pedofilok
Német pedofilt ünnepelt az ukrán hadsereg hőseként a Bild
Vajon mi visz rá valakit, hogy önként jelentkezzen egy idegen ország idegen háborújába, amihez tulajdonképpen semmi köze? Nos, vagy a pénz, vagy az, hogy zsoldosként kikerül a hazai hatóságok látóköréből. Az igazi probléma azonban akkor van, ha egy ilyen szökevényt még ünnepelni is kezdenek.Úgy tűnik, mégis egy aberrált, belterjes közösség tartja kezében az amerikai szórakoztatóipart
Hosszú évek óta mondogatják egyesek, hogy egy beteg, pedofil, aberrált banda tartja kezében az egész amerikai showbizniszt. Ahogy ilyenkor szokás, idiótának és futóbolondnak tituláltak mindenkit, aki ezekről az ügyekről, akár csak sejtelmesen is szót ejtett. Most viszont olybá tűnik, hogy mégse voltak bolondok, a P. Diddy-botrány után ugyanis sorra esnek ki a csontvázak a szekrényből.Hatályba lépett a törvény: mostantól sebészetileg kasztrálhatják a pedofilokat Louisianában
Louisiana lett az első olyan amerikai állam, ahol a pedofilokat sebészeti kasztrálásra ítélhetik - számolt be a Newsweek. A republikánus Jeff Landry kormányzó által nemrégiben elfogadott törvény augusztus 1-jén lépett hatályba.A szivárványesernyő alatt a pedofiloknak is jut hely
Nehezen vettem rá magam, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, annyira gyomorforgatónak tartom. Mégis megteszem. Mert eljutottunk oda, hogy tényleg meg kell húznunk a vonalat az ellenzék számára, hogy végre megértsék: eddig és ne tovább!A kegyelmi ügy tanulsága: mi mindig vállaljunk felelősséget, de ne legyünk birkák, és ne az erkölcsi nullák oktassanak ki bennünket – Karanténvlog
A Karanténvlog csütörtöki felvételén is foglalkoztunk már Novák Katalin kegyelmi ügyével, azonban akkor még nem tudtuk, hogy a köztársasági elnök lemond hivatalából, ez azonban a tegnapi nap folyamán megtörtént. Már csütörtökön arról beszéltünk, hogy felelősséget kell vállalni, de leszögeztük, hogy erkölcsi kérdésekben ne a nihilista baloldal, főleg ne a Gyurcsány-szekta oktasson ki bennünket. Legyünk becsületesek, egyenesek, ne térjünk le az útról, vagy ha ez megtörténik, vállaljuk a felelősséget, de birkák se legyünk. Novák Katalin lemondása felvet még kérdéseket, felelőseket, de Kálmán Olga, Jakab Péter vagy Gréczy Zsolt ne oktasson senkit. A baloldal már ott tart, hogy Orbán Viktornak is le kell mondania, ebből látszik a kicsinyes politikai motivációjuk, hiszen nem a gyermekek és nem az erkölcs érdekli őket, csupán az, hogy a negatívba hajló népszerűségeket kozmetikázzák. A Karantén ezen kívül foglalkozik a másik nagy baloldali erkölcsprédikátor, az antiszemita kijelentésekkel megvillanó Gyöngyösi Márton köpönyegforgatásával is, hiszen a többször nagyon komolyan megváltozó és megtérő Jobbik-elnök ismét lebukott, mert előkerült egy levelezés, amiben cionista bérencnek nevezi Orbán Viktort. Tartsatok most is velünk!Tűzfalcsoport: Nyugaton a baloldal képviseli is a pedofilokat
Hazánkban először a néhai Népszabadságban hergelte a közvéleményt Révész Sándor az "A pedofil is ember" című írásával, amelyben hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az állam nem bélyegezheti meg a pedofilokat. Nyílván merő véletlen, hogy ugyancsak 2014-ben a New York Times hasábjain hasonló felütéssel, Pedofília: Zavar, nem bűncselekmény címmel jelent meg egy cikk – írja a Tűzfalcsoport. A szerző, Margo Kaplan szerint tévhit, hogy a pedofília választás kérdése. Szerinte a legújabb kutatások arra utalnak, hogy a rendellenesség neurológiai eredetű lehet.A Telex nagyinterjúban simogatta meg a homoszexuális mesekönyv ötletgazdáját, aki szerint már nem működnek a demokratikus tiltakozási módszerek
Simogató és sértetten beszólogatós, sőt fenyegetős nagyinterjút készített a független és egyben objektív Telex Rédai Dorottyával, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivőjével, aki most sem érti, hogy a Meseország mindenkié című homoszexuális propagandakönyvük miért veri ki a biztosítékot a társadalom nagyobb részénél. Azt is furcsállja, hogy nem lehet kisgyermekeknek előadást tartani a homoszexualitásról, és természetesen kitér arra is, hogy mekkora kárt okozott Orbán Viktor "híres" beszéde, amelyben a miniszterelnök kimondta, hogy "hagyják békén a gyermekeinket". A sértettség mellett tehát az értetlenség is főszerepet játszott Rédainál, aki szerint összemossák a Labriszt és a pedofilokat, a sokszor bevált áldozatpózt pedig közösen és hosszan megénekelték a Telexszel, miközben arra is volt energiája, hogy fenyegessen, hiszen kijelentette, hogy nincs demokrácia ma hazánkban, a demokratikus tiltakozási módszerek pedig nem működnek. Peace, love! Ja, nem...Kocsis Máté: a pedofilokat minden eszközzel távol kell tartani a gyermekektől (pedofilellenes törvénycsomag 3.)
Kocsis Máté hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében ismertette a kormány pedofilellenes törvénycsomagjának harmadik pontját, miszerint a pedofilokat minden eszközzel távol kell tartani a gyermekektől, ezért számos munkakörből ki kell őket tiltani.Alapjogokért Központ: „A pedofília büntetendő – kíméletlenül”
Tegnap az Alapjogokért Központ a Facebookon bemutatta a balliberális Révész Sándor újságíró 2014-es, „A pedofil is ember” (sic!) c. cikkét, amelyben a rajzolt pedofil tartalmakat mentegette. Ma a 2019-ben, a hvg.hu-n megjelent másik publicisztikáját, a „Fölháborodás helyett” című munkát idézték fel. Ebben az érzékenyítés jellegzetes eszközével, „személyes történeteken” keresztül mutatja be, milyen nehéz, dilemmás is a sorsa korunk pedofiljainak, pederasztáinak – írják.Ajánljuk még

















