Magyar Péter nem tudja mással tölteni a péntek estéjét mint azzal, hogy ilyenkor a Fideszt szidja, ráadásul egy élőnek hazudott felvételen. A Tisza Párt első embere ugyanis még mindig azon rugózik, hogy nem tudta oda adni a gyerekeknek az adományokat, ami az államtitkár szerint azért alakult így, mert nem voltak hajlandóak ajándékozási szerződést készíteni, amit a Belügyminisztérium ír elő. Ezért azt a következtetést vonta le Magyar, hogy a kormány pedofil. Ne keressék a logikát, Magyar Pétert hallgatunk, aki Orbán Viktor fizetésére, nyaralására és a mentőszolgálatra is kitért egy füst alatt.
Magyar azonban összefüggést összefüggésre halmozott mondókájában, ugyanis ehhez a témához csatolta azt is, hogy az Országos Mentőszolgálat összeomlott véleménye szerinta héten. Magyar szerint azonban az emberek nem csak erre kíváncsiak, hanem arra is, hogy miért emelkedett Orbán Viktor fizetése.
Volt szó továbbá elengedett embercsempészekről -amiről egyébként ma álhírt is terjesztett Magyar és helyreigazítás helyett tovább vádaskodott, ugyanis kiderült, hogy nem egy elengedett embercsempész, hanem annak testvére okozott autóbalesetet a XXII. kerületben-, de kitért az inflációra, a lakhatásra, a vízügyi szakemberek prémiumára és a forint romlására is. Magyar mindenre válaszokat vár elmondása szerint, de nem csak ő, hanem a magyar emberek is.
Magyart az is zavarja, hogy januárban, amikor a fű sem nő, a miniszterelnök Indiába ment nyaralni. Szerinte haza kellene jönnie az autóbalesett miatt és a mentők betegirányításának állítólagos összeomlása miatt.
Forrás, fotó: Facebook
Bandi
2025-01-10 at 21:53
A monoton fahang vélhetőleg erőteljes hatással bír a tiszás agyhalott büdösek kézimunkájára.
Lel
2025-01-10 at 21:28
meghalgattam vazze ezzzt,peti vedd ki, verd ki, ossztangon aludj nyugodtan ha még tudsz jó tanács,csak neked tudom hogy olvasod…
2 ÉNAKI
2025-01-10 at 21:21
Egy hazug ember. Pálya futasa ” Berlin elesre” korabbiakban kirugtak a munkahelyéröl,jelenleg hazugsagok árán van,ahol van
A kepmutatás nagymestere. Nulla nem ember.
Nem érte meg
2025-01-10 at 20:41
Ez a faszi élő adásban semmit sem tud összefoglalni.A hazugságaira sem emlékszik azért nem megy élő adásba.
Tibor
2025-01-10 at 20:35
Ez egy idióta barom, zárt osztályon lenne a helye!
Japanese AV
2025-01-10 at 20:25
uncensored and English sub JAV https://mythav.com/
Asperrimus
2025-01-10 at 20:02
Jön Trump. Kétlem, hogy Ursula és Mani sokáig maradna, ha pedig ők mennek, sanszos, hogy Pétert és a Tiszát is elmossa az ár… Úgy értem, hogy az ár túl magas lesz nekik, ha nem jön továbbra is a bér.
Tudományos libsizmus
2025-01-10 at 19:58
Kedves Péter
Te is pont olyan jól tudod, mint mi mindannyian, hogy ha a magyar határon páros lábbal rúgnák ki a négereket és a füstösöket, pont ti lennétek a legjobban felháborodva. Ja, meg a főnököd, a Weber.
Mano69
2025-01-10 at 19:52
Gyerekek had üssem meg…..
Talpra magyar!
2025-01-10 at 19:51
M. Péter mindenkit utál csak saját magát szereti de inkább imádja. Aki a saját szimpatizánsaik kétszer lebüdösözi az alkalmatlan politikusnak.
#bántjákapetit
2025-01-10 at 19:45
Kac-kac. A balf@szokat időtlen időkig lehet ugyanazzal a szöveggel hülyíteni, a következő “megváltó” sem fog újdonsággal előrukkolni, az tuti. 😀
Tudományos libsizmus
2025-01-10 at 19:44
Beszélni nem tud, az biztos. Mint egy gép. Talán ez a pszichopata egyik tulajdonsága.
Azzal együtt meg vagyok nyugodva. Meglett a notórius rogánfóbiás Rogán szála is.
Királytigris
2025-01-10 at 19:44
Észre sem kell venni ezt a szarházi idióta futóbolondot…!
Amikor pofázik, az ember zsebében kinyílik a bicska, a sok hazugság hallatán.