Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: fontos csatát nyert Magyarország Brüsszelben

Alapjogokért Központ: fontos csatát nyert Magyarország Brüsszelben

Fontos csatát nyert Magyarország Brüsszelben azzal, hogy az uniós helyreállítási alap teljes összegéhez hozzáférhet, és a kohéziós alap azon forrásaihoz is, amelyeket nem függesztettek fel – mondta az Alapjogokért Központ elemzője kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Szikra Levente azt mondta, hogy a kohéziós alap felfüggesztett része sem veszik el, hiszen ehhez is hozzáférhet később Magyarország.

– összegzett. Hozzátette: Magyarország eddig is teljesítette az összes olyan vállalását, amit a felfüggesztett forrásokhoz való hozzáférés érdekében tett, és nagyon hatékonyan képviselte az érdekeit Brüsszelben, de az Európai Parlament nyomásgyakorlása miatt továbbra sem érte el teljesen a célját. Szikra Levente a kilencedik uniós szankciós csomag kapcsán azt mondta: nem értek célt a már elfogadott szankciók, hiszen Oroszország továbbra is Ukrajnát támadja, de az európai gazdaságnak súlyos gondokat okoztak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az elemző.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.