Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: Sulyok Tamás jó választás a köztársasági elnöki posztra

Alapjogokért Központ: Sulyok Tamás jó választás a köztársasági elnöki posztra

Sulyok Tamás rendkívül jó választás a köztársasági elnöki pozícióra – értékelt Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy Sulyok Tamás hétfői megválasztása után, az Országgyűlésben elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja.

– mondta Szikra Levente. Az elemző Sulyok Tamás alkotmánybírói tevékenységével kapcsolatban két olyan döntést is kiemelt, amelyek szerint a magyar alkotmányos identitás védelmét akár az európai joggal szemben is érvényesíteni kell.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Szikra Levente. Arra a riporteri felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint a kormányoldal "puccsal" választ köztársasági elnököt, az elemző úgy reagált: az ellenzéki politikus "erkölcstelen és radikális" politikájával kívül helyezi magát a jogrenden és alkotmányon.

– jegyezte meg Szikra Levente. Annak kapcsán, hogy az ellenzéki pártok – az LMP és a Mi Hazánk kivételével – kivonultak az új köztársasági elnökről szóló szavazásról, az elemző azt emelte ki: a radikális baloldali ellenzék teljesen következetlen.

– mondta az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth Rádióban.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.