasabbak lettek, megváltoztak az építkezési szokások, a konyhák és a félelem évei után a fellendülés és gazdagodás ideje jött el. Új korszak köszöntött a világra. DOBÓ ISTVÁN PÉTER ünnepi írása a PS-nek.
A járványok már korábban is megváltoztatták a világot
Száz évvel ezelőtt a spanyolnátha tizedelte meg a világ lakosságát, a mostani járvány nyomába sem érhet az első világháborút követő pusztításnak. A spanyolnáthának több áldozata volt, mint az előtte 4 éven át tomboló háborúnak, ám a járványt közvetlenül a „dübörgő húszas évek” követték, a gazdagság, a modern kori fellendülés első évtizede. A huszonegyedik század járványa, a COVID 19 sokak számára szinte a történelem nagy járványainak paródiájának tűnhet, de nem az. Ez a vírus is komoly áldozatokat követel, az olaszországi és new yorki képek riasztóak, ahogy 2020-ban épp azokat az embereket rakosgatják tömegsírba, akiknek pár éve még a tudomány és a jóléti demokráciák ígértek örök életet. Már most reménykedhetünk azonban abban, hogy el fog jönni a fellendülés kora a hosszú krízis éveit követően, azon spekulálunk, miben lesz más a világ 2020 után?
Minden járványnak vannak olyan dimenziói, amelyek erkölcsi megújulásra hívnak fel. Fontos, hogy lássuk azokat a hibákat, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel jártak. Hála Istennek elmúltak azok az idők, hogy ilyen helyzetben lánglelkű Savonarolák vonjanak olcsó párhuzamot züllött világunk, és Isten lesújtó haragja közt, helyettük azonban vegán próféták riogatnak a „coronavirus és carnivorous azaz húsevő” anagrammával, illetve haladó értelmiségiek osztogatják az „emberiség az igazi vírus, kár, hogy ilyen kevesen halnak meg” mémeket.
A tudomány és haladás-vallás felkentjei immáron nem kereszteket lóbálnak és boszorkányokat üldöznek, hanem táblákkal hadonásznak lilára festett hajjal, és a vírusért, a klímaváltozásért, és egyéni szorongásaikért is az elnyomó patriarchátust kárhoztatják. Nem kell tehát felülni az összeesküvés elméleteknek, azonban mindenképp elgondolkoztató, hogy az a világ, amely alig pár éve még a haladás mámorában vizionálta magának a töretlen fejlődést, mely mindenre képesnek hitte magát és az örök élet ígéretével kacérkodott, most falak mögött retteg egy vírustól. Igazából az a generáció, mely a múlt század második felében a Jóléti Álom/Állam prófétájaként Bábel virtuális tornyait építette fel, amely megteremtette az információ mesterséges gólemjeit, most a fő célpontja a vírusnak. Azok a „boomerek” vannak kitéve leginkább a veszélynek, akikről korábban az „ok boomer” mémek szóltak. Az ő világuknak valószínűleg ezzel a járvánnyal vége, az általuk fémjelzett korszak véget ért.
Nem csak ez a vírus a betegségünk
A Nyugat, különösen Európa azonban máshogy is beteg: nem nehéz látni azt, hogy az elöregedett kontinenst épp sajátos korfája miatt is sújtja oly’ érzékenyen a betegség. Intézményei ugyanakkor egyenként és együtt is alkalmatlanok arra, hogy bármit tegyenek. Az egész globális liberális elit és magát felkentté tevő bábeli próféták, akik számára a demokrácia és a többi absztrakt eszme oly’ fontos, sorra buknak meg a valós kihívások előtt. Az EU hápogó csinovnyikjai, az olasz puccskormány, New York liberális vezetői, a WHO afrikai kommunista juntákból nemzetközi pozíciókba lobbizott tehetetlen és tudatlan tisztviselői, a svéd miniszterelnök, a bénázó Karácsony Gergely egyszerre leplezik le a globális politikai látványpékség hazugságait a Föld minden pontjain. A látványpolitizálás, a kalóriamentes, felfújt szagos ideológiák sorra vesztik hitelüket a vírusnak köszönhetően. A fegyelmezett, közösségi tudattal rendelkező országok, a cselekvőképes vezetők ugyanakkor sorra bizonyítják, hogy a pusztítás igenis koordinálható, elkerülhető, és keretek közt tartható. A látványpolitikusok mindenhol lebőgnek, és lebőgéseiket a CNN stúdiójától a nevetséges Facebook posztokig arroganciával, sértődéssel, hisztériával és szitkozódással leplezik, saját nyilvánvaló bűneikért semmiféle felelősséget nem vállalnak. Az ő világuk valószínűleg véget ért, sikoltozásuk egyben jó eséllyel halálsikoly is, hiszen nehéz lesz újra megszerezni azok bizalmát, akiknek hozzátartozói élete múlott az ő hibás döntéseiken.
De valódi feltámadás következik majd
A vírus azonban mindenkit a négy fal közé szorít, így nekünk is fel kell tárni a helyzet ránk vonatkozó üzenetét. Az idei húsvéton nem ölthetünk tiszta ruhát és mehetünk templomba, nem gyakorolhatjuk évezredes népszokásainkat, nem adhatjuk át magunkat a tavasz első szép napjainak, nem lehetünk önfeledtek. Van azonban haszna ennek, márpedig az, hogy egy olyan részlete tárul fel Húsvét ünnepkörének, amely eddig háttérben maradt. Van egy rövidke mondat az Apostoli Hitvallásban, mely mindegy mellékmondatként van közbeszúrva Nagyszombat elbeszélésébe.
Alá szálla poklokra.
Egy olyan mondat, miszerint Jézus holtában maga is „megjárta a Poklokat”, mely az ókorban nem az Ördög által uralt Kárhozat helyét, hanem az általában vett Árnyékvilágot, az Alvilágot jelentette. Mindenki az alvilágba került, mindenki „ott élt” hisz Jézus megváltó munkáját megelőzően a Mennyek Kapui zárva voltak a teológusok szerint. A Halál tehát – megváltás nélkül – alvilág, Árnyékvilág, tulajdonképpen maga a Pokol, még akkor is, ha azon belül létezhetnek kellemesebb és kevésbé kellemes helyek. És ide kellett alászállnia Jézusnak Nagyszombaton, hogy megjárva a Halál Világát azokat is megválthassa, akik időben nem voltak kortársai.
Mi azonban a Halál Világa? A Halál Világa az, ahol az ember nem látja az új kezdet csíráját, hanem kizárólag féltve, ragaszkodva őrzött régi világának elmúlását látja. A Halál világában a halál mindennek a vége, és mindent a meglévő javakhoz való ragaszkodás határoz meg. Minden veszteség tragédia, minden trauma feloldhatatlan, minden bűn megváltás nélküli, minden hiba visszafordíthatatlan. A Halál Világában csak a veszteségeket nézzük, és nem reménykedünk a jövőben. Kétségbeesés, félelem és rettegés uralja. Ez a „pokol” az, ahova „alá kell szállnia” az Istennek ahhoz, hogy a Feltámadás üzenete eljuthasson valóban mindenkihez, téren és időn felül. A járvány napjai a „sírban fekvés” napjai. Idén hosszan érezhetjük Nagyszombatot, és talán még kevésbé érezzük azt, hogyha elmegy a járvány, jönni fog a fellendülés, és ahogy a Pestist követte a reneszánsz, a gyász és félelem és halál napjait hónapjait új lendület és erő áradása, valódi feltámadás követi majd. Jó eséllyel az eljövő világ más lesz, mint amit magunk mögött hagyunk, de a remény mindannyiunkban ott él a sötét sírban gubbasztva. Ez lehetne talán az idei Húsvét üzenete.
A vezető kép Jacopo Tintoretto Alászállás a pokolba című műve.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS